 |
| A Svindler |
Orbán Viktor, regnáló „magyar miniszterelnök”, mind emberileg, mind erkölcsileg, mind politikusként csúnyán megbukott. A saját maga által kiépített magánállam, ami megszállta a Magyar Köztársaságot, és fogságba ejtette annak polgárait, ma már nem pusztán recseg ropog az alapjaitól a csúcsáig, – az általa állami normatívává, működési modellé előléptetett korrupció, ordas hazugságok, választási csalások és az ipari méretű lopások iszonyatos súlya alatt, – de minden bizonnyal hamarosan az egész rá is fog omlani. Csak reménykedhetünk – mert garancia nincs rá – hogy nem az egész országot, csak őt és a bűntársait fogja a műve maga alá temetni.
Méltánytalan volna ha a fenti kijelentést nem támasztanám alá, ezért álljon itt egy kifejtés, de a teljesség igénye nélkül.
Orbán életútja is determinálta a bukását. A személyében jelentéktelen, deprivált környezetből származó falusi fiú azáltal lett híres, hogy elmondott egy hevenyészett, és súlyos hebehurgyaságokkal teli aggatott beszédet Nagy Imre néhai miniszterelnök újratemetési ceremóniáján. A közönség – ami kb. hasonló szinten volt tájékozott a világ dolgaiban – átszellemülten megtapsolta, mert a hiedelmei a beszédben megerősítést nyertek. Aztán ez a szereplés, és az 1990-es rendszerváltozás hamis ethosza tartotta a hatalom közelében 8 évig, amíg a társadalom meg nem undorodott a neohorthysta, majd a fülledt neoliberális nihiltől. Ennek tudható be, hogy a második rendszerváltó kormányciklus után, a harmadikra a mit sem sejtő nép az önként jelentkezők közül, pont őt szemelte ki várva várt megmentőjének.
 |
| A kezdetekkor se mondott soha igazat. Csak „jókat”. |
Az első (akkor még demokratikus) hatalomátvétele után ötlettelenül fogott bele az új „Fidesz világ” megteremtésébe, ami a korábbi, Liberális Internacionalé alelnöki statuszánál fogva rokonságban állt az idősebb Bush elnök 1990-ben kihirdetett „Új világrend”-jével (NWO). Kiderült, hogy a kormányzáshoz a kampányban írt programja kevés – sőt alkalmatlan, – a szakemberekkel is óriási a baj, és nem különben képtelen volt a falusi acsarkodó kanászlegénynek csak az ellenzékben szimpatikus szerepkörét egy országot kormányzó államférfi stílusára cserélni. Súlytalanul, csetlő-botló módon látott munkához, amit inkább a politikai kinyilatkoztatásoknak való megfelelés, és nem az ország és társadalomépítő szándék jellemzett.
Ezért akik akkor még hittek benne, hamar rájöttek hogy Orbán is csak egy kellemetlen tévedés volt..
Más viharfelhők is kezdtek gyülekezni a feje felett. Kitudódott, hogy a belügyminisztere -Pintér Sándor – csak köztársaság elnöki kegyelemmel, – a börtönbe vonulás helyett ült, ülhetett a miniszteri székébe. Ráadásul az Orbánék hatalomra kerülése előtti napokban még a szervezett alvilág robbantgatta, és gyilkolta egymást Budapest utcáin, de a beiktatásuk után ezek a merényletek hirtelen megszűntek. Mintha a szervezett alvilágnak váratlan gyorsasággal más elfoglaltsága akadt volna. Az emberek ezzel együtt gyanakvón suttogni kezdtek az Orbán szervezett bűnözői kapcsolatairól is, amit unatkozó „ellenzékiként szedett össze”.
A tanácsadó stábja ekkor támadásba lendült. Orbán egy általuk kreált, szívhez szóló mesét adott elő egy sajtótájékoztatón, hogy őt és munkatársait az előző kormány a titkosszolgálattal megfigyeltette. (Amire egyébként bármely kormánynak elég oka lett volna a környezetében mozgó roppant gyanús, vagy épp már ismerten szervezett bűnözői karrierrel rendelkező alakok miatt.) Orbán drámai hangon beszélt ennek bizonyítékáról, egy hangkazettáról, aminek tartalmát azóta sem ismerte meg senki. Az egész ország erre, a lehallgatási botrány hangkazettájának adás-vételi ügyére figyelt – amit a később fényes karriert befutott Földi László ügynöklésével folytattak le. (Mert megvették valakitől, és közpénzből persze.)
