Talán mindenki emlékszik még a Jobbik „Bérunió” kampányára, amit döbbenetes módon nem csak a neoliberálisok, de egyes nagy tekintélyű, szociáldemokrata szakemberek is „szélsőséges” tervnek minősítettek. Utóbbiak valószínű hogy azért, mert „nem elég komolynak és okosnak lenni, annak is kell látszani”, ha nem akarod hogy a mainstream liberális média örök időkre elásson! Még ha megértem is ezeket a félelmeket, mégis azt próbálom itt körbejárni, hogy miért téved a baloldali közgazdaság tudományos megítélés is ezzel a béruniós felvetést elutasító állásponttal, miközben A LIBERÁLISOKNAK TÖBB EU PARLAMENTI BELÉPŐT IS HOZOTT A HANGOZTATÁSA. Mert lehet hogy még sem kell félni semmitől.
Első kör: mi a munkabér?
Az első probléma ezzel a kérdéssel kapcsolatban mindjárt ott kezdődik, hogy a munkabér fogalmát Magyarországon senki nem tudja, vagy nem akarja meghatározni. Annak ellenére sem, hogy köztudott tény: a magyar minimálbér összege alatta van a létminimum igen nyomottan számított összegének, – és ezt hangoztatják is jobbról is meg balról is. Például:
 |
| Bod Péter Ákos |
Bod Péter Ákos ezzel kapcsolatban csak annyit volt hajlandó a médianyilvánosság előtt a minimálbérről kinyögni, hogy „a minimálbér nem bér, hanem egy tiltás, aminél kevesebbet nem lehet fizetni”. (Tagja volt a kormányzó elitnek, ami ezt a mai rendszert bevezette!)
 |
| Csaba László |
Csaba László a neoliberalizmus vallás magyar püspöke meg csak annyit, hogy „annál rosszabb nincs mint amikor szervezetek meg hivatalok mondják meg mennyi a bér”. (Értendőek ezalatt a szakszervezetek is!!!)
 |
| Kordás László |
Kordás László, a legnagyobb szakszervezeti szövetség elnöke meg csak annyit tudott róla összehozni, hogy azt „a háromoldalú tárgyalásokon határozzák meg” („Demokratikusan”, többséggel szavaznak róla: a munkaadók és a kormány a munkavállalói oldal ellen. Rendben van ez így??)
Szó ami szó: ezektől a nyilatkozatoktól nem lehettünk okosabbak, noha munkavállalóként elemi érdekünk főződik hozzá, hogy legalább az ország legnagyobb közgazdái tisztában legyenek a fogalommal. Lássuk mi is lehet az pontosítottan.
A bér azon túlmenően hogy a termelés szempontjából egy költség, az alapvetően a munkavállaló, és nem a termelő egység költsége. A termelőegységben ez „áthárított költségként” jelenik meg,
Nevezetesen ez a munkavállaló összes egyéni költsége, ami szükséges ahhoz, hogy a munkavállaló a közös gazdasági tevékenységben (termelés- fogyasztásban) részt vehessen, majd a munkaerejét újra termelhesse. Ezt a költséget a munkavállaló átháritja a termelőegységre, ami a termékkel szolgáltatással azt közvetiti – vagyis azt a fogyasztó fizeti meg- a termelő egység azt csak visszautalja a dolgozónak..
Mivel ezek a költségek szoros összefüggésben állnak az életfenntartás költségeivel, csak úgy mint bármelyik elem a gazdaságban, (mivel minden költség „okozója” a gazdaság!) ez is pontosan, és összegszerűen meghatározható. Vagyis, tehát: az élelem, a lakhatás, a ruházkodás, a higiénia, a képzés, a közlekedés, a regeneráció, a gyógyulás, (pihenés, sportolás, szórakozás, kultúra) a biológiai reprodukció (utódnevelés) stb. költségei mind- mind tételesen benne foglaltatik a bérben, amit egy egyszerű matematikai képlet segítségével gazdasági évenként és egy órai munkára vetítve ki lehet mutatni.
Ez a bér fogalma hölgyeim és uraim! S lehet hogy meglepő, de ezt valaha simán ki is tudtuk számolni!
