A Magyar Munkáskamara a Magyarországi Szakszervezeti Tanács 1901. évi II. Kongresszusa határozata alapján létesült, és általános szakszervezeti feladatok mellett (munkaközvetítés, segélyezés, jogi képviselet, stb.) a szakszervezetek közötti koordináló, valamint a szakszervezetek, a munkaadók és az állam közötti közvetítő feladatokat látott el. (Szakszervezeti Parlament)
Az 1920-as évekre a mai nyugat-európai Munkáskamarákhoz hasonlóan működött, nem csak a munkaerőbázis védelmét, hanem a közvetítő szerepét is ellátta a szakszervezet a munkaadók és a politika között. A szervezet elismerése és fenntartása része volt a Bethlen–Peyer-paktumnak is, ami az eladdig jogfosztottan élő lakosságnak a szabad szervezkedési joga mellett a szabad és titkos választás jogát is létrehozta.
Annak ellenére, hogy a Munkáskamara jelentősen javította a munkavállalók helyzetét, és a szociáldemokraták befolyását is növelte a szakszervezetekben, a II. világháború után az 1944-45-ös Alkotmányozó Ideiglenes Nemzetgyűlés elvetette az újraindítását, mert a Munkáskamara korábbi vezetői között túl sok „nyilaspártit” véltek felfedezni. (Ezért nem került be az Alkotmányba mint intézmény) Ennek ellenére jogi értelemben a Munkáskamara jogilag soha nem szűnt meg – az ma is létezik!
A rendszerváltás utáni Magyarországon a szakszervezeti mozgalmat a neoliberálisok egyszerűen szétverték, és kifosztották. A Munkáskamara újraindítása helyett a néhai Hitleri III. Birodalomban működötthöz hasonló módon felépített, és „érdekegyeztető tanács” néven működő, antidemokratikus, dolgozó ellenes bérmegállapító kormányszervet hoztak létre, – kifejezetten a bérek alacsonyan tartása érdekében.
Ezt a „fékek és egyensúlyok rendszere” hangzású – valljuk be!- hazugsággal próbálták palástolni, de azon túl hogy ezek a „fékek és egyensúlyok” soha nem léteztek a valóságban, a munkavállalói érdekeket sem védték és nem védik meg.
A valóság azonban nem változott az eltelt időben: a dolgozó osztály saját, független érdekvédelmi rendszere, a bér kinyilvánítás és a kollektív béralku kötés a nagytőkével, a kapitalizmus jelenlegi fejlődési fokán is megmaradt a demokrácia, a szabad társadalom legelső alappillérének, ami az egyéni szabadság morális és jogi megnyilvánulása. Ezen emberi szabadságjog gyakorlásának és védelmének legelemibb eszköze a nyugaton mindenütt kiválóan működő Munkáskamara.
A magyar politikai osztály, és a komprádor szakszervezetei, hallani sem akarnak azonban a szervezet újraindításáról, a munkavállalók alapető emberi jogát képező bérmeghatározási jog visszaadásról. Tagadják a tényt, hogy ezzel rabszolgaságot tartanak fenn, s a béreket a mindenkori neoliberális kormány által kívánják megállapíttatni. Vagyis valójában hallani sem akarnak a valódi demokráciáról – csak beszélnek róla!
Mindezek okán aki valódi demokráciát akar, az a Munkáskamara helyreállítását is akarja, lévén hogy a legnagyobb, alanyi jogú tagságot nyújtó dolgozói érdekvédelmi szervezet nélkül a magyar társadalom bérből és fizetésből élő része örökkön örökké rabszolga marad. Nem saját maga, hanem a mindenkori urai fogják meghatározni a bérét – már ha azt lehet bérnek nevezni.
Történelmi tanúság, hogy ennek az ügynek a képviselete nem bízható a jobb oldalra, a (neo)liberális parlamenti pártoka. Nem is várható el tőlük ennek az ügynek a hatékony és elszánt képviselete, hiszen az ilyen erős munkavállalói érdekvédelmi intézmény a legsúlyosabb fenyegetés a korlátlan profitra, az erkölcstelen rablógazdálkodásra, és az offshore lovagokra, amik 30 éve pusztítják az országot.
Ideje volna nekilátni egy új, ezúttal valódi demokrácia felépítésének, a kirabolt országunk romjain. A baloldali erő adott. De ki emeli fel végre az ügy Zászlaját?
Lásd még:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_Munk%C3%A1skamara
""Az 1920-as évekre a mai nyugat-európai Munkáskamarákhoz hasonlóan működött, nem csak a munkaerőbázis védelmét, hanem a közvetítő szerepét is ellátta a szakszervezet és a politika között.""
""A rendszerváltás utáni Magyarországon a szakszervezeti mozgalmat a neoliberálisok egyszerűen szétverték, és kifosztották. ""
"a Munkáskamara jelentősen javította a munkavállalók helyzetét, és a szociáldemokraták befolyását is növelte a szakszervezetekben, a II. világháború után az 1944-45-ös Alkotmányozó Ideiglenes Nemzetgyűlés elvetette az újraindítását, mert a Munkáskamara korábbi vezetői között túl sok nyilaspártit véltek felfedezni. (Ezért nem került be az Alkotmányba mint intézmény) Ennek ellenére jogi értelemben a Munkáskamara soha nem szűnt meg – az ma is létezik!"