Senkinek sem tűnt fel az izgalomban, hogy nem az előző kormány, hanem a Fidesz és Orbán viselt dolgainak csontvázai dőlnek ki minden szekrényből. Mert minden gaztettben benne voltak, az olajos ügyektől kezdve a köztől ajándékba kapott pártszékház elsikkasztásáig szinte bármiben, amivel a büntetőtörvényekbe ütköző módon sok illegális pénzt lehetett szerezni!
 |
| A szervezett bűnözés vezéreivel iszogató Orbán |
Ez a politikai szappanopera, és a hamarosan felszínre kerülő, több százmilliós adócsalások eltitkolásáról szóló Kaya Ibrahim ügy végül is leleplezte Orbán valódi személyét a társadalom (akkor még) gondolkodni képes rétege előtt, és arra máig sem cáfolt rá semmilyen tettével sem. Igaz: soha nem is erőltette.
Az első kormányciklusának legjelentősebb döntése az Európai Szociális Charta aláírásának megtagadása volt, ami arra kényszerítette volna a kormányát hogy szociális bérlakásokat építsen a rászorulóknak. Ha ezt elfogadta volna, sokkal kevesebb állampolgárt lehetett volna lakásvásárlási hitelbe kényszeríteni, amit a máig hírhedt devizahitelezés valósított meg. A devizahitelezés szabadon engedése volt a második soha el nem évülő bűn, amit kormányzás címszó alatt elkövetett.
Az első bukásához, a kormányváltáshoz vezető utat végül ő maga nyitotta meg a Chartával való szembehelyezkedéssel, és azzal, hogy média nyilvánosság előtt kimondta az életfilozófiájának alapját, és mind máig vezérelvét jelentő mondatot: „nem tudjuk mi a szegénység”. A nép ezért biztos kézzel adta át a hatalmat 2002-ben annak, akiről tudni vélte hogy „tudja” mi az. És hajlandó tenni is ellene.
Az első bukásához, a kormányváltáshoz vezető utat végül ő maga nyitotta meg a Chartával való szembehelyezkedéssel, és azzal, hogy média nyilvánosság előtt kimondta az életfilozófiájának alapját, és mind máig vezérelvét jelentő mondatot: „nem tudjuk mi a szegénység”. A nép ezért biztos kézzel adta át a hatalmat 2002-ben annak, akiről tudni vélte hogy „tudja” mi az. És hajlandó tenni is ellene.
Nyolc év dicstelen ellenzéki korszak következett Orbán és pártja életében. Ha csak a Wikilakes szerint a számlájukra írható 2006-os erőszakos zavargásokat nem tekintjük kiemelkedőnek, amire azért kerülhetett sor, mivel az új hatalom 2005-ben egyszerűen megkegyelmezett Orbánnak és bűntársainak a Josip Tot és Kaya Ibrahim ügy miatt, amiben még a kormányzósága alatt több százmilliós adócsalást, hamisítást, és más bűntetteket tártak fel az újságírók. Ha a már akkor kiérdemelt helyükre kerültek volna Orbán és barátai, akkor ezeket a zavargásokat sem lett volna aki kitalálja, megszervezze és levezényelje.
Tény azonban, hogy a zavargások után Orbán és sleppje másodosztályú lakodalmas zenekarok színvonalát idéző roadshowba kezdett, ami ismeretlen helyről eredő Forint milliárdokkal lett megtámogatva. Bennfentesek szerint ekkoriban „lapáttal szórták a pénzt” hogy a párt klientúráját és szavazótáborát kiépítsék. Jól ismerjük az internetet bejárt fotókat ebből az időből, amin Orbán kezét csókolgatják tisztességben megőszült falusi emberek, akik a megtartott beszéde után új messiásként tekintettek rá. Mert annak tűnt a számukra, hiszen az addig viselt dolgairól nyilván semmit sem tudtak.
 |
| Erre se mentség, se magyarázat nem lehet.. |
A 2008-2009-es pénzügyi válság miatt nehéz helyzetbe került a magyar állam, mivel a maradék nemzeti vagyonát tőzsdére vitte, és az ott realizált pénzügyi eredménytől függött a költségvetés (az állam) működőképessége. Az emiatt tomboló politikai hisztéria új esélyt adott Orbánnak és társainak a hatalom újbóli megszerzésére. Ezt az is alátámasztotta, hogy a válság hatásai még a nem hozzáértők előtt is világossá tették, hogy az 1990 óta követett (Williamsoni) neoliberális gazdasági modell megbukott, így a társadalomban rendszerváltó várakozás alakult ki. Orbánék beszédírói tettek is róla hogy ez a várakozás erősödjék, és a kivitelezésére maga Orbán látszódjon a legalkalmasabbnak.