Nevezetesen ez a munkavállaló összes egyéni költsége, ami szükséges ahhoz, hogy a munkavállaló a közös gazdasági tevékenységben (termelés- fogyasztásban) részt vehessen, majd a munkaerejét újra termelhesse. Ezt a költséget a munkavállaló átháritja a termelőegységre, ami a termékkel szolgáltatással azt közvetiti – vagyis azt a fogyasztó fizeti meg- a termelő egység azt csak visszautalja a dolgozónak..
Mivel ezek a költségek szoros összefüggésben állnak az életfenntartás költségeivel, csak úgy mint bármelyik elem a gazdaságban, (mivel minden költség „okozója” a gazdaság!) ez is pontosan, és összegszerűen meghatározható. Vagyis, tehát: az élelem, a lakhatás, a ruházkodás, a higiénia, a képzés, a közlekedés, a regeneráció, a gyógyulás, (pihenés, sportolás, szórakozás, kultúra) a biológiai reprodukció (utódnevelés) stb. költségei mind- mind tételesen benne foglaltatik a bérben, amit egy egyszerű matematikai képlet segítségével gazdasági évenként és egy órai munkára vetítve ki lehet mutatni.
Ez a bér fogalma hölgyeim és uraim! S lehet hogy meglepő, de ezt valaha simán ki is tudtuk számolni!
Ennek a költségnek vannak közvetlen, (pl.: élelem, közlekedés) és időben később bekövetkező elemei (pl.: tartós fogyasztási cikk vásárlás). A közvetlen költséget a munkavállaló a munkavégzéssel egy időben, a később bekövetkező költséget a bérből a közvetlen költségekre fel nem használt pénz tartalékolását (gyűjtését) követően fizeti ki – azaz teszi vissza a gazdasági körforgásba. A bér „megfelelősége” annak függvénye, hogy a munkavállaló abból képes-e megfelelő mértékű tartalékok létrehozására, illetve ez a tartalékolás elogadható időn belül eredményez-e neki hozzáférést a nagyobb értékű javakhoz (szolgáltatásokhoz is).
Ezt a legtöbb gazdaságban – épp úgy ahogy nálunk a rendszerváltásig volt a gyakorlatban – ki is mutatják, és ki is számolják meglehetős precizitással!
Tehát megállapítható, hogy a munkabér egy olyan összeg, aminek az adózott (nettó) összege a munkavállalónak a munkában töltött időre vetítve arányosan ellentételezi az életköltségeit úgy, hogy LEGALÁBB FEDEZI (minimálbér), vagy meg is haladja azt. Vagyis minden olyan kifizetés, ami az életköltséget bizonyíthatóan nem fedezi, azt nem lehet bérnek tekinteni. Ebből okszerűen következik, hogy aki pl egy béralkuban olyan összeget akar meghatározni „munkabér” gyanánt, ami alatta marad a fent részletezett értéknek, az csalásra tesz kísérletet, aki pedig ilyen összeget fizet, az egyszeűen becsapja, meglopja a munkásait.
Hangsúlyozni kell: a bér – és bértömeg – nem az az összeg, ami a munkával termelt értéket fejezi ki, hanem annak csupán töredéke! Ergo semmi köze nincs – mert nem lehet! – a GDP -hez, amit a liberális okoskodók szeretnek hangoztatni a tőke védelmében!
Közbevetés:
A brutto – adózatlan – bérre rakódó, a munkaadó által fizetendő járulékok és a munkabér együttes összege a „bértömeg”. A teljes bértömeg is elkönyvelhető volna munkabérként, ami matematikailag – mivel százalékosan kell adókat és járulékokat fizetni – ugyan azt a költségvetési bevételt eredményezné. Hogy ez nem így van, annak hármas oka van a neoliberális rendszerben.
A brutto – adózatlan – bérre rakódó, a munkaadó által fizetendő járulékok és a munkabér együttes összege a „bértömeg”. A teljes bértömeg is elkönyvelhető volna munkabérként, ami matematikailag – mivel százalékosan kell adókat és járulékokat fizetni – ugyan azt a költségvetési bevételt eredményezné. Hogy ez nem így van, annak hármas oka van a neoliberális rendszerben.