Hol és kik a tagjai?
Mert szerintem is éppen egy ilyen közvetítő szerepű szerveződés hiányzik ma.Ha már az érdekegyeztető tanács nem tölti be feladatát.
Ezt mutatja ma SZFE fiataljainak nyilatkozata is, ahol a politikai pártok szerepét elutasítják, de maroknyian meg nem igen érhetnek el eredményt.
A Munkáskamara az alapító irat szerint alanyi jogú tagságot biztosít a magyarországi munkavállalók összességének, mint az osztrák. (Tőlük "importáltuk"). Viszont "alvó" szervezet, amit fel kell ébreszteni.
Elvileg bármelyik szakszervezet megtehetné – de erről se az MSZOSZ se a Vasasok nem akarnak hallani, ad absurdum a különféle liberális pártokkal való szerződéseik miatt, ami elszomorító- A többi, un "jobboldali" munkás érdekvédő szervezet meg jobb ha a közelébe se megy ennek a szervezetnek mert se tudományos hátterük se elvi alapjaik nincsenek hozzá, hogy rendesen működtessék. (Böhm is figyelmeztetett a szakszervezeti mozgalom kivégzésére ha jobboldali vezetés alá kerül)
Igy fizikailag a Munkáskamaránk jelenleg a fejekben és néhány papíron VAN.
Reméljük lesz baloldali kormány ami nem fog rettegni ettől a szervezettől, és megteremti a működéséhez szükséges feltételeket.
Köszönöm hogy elolvastad! -:)
Tetszett az a mondat:
"Az 1920-as évekre a mai nyugat-európai Munkáskamarákhoz hasonlóan működött, nem csak a munkaerőbázis védelmét, hanem a közvetítő szerepét is ellátta a szakszervezet és a politika között."
De!
Ezt nem értem:
A szervezet elismerése és fenntartása része volt a Bethlen–Peyer-paktumnak is, ami az eladdig jogfosztottan élő lakosságnak a szabad szervezkedési jog mellett a szabad és titkos választás jogát is létrehozta. ""
Mert a Bethlen Peyer paktum éppenhogy arra irányult, hogy politikai akciókban nem vesz részt a szakszervezet–mint formáció
hanem nagyon erős érdekvédő jogokat képvisel .
Ha a Munkástanácsok közvetítő szerepűek voltak és nem szakszervezeti formáció , akkor kik voltak a tagjaik?
és kivel voltak kapcsolódásban?
Egyébként én is azt gondolom, hogy ha nem tudunk elszakadni a létező formációtól a kapitalista termelési mód szabályaitól –más formáció híján, akkor meg kéne azt élhetőre szervezni— bárkinek.
Ahogy ma semmi sincs így nem maradhat:
sem szakszervezetben bizalom– emiatt érdekképviselet sem
sem érdekegyeztető tanácsban bizalom
sem betartott munkatörvény könyv
sem dolgozói szervezettség, sem szolidaritás
Így aztán a munka világa szereplői nem is partnerek, sőt még szóba sem állnak egymással.
A két háború között viszont volt párbeszéd
Most viszont a két háború közötti időkben működő szakszervezeti jogosítványokat csekélylik a kommunista szervezkedők
Ma is.
Feloldható ez?
A szakszervezeti és a politikai ügyek ketté váltak a munkás érdekvédelemben. Munkástanácsok itt és ekkor nem voltak, azok csak az 1956 októberi szocialista forradalom alatt alakultak, a baloldali vívmányok megvédésére ("Földet, gyárat vissza nem adunk!").
Az MK-nak a szakszervezetek vezető tisztségviselői voltak a vezetői is pont úgy ahogy ma is ez a gyakorlat..
A "kommunista szervezkedők" azt teszik szóvá, hogy a neoliberálisok 1992-ben eltörölték a szakszervezetek szerzett jogait – ellopták a vagyonát!- és fokozatosan egy XIX. századi vadkapitalista világba vetették vissza a dolgozó társadalmat. Ezt a liberálisok, a munka világával nem sok kapcsolatban álló lumpen jobboldaliak és az agromeláció újsütetű kiskirályai nem "csekélylik" sőt ezt is soknak tartják. Mert lövésük nincs az egészről, csak a saját kis világuk létezik számukra, a társadalmat, a gazdasági szerkezetet, s annak tudományos szükségszerűségeit fel sem tudják fogni agyilag.
Pillanatnyilag ezeké a hatalom, (30 éve) azért került az ország a végső összeomlás szélére. (Ennyi telik ettől a rétegtől és nem több!)
Igen feloldható. Ki kell zárni a neoliberálisokat a gazdasági törvény alkotásból úgy 50 évre. Úgy is ez vár rájuk egy elszámoltatás esetén, mert az a neoliberális pártok végét is jelentené egyben. (A bandavezérek lecsukása a pártjaik vége is egyben)