A válság miatti politikai hisztéria, és a korábbi kormányzása óta eltelt 8 év elegendőnek bizonyult arra, hogy a magyar társadalom elfejtse Orbán kétes múltját, és kétharmaddal szavazta be ismét a hatalomba. („Sztalin is bűnöző volt, mégis a nép jótevője lett” – mondták vállvonogatva az Orbánra szavazó egykori MSZMP tagok, és halált megvető bátorsággal oda tették a szavazó lapon az ikszet a Fidesz mellé.)
Orbán a totális hatalom birtokában ez alkalommal már nem tétovázott. A rendszerváltást amit ígért végrehajtotta, de más előjellel mint amire felhatalmazást kapott! Egyszerűen lerombolta a jogállamot! Elvette a szerzett munkavállalói jogok hosszú sorát, kicsalta az emberek magán nyugdíj megtakarításait, gyakorlatilag megszüntette a szociális rendszert, a maradékait gazdaságilag ellehetetlenítette, a Nemzetgyűlés által hozott Alkotmány helyére a saját Alaptörvényét helyezte, – mindezt csak azért, hogy a Magyar Köztársaság helyén egy szűk közösség magánbirtokát – a magánállamot – valósítsa meg.
A magyar társadalom különösebb ellenállás nélkül tűrte az egymást követő államromboló lépések sorában a választási törvény eltörlését is, hogy a helyébe lépő új majd akkor is többséget biztosítson Orbán pártjának, ha alig szavaznak rá. A 2014-es választás már ennek jegyében zajlott, az ellenzéki liberális pártok a részvételükkel legitimálták Orbán addigi tetteit, és – az ébredők, csalódottak miatt megcsappant Fidesz szavazótábor ellenére, – a nem túl meggyőző kampányukkal a totális többséget is.
Eddig és ezután nem csak az államrendszer összes hatalmi ága került Orbán közvetlen irányítása alá, de irdatlan állami vagyon is, amely rá, a barátaira, és a családjára szállt. 2014-től immár végképp saját tulajdonba vette az országot, aminek jelképévé vált a néhány Fideszes képviselőnek nevezett parlamenti bűnsegéd által megszavazott Alaptörvény, aminek nyomtatásban megjelent példányaiban bávatagon lovadzik a háborús bűnös, Hitler imádó és csatlós Horthy Miklós, mint az Orbán rendszer politikai és erkölcsi elődje és példaképe.
 |
| Orbán példaképe: Horthy (balra) az országpusztító. |
A képet árnyalja, (s ha lehet, azt még súlyosabbá teszi), hogy Orbán ámokfutásának kezdete óta a magyar értelmiség – ami ott legyeskedett Orbán 2010-es hatalomátvételénél is – folyamatosan mentegeti Orbánt és bandáját. Határozottan visszautasították hogy Orbán fasiszta vagy autoriter volna, s most hogy már Európa legsötétebb alakjaival – Salvinival, Le Pennel, Strache-val – bratyizik, mindössze olyan „szigorú” kritikával illetik hogy pl „végre tudjuk hányadán állunk!” Tenni persze senki nem tesz semmit – mert mégis csak Orbán kezében van a kasszakulcs, ahonnan sokan és sokszor a túlságosan is busás értelmiségi jövedelmüket kapják! Ez a magatartásuk legalább annyiban következetes, hogy se szeri se száma a magyar értelmiség azon értekezéseinek, ami az orbáni bűnszervezet regnálásába „politikai értékeket” magyarázott bele, mintha az legalábbis valami „normális” folyamat volna. Furcsán adná ki magát ha a bölcs ma ezzel az álláspontjával szemben, az igazság pártjára állna!
Mivel nincs új a nap alatt, és „kutyából nem lesz szalonna”, az Orbán hatalomra jutása után történt ipari méretű lopások és csalások már senkit nem döbbentettek meg, sőt felelősségérzete se sok embernek támadt a szavazók közül, akik ezt voltaképpen lehetővé tették.