Az egyik oka az, hogy a munkaadó által fizetendő rész fenntartja a „munkásáról gondoskodó vállalkozó” hamis ethosát, hiszen a bértömeget teljes egészében a munkavállaló termeli meg a munkájával.
A másik ok az, hogy a járulékok csökkentésével a felszabaduló pénz a vállalkozónál marad, és nem a munkavállalót gazdagítja. A neoliberális rendszernek pedig az a legjellegzetesebb működési sajátossága, hogy úgy növeli a profitot, hogy a „vállalkozó által fizetendő” bérjárulékokat csökkenti – vagyis egyre „olcsóbbá” teszi a munkabéreket. Teszi ezt az „állandó növekedés” jelszavának engedelmeskedve, akkor is, ha tudjuk hogy ez az elv ma már nem csupán meghaladott, de az elmebetegségek tipizált jegyeivel azonos szinten szokás kezelni: az „állandó – vagy fenntartható – növekedés” a Föld véges anyagi terében és keretei között fizikai képtelenség!
A harmadik és nem utolsó sorban fontos ok az, hogy ha a bértömeget és a nettó bért összehasonlítjuk, akkor láthatjuk, hogy a levonások (a költségvetést illető részek) jóval magasabbak százalékosan, mint a munkaadónak a netto árbevételéből vont részek együttesen. Vagyis a munkát csupán a fogyasztóhoz közvetítő munkaadó az adózásban relatíve sokkal jobban jár mint az értéket megtermelő munkavállalók!
Második kör: a bér és a termelékenység
A Bérunió követelése a nyugati bérrendszerre hivatkozik a viszonyításaiban. Abban a legkisebb bér is jócskán meghaladja a számított létminimum összegét. A magasabb béreket pedig a liberális közgazdák (és a tőkések) szerint az teszi ott lehetővé, hogy ha magasabb a termelékenység.
A termelékenység alatt azt értjük hogy a termék- szolgáltatás eladási árából a bér és költségek megfizetése után magasabb profit marad. TEHÁT NEM AZ A TERMELÉKENYSÉG FOGALMA HOGY TÖBBET DOLGOZNAK NYUGATON AZ EMBEREK, HANEM AZ, HOGY – pl Euróban számolva – TÖBB A PROFIT!
Hogy lehetséges, hogy Magyarországon, ahol kisebbek a bérek, kisebb a profit is, holott ugyan azzal a technológiával ugyan azt állítja elő a magyar munkás ugyan olyan áron mint a német, francia, stb.? Egyszerűen úgy, hogy:
- 1.) a multik nem minden profitjukat Magyarországon realizálják, csak egy alacsonyabb összeg marad az országban a bevételeikből. (Példa: két, az országba települt multinacionális vállalat belföldi forgalomban szállít egymásnak félkész terméket és alapanyagot. A szállításokat a belföldi pénzforgalmi számlájukról egyenlítik ki – jelentősen a leszállított dolgok valós értéke alatt. Az árkülönbözetet a cégek az offshore, vagy az anyaországi számláik között számolják el.)
- 2.) amit azért tehetnek meg, mert nincs Rezsióradíj (REOD) bevallási kötelezettségük, és a könyvelésük így gyakorlatilag ellenőrizhetetlen. (Példa: egy Magyarországra települt multinacionális cégnek az anyaországában benyújtott adóbevallásában egy akkora adózandó eredmény szerepelt, mint Magyarország egész éves költségvetése! Annak ellenére azonban, hogy ezt a mesés eredményt legalább 30%-ban Magyarországon, az ide bejegyzett belföldi cégével termeltette ki, a magyar adóhivatalnak az ezzel egy időben benyújtott bevallásában csupán 500 millió HUF adózás előtti eredményt szerepeltetett. A magyar adóhatóságnak fogalma sincs róla, hogy ez a szám hogyan jöhetett ki, mivel a cég termelési paraméterei, a termékeire vetített valós haszonkulcsai teljesen ismeretlenek az állami szervezetek előtt. Annak ellenére is, hogy ezeket az adatokat az Unió más tagállamaiban kötelező bejelenteni, illetve az árazáshoz használt rezsióradíjat a Kamarák határozzák meg, – mint egykor nálunk a KIOSZ a magánvállalkozókét.)
