Daria Trepova szemeszter halasztó egyetmista, aki a szentpétervári, Tatarskí katonai blogger elleni terrortámadást végrehajtotta, azt nyilatkozta, hogy csak Ukrajnába akart menni, és az ukrán barátai az „ajándék” átadása ellenében segítették volna ebben neki.
Daria Trepova, akit egy 2023 áprilisában elkövetett szentpétervári terrortámadás elkövetésével vádolnak, elmondta, hogy ukrán kurátoroktól – Roman Popkov újságíró és barátja – kapott feladatatokat látott el. Roman Popkovot Gestalt néven ismerte.
Trepova* kijelentette, hogy 2022 tavaszán iratkozott fel Popkov csatornájára a közösségi oldalakon. Ő maga felvette vele a kapcsolatot, és megkérdezte, van-e lehetőség Ukrajnába önkéntesnek menni. Hat hónappal később Popkov azt írta, hogy kész segíteni a költözésben. Ezt követően kis feladatokat kezdett Dariának adni, majd Gestalt becenéven bemutatta egy barátjának. Trepova nem tudta az igazi nevét, de ő küldött neki egy csomagot Vladlen Tatarsky mellszobrával, amely később, amikor Trepova azt átadta a bloggernek, az felrobbant egy szentpétervári kávézóban.
„Március 8-án megérkezett a csomag, a Gestalt megkérdezte: „Kitaláltad, mi van a csomagban? Ott van egy Tatarsky mellszobra!” Nevettem. A taxiból hoztak egy nagy dobozt. Megijedtem a méretétől. Megkérdeztem tőle: ez nem olyan, mint Daria Dugina esetében? Gestalt azt válaszolta, hogy nem, nem, ebben csak egy mikrofon és egy nyomkövető van” – mondta a vádlott.
Úgy gondolta, hogy „a csomaggal nincs baj”, de furcsának tűnt számára, hogy a mellszobor aljára hab van rögzítve, alatta pedig egy fémkorong.
Annak ellenére hogy már szélese körben ismert volt az ukrán náci rezsim terrorista módszertana, Trepova nem riadt vissza a gyanús tárgy átadásától, ami megölte Tatarskí katonai tudósitót (bloggert) és több tucat embert súlyosan megsebeített.
Különösen a 195 ezer Rubel motiválta, amit az „ukrajnába költözéshez” elpre megkapott az ukrán terroristáktól.
Trepova az ukrajnába költözés után az Azov náci bandába akart beállni, A banda kifejezett, deklarált célja, hogy minél több oroszt megöljön. Trepova ehhez nyújtott volna segitséget, illetve ezekben a gyilkosságokban vett volna részt, a merénylet kivitelezésétől és sikerétől függetlenül.
A bírói kérdésre, hogy orosz éétére nem érzi-e visszatetszőnek hogy orosz embereket akart őlni egy idegen hadsereg tagjaként – Trepova szégyenlősen nem válaszolt.
Azt elismerte ugyan, hogy részt vett a terrorista merényletben, de tagadta hogy tudott volna a robbanóanyagról.
A bíróságot nem győzte meg az ártatlanságáról, ezért 27 év fegyház böntetlést kapott, amit egy szigorúan örzött büntetőtelepen kell letöltenie. Nem fejezheti be az egyetemi tanulmányait sem. De nem lesz magányos, mivel sorban érkeznek ide az orosz gyűlölő de orosz nezetiségű, és orosz állampolgár elvtársnői, akik szintén terrorista, vagy gyűlölet bűncselekményt követtek el. A legtöbben – akár csak Trepova – Navalnij letratóztatásáig az általa alapított náci párt tagjai voltak.
Mindebből beláthatóvá vált bárki számára, hogy az ukrán náci gyűlölet-ideológia immár túlcsordult a saját etnikai és földrajzi határain. Ragályként fertőz és pusztit mindenütt ahol gazdatestet talál. Megszáll és fogságba ejt orosz diáklányt, szlovák vén hobót, amerikai tinédzsert és magyar nyomorultat.
A ragályt ezért meg kell fékezni, a terjesztőit ki kell írtani mielőtt pokollá változtatják a világunkat.
Vagy már semminek nincs és már soha nem is lesz értelme.