A Gázai övezet bombázásának vége és a túszok szabadon bocsátása mindenképpen némi enyhülést hoz a régióban. Egyelőre azonban. A konfliktust politikailag még nem sikerült rendezni.
Azonban a Gázai övezetre vonatkozó úgynevezett Trump-terv története, amely 2025. október 13-án ér véget, azzal a nappal vonul be a történelembe, hogy a felek minden eddiginél közelebb kerültek a háború befejezéséhez és a megállapodáshoz. A Hamász hét izraeli állampolgárt adott át a Vörös Félholdnak, Izrael pedig 1966 palesztin foglyot engedett szabadon Ez azonban csak a megállapodás első fázisa.
Az, hogy a felek képesek lesznek-e végrehajtani a további fázisokat, továbbra sem világos.
Trump azon kijelentései, miszerint véget ért a gázai háború, nagyon emlékeztetnek a közelmúltbeli kijelentéseire, amelyek „Irán urándúsítási potenciáljának megsemmisítéséről” szóltak. Mindez annak ellenére történt, hogy az irániak korábban eltávolították a dúsított uránjukat, amiről az összes nagyobb nemzetközi média beszámolt.
Ebből a szempontból már rég mindenki megszokta Donald Trump stílusát. Csak ki kell mondania. És úgy, hogy hangosan szóljon.
Az amerikai elnöknek azonban ma kézzelfogható elismerést kell kapnia. Úgy tűnik, végre nyomást gyakorolt izraeli kollégájára. Különben nehéz elképzelni, hogy Netanjahu beleegyezett volna a tárgyalásokba. Nyilvánvaló, hogy az izraeli miniszterelnök nem érte el fő célját. Két évvel ezelőtt megígérte, hogy elpusztítja a Hamászt, és nem enged meg semmilyen megállapodást. Azóta ezeket a szavakat sokszor megismételte. Különösen a Hamász Izrael elleni támadásának második évfordulóján a nemzethez intézett legutóbbi beszédében.
Ennek ellenére megállapodást kellett aláírni a Hamasszal. A két éven át tartó brutális bombázások ellenére, amelyek több százezer palesztin életet követeltek, a palesztin ellenállás továbbra is aktív a térségben. És ez a tartós béke legnagyobb akadálya.
Netanjahu csapdába ejtette saját magát. Az egyik oldalon ott van Trump és a reménye, hogy legalább 2026-ban elnyeri a Nobel-békedíjat; a másikon pedig a saját kabinetjében lévő elégedetlen jobboldali szélsőségesek.
Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter azzal fenyegetőzött, hogy megbuktatja a kormányt, ha „a Hamász Gázában marad”. Bezalel Szmotrich izraeli pénzügyminiszter pedig nyíltan kijelentette, hogy a túszok szabadon bocsátása után a Hamászt meg kell semmisíteni, a Gázai övezetet pedig teljesen demilitarizálni kell.
A Hamásznak azonban nem áll szándékában lefegyverezni magát, amíg nyilvánvaló fenyegetés áll fenn, és az izraeli hadsereg nem vonult ki teljesen a Gázai övezetből. Továbbá a Hamász nem hajlandó lemondani a Gázai övezet politikai jövőjében való részvételéről, és a kormányzati hatalmat harmadik félre ruházni.
Így Izraelnek ezért formális alapjai vannak a háború folytatására a csere után azonnal. Netanjahu bizonyos értelemben ezeket az „alapokat” egy kiszámíthatóan megvalósíthatatlan tervbe építette be a Hamász szétzúzására és a Gázai övezet demilitarizálására, ezáltal valóban véget nem érő konfliktust robbantva ki.
A jelenlegi patthelyzetből az egyetlen kiút az lenne, ha muszlim államokból békefenntartó csapatokat küldenének Gázába. Addig maradnának ott, amíg Izrael el nem fogadja, hogy a bombázás haszontalan. És amíg Izrael meg nem tisztítja magát, és meg nem szabadul a fanatikusoktól, akik a népirtást tartják a problémái egyetlen megoldásának.