Közbevetés:
A termelékenység különbségek belföldi relációban is kimutathatók, különösen a kelet-nyugati régiók és a vidék-főváros között. Ennek elsődleges oka a jelentős kerslethiány, illetve az azt okozó alacsonyabb munkabérek. Ugyan itt figyelhető meg az, hogy a gazdaság – amit első sorban a KKV-k működtetnek – szó szerint leépül az alacsony bérek miatti kereslethiánytól, ami az alacsony béreket fenntartani kívánó törekvéseket egyértelműen állam és társadalomellenessé teszi. Meg kell itt jegyezni: minden olyan tevés, cselekvés, vagy szándékos mulasztás, ami állam és társadalom ellenes, az európai jogban büntetőjogi tényállást valósít meg! Teljesen függetlenül attól hogy azt ki és milyen minőségben valósítja meg!
Mindent összevetve nem túl nagy logikai készséggel is belátható, hogy a magyar termelékenységi mutatók egyrészt MESTERSÉGESEN ALACSONYAK másrészt a gazdaságilag megbénított, tönkretett régiókban a súlyos kereslethiány következménye. Ahogy ahhoz sem kell különösebb fejtörés hogy belássuk: ezeket a viszonyokat a gazdaság szervezésével, (tervezéssel, jogszabályokkal, szigorú ellenőrzéssel) lehet megváltoztatni. Ez viszont alapvetően politikai döntés és törvényalkotás kérdése, amire a magyar politikai osztály 30 éve képtelen.
Első sorban a politikai és gazdasági szereplők személyi érdekellentétei miatt, ami messze túl mutat az egyszerű szakmai alkalmatlanságukon.
Második sorban a gazdasági „tervezés és irányítás” alapvetően ellentétes a nálunk követett liberális narratívával, mivel minden szabály sérti a vállalkozó személyes szabadságát. Ezért éppenséggel a liberálisok a szabályok és az állam eltörlésében, nem pedig egy szabályozott, jól és közhasznúan működő gazdasági rendszerben érdekeltek!
Harmadik kör: mégis, hogyan lehetne növelni a béreket?
Amíg szélső, vagy neoliberális kormányzat,- és politikai osztály van az országban – a kormányzati szerepvállalás ebben a tekintetben nem elvárható, sőt el kell azt vetni, mert valójában az nem is kívánatos. Azért is, mert a mai átlagos bérek vásárlóértéken jelentősen alatta maradnak a rendszerváltás előttinek, aminek maga a politikai osztály az előidézője, amit részint az egyénre mint munkavállalóra rakódó adóteher növelésével, részint a Forint tragikus, a legtöbb esetben mesterségesen előidézett, és nem szakmai hiba következményeként való elinflálásával, a munkajogi szabályok lazításával, az ellenőrzések minimálisra csökkentésével, és a jogsértések szankcionálásának minimalizálásával hajtott végre. Vagyis ezt a helyzetet maga a neoliberális narratívát követő politikai osztály idézte elő, aminek eddig minden kormány hűséges kiszolgálója volt. A probléma megoldását tehát ez esetben olyanoktól várnánk, akik részint inkompetensek, részint pedig személyi ellenérdekeltséggel terheltek. (A közhatalom birtokában lévő milliárdosok).
A bérek gazdasághoz való viszonyát vizsgálva azonban saját magunk is eljuthatunk egy ésszerű bérszínvonal elvi kereteihez, ha tudjuk, hogy:
- (1.) a megtermelt értékeknek csak egy része a bértömeg,
- (2.) a megtermelt értékek világpiaci áron kerülnek elfogyasztásra vagy továbbértékesítésre, függetlenül attól, hogy azokban milyen arányú a bértömeg,
- (3.) a termékek, szolgáltatások árfelépítése (és annak végső összege) tervezhető, előre meghatározható,
- (4.) a termék, szolgáltatás számított árában a bértömeg önálló tétel (költség), és nem a profit része,
- (5.) a munkabért és járulékait a munkavállaló termeli meg, a cég/vállalkozás csak közvetíti azt a termék/szolgáltatás fogyasztójától a munkavállalónak.