Azonban minden addigi gaztett és hazugság koronája volt a 2018 április választási csalás, amin egyszerűen félmillió ember szavazati jogát elébb eltüntették, aztán kb. egymillió szavazatot „hozzáírtak” a Fidesz-KDNP -hez, az Orbán közvetlen irányítása alatt álló Nemzeti Választási Iroda jól fizetett és direkt erre a célra válogatott informatikusai. Ekkor már a törvénnyel támogatott csalásokra épülő Fideszes választási törvény sem bizonyult elegendőnek a hatalom megtartására, így a beépített zsoldosoknak kellett megmentenie Orbán addig is jogbitorló uralmát.
Mivel a dúlás és rombolás, amit az országban elkövetett, nem maradhat következmények nélkül, ekkor már nem pusztán a hatalom, hanem a büntetőjogi felelősségre vonásának elkerülése is volt a választás tétje. A választás utáni zűrzavart kihasználva persze ismét megúszta.
Az Európai Unió bürokráciája, és az Európai Parlament pártjai sem nézték jó szemmel ezt az ámokfutást, ami nem csak páratlan történet a XXI. századi, liberális demokrácián alapuló EU-ban, de rendkívüli politikai és gazdasági kockázatokat is foglal magában az egész közösségre nézve.
Orbán ma már nem hivatalosan, de kétségtelenül Putin, a Kínai és a Vietnami Kommunista Párt ügynöke az Európai Unióban, és minden ezekkel kapcsolatos közösségi döntést megvétóz.
Ezt a súlyos tényt az se feledteti, hogy Orbán ma már csak nagyon zűrzavaros, vagy botrányos beszédre képes („Én vagyok Európa DNS-e!”) mind a bel, mind a külpolitikai vagy gazdasági lépéseinek magyarázataikor, ami egyrészt tanult emberhez méltatlan, másrészt politikustól, egy ország vezetőjétől nem csak hogy értékelhetetlen, de elfogadhatatlan is.
Ezen felül az EU csalás elleni hivatala, az OLAF vizsgálatainak akadályozása és eredményeinek semmibe vétele, az Orbánék által ellopott súlyos Euro-milliárdok ügyében, az EU képviselőinek „hasznos idiótázása” az EU Bizottsága elnökének (Juncker) megtámadása, a CEU kiüldözése az országból csak olaj volt a tűzre ahhoz, hogy megtagdja Orbánnal az együttműködést az Unió keresztény-konzervatív közössége, s ezáltal már nem csak bel, de külföldön is a szélsőjobboldali radikálisok közé sorolódjon. Felháborító: mint regnáló magyar miniszterelnök!
 |
| Magyar miniszterelnöktől még soha nem húzódtak el így.. |
A helyzet annyira súlyos, hogy nem csak az EU politikusai, de már a V4-ek vezetői sem szívesen szerepelnek egy fotón Orbánnal! Árt a belföldi népszerűségüknek, ami arról tanúskodik, hogy Orbán már az egész Unióban hírhedté vált.
Ezzel „csak” az a probléma, hogy ezzel mind a pártját, s mind a választóit hivatalosan is a szélsőjobboldalra vitte, amire egyébként nem kapott felhatalmazást a csalással nyert választás után sem. Ergo csúnyán becsapta a választóit! No és az is, hogy amikor a teljes társadalmi támogatást harsogja, lenácizza azokat is, akik ugyan soha nem voksoltak rá, de a számítógépes választási rendszernek csúfolt csalási gépezetben a szavazatukat rá,- és pártjára írták át a zsoldosai.
Összegezve: ez a két egyenként is megbocsáthatatlan bűn, minden felelős beosztásban lévő erkölcsös embernek elegendő volna ahhoz, hogy lemondjon a viselt hivataláról és tisztségeiről. De Orbán nem ez a fajta ember, esze ágában sincs lemondani, sőt még 20 év hatalmat tervez, amit majd valamelyik gyereke vagy haverja örököl meg. Ebből nyilvánvaló, hogy emberileg, erkölcsileg egyaránt megbukott. (Igaz, már régen, de azt elnézték neki a választói, és néhányan – a hozzá hasonlóan velejéig romlott alakok – ez utóbbit is hajlandóak elnézni neki.)
Másrészt mivel a politikája milliókat vezetett a nyomorba, vagy a kivándorlásba, és az egész államot a szélsőjobboldali nihilbe nyomta, politikusként is alkalmatlannak bizonyult a társadalom vezető szerepére. Orbánnak le kellene mondania, ha nem teszi, akkor le kell mondatni. Akár erővel is! Az ország, a társadalom érdekében.
Ceterum censeo: Orbánnak azonnal mennie kell!
Ceterum censeo: Orbánnak azonnal mennie kell!