Ennek alapján könnyen belátható, hogy a bér növelése a termék, szolgáltatás árára van közvetlen hatással, nem a haszon bekövetkezésére. (a haszon a mindenkori kereslet függvénye.) Ennek alapján állítható, hogy a bérnövekedés ugyan költségnövekedés, mint az anyagok vagy energiahordozók árainak növekedése, de nem a „vállalkozó terhe”- mint ahogy azt a liberális média állítja.
Továbbá, mivel a kereslet határozza meg egy termék vagy szolgáltatás piaci létezését (szükségességét), a keresletet meg alapvetően és legnagyobb részben az egyéni és a társadalmi létfenntartáshoz való szükségessége határozza meg, a bértömeg növekedés egy termék, vagy szolgáltatás árában a keresletet (szükségletet) nem szünteti meg, legfeljebb némileg csökkenti (pl. kevésbé pazarló felhasználással)
Csak hogy a keresletet a közösséget alkotó egyének összességének fizetési potenciálja tartja fenn, aminek hiánya a TERMELÉSI-ELOSZTÁSI RENDSZER ELPUSZTULÁSÁT OKOZZA! Vagyis a jelenlegi helyzetben okszerűek és megalapozottak azok a félelmek, hogy a jelenlegi neoliberális narratíva (gazdasági szemlélet) a nemzetgazdaságunk direkt, vagy spontán elpusztítását okozza. A profit, és a korlátlan egyéni vagyonosodás „liberális erkölcsi legitimitása” nevében!
Mindezekből okszerűen következik, hogy a jelenleg elengedhetetlenül szükséges drasztikus béremelkedést, ami a mindenkori bérminimum számszaki szintjét úgy állítja be, hogy:
- ami a napi 8 órás, havi 176 órás munkavégzés ellenében járó netto adható havi bér legkisebb összege, az legalább 30%-al meghaladja a létminimum összegét, amibe nem számolhatók bele a pótlékok. (Ez ma kb 150 eFt-nak felelne meg)
- ami a szakmunkásoknak fizetendő legkisebb adható netto bérként a legkisebb adható netto bért legalább 35%-al meghaladja, amibe nem számolhatók be a pótlékok,
- ami a diplomás munkavállalónak fizetendő legkisebb adható netto bérként a szakmunkásnak adható legkisebb netto bért 100%-al meghaladja, amibe nem számolhatók be a pótlékok,
- ami a tudományos fokozattal rendelkező munkavállalónak fizetendő legkisebb adható netto bérként a diplomás munkavállalóknak adható legkisebb netto bért 100%-al meghaladja, amibe nem számolhatók bele a pótlékok,
– minden munkavállalónak, azok kollektíváinak, és munkavállalói érdekképviseletnek folyamatosan és egységesen követelni kell. Akár országos sztrájkok alkalmazásával is!
Azonban ez még nem! az európai bérszínvonal, csak annak a legalapvetőbb kerete, ami lehetőséget nyújt a felzárkózásra, valamint az ettől keletkező adó és járulék többlet lehetőséget nyújt a szociális rendszer helyreállítására. A végső felzárkózáshoz ezeket a béreket – az arányok megtartásával – a minimálbér összegének növelésével kell elérni (pl 3 éven belül) amíg az el nem éri a netto 7,- Euro/munkaóra szintet. A bérszint az európai magállamokban fizetett bérek monitorozásával és indexálásával mindaddig fenntartható, míg jelentős az ország exportja (ez ma kb 90 % az összes termék vonatkozásában)
Ennek a mai EU tagállamokban honos rendszerelvnek az alkalmazása persze visszatérés volna az 1990 előtt nálunk is honos bérmegállapítási modellhez, amit egy Kónya Imre (MDF) nevű botcsinálta szakértő töröltetett el az épp akkor betelepülő multik érdekében, és azok kívánságára. Az akkori parlamenti pártok lelkes támogatásával persze. Talán az azután kialakult kaotikus és abszurd jövedelmi viszonyok a felelősek legfőképp a mai viszonyokért, amiknek azonnal véget kell vetni!
