„A konkrét 66 vasuti kocsirakomány vámkezelése során, mint a fegyelmi eljárás eddigi adatai tanusitják, a vámkezelést végző Szabó Sándor zászlós sorozatos szabálytalanságot követett el,
Hajdú-Bihar Megyei
Főügyész
1993.01.25
DEBRECEN
A Magyar Köztársaság
Legfőbb Ügyésze,
Dr. Györgyi Kálmán Úr
részére
A jelentés bevezető
részében a megyei rendőrfőkapitány visszaéléseinek széles spektrumát tárgyalom,
majd előjövök a „farbával”.
…. Erre vonatkozó
„feltételezéseimet” talán nem merném ehelyütt papírra vetni, ha nem
bukkan fel látókörömben az alábbi épületes eset: az olajvonatok ügye, amelyet a
Vámhivatallal és egyidejűleg a Nemzetbiztonsági Hivatallal közölt alábbi rövid
összefoglaló szemléletet.
Feljegyzés. Téma: „Olajvonatok„.
Több információ utal arra,
hogy Hajdú-Bihar Megye területén és azon kívül kőolaj származékokat szállító
szerelvények rendellenes mozgása észlelhető.
1.sz. információ –
1993.01.07
1992. 12.25.-31. között a
Debreceni rendező pályaudvarra egy 66 tartálykocsiból álló kőolaj szállítmány
érkezett, vélhetőleg Biharkeresztes irányból. A tartálykocsik CFR. jelzésűek.
Rendeltetési hely
(Debrecen) Pétfürdő. Átvevőként a „Hungária Privát Petrol Kft.”
Miskolc Marjalak u. 15. székhelyen működő cég szerepel. Telefonszám 46. körzet
353-618, ügyvezető Jakobcsik Ferenc.
Információm szerint azonban
„ügyintézőként” lépett fel Dr. Papp Imre is, aki megadta a MÁV
Debreceni Igazgatóságon 49-212. telefonszámát és lakcímét a valóságos adatokkal
egyezően. Nevezett a szállítmány mikénti továbbításával kapcsolatban
tárgyalásokat folytatott Szombati Gáborral a MÁV Debreceni Igazgatósága
helyettes vezetőjével és Dusnok Imrével a szállítási osztály vezetőjével.
Az informátor feltevése
szerint a szállítmányok gázolajat esetleg benzint tartalmaznak. A bevallott
tartalom azonban fűtőolaj, ami lehetővé teszi a vámköltségek szabálytalan
csökkentését és a kőolaj származékok árai között mutatkozó rés szabálytalan
felhasználását.
2.számú információ –
1993.01.07
Az említett Kft. valóban
létezik. Cégbejegyzése iránt 192.12.23.-án nyújtott be kérelmet a
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Cégbíróságon, a kérelem száma: 05-09-002417/1992.
Az első ügyvezető valóban a
már említett Jakubcsik Ferenc a Kft. tagja még Fukk István Miskolc, Kassai u.
1. szám alatti lakos.
Vele kapcsolatban az
informátor olyan megjegyzést tesz, hogy előélete alapján feltételezető hajlamos
részt venni minden olyan tranzakcióban, amely a törvény megkerülésével magas
hasznot hajt.
A Kft-nek tagja még egy
másik Kft. is: a Kormix Kft, amelynek székhelye Törökbálint, Károlyi u. 1. ez
utóbbi Kft. ügyvezetői Suba István, és Németh László.
A Hungária Kft. egy
számláját a Postabank és Takarékpénztár Kft. (?) Miskolci Cég kezeli. A
számlaszám 024-05054. a cég 1.000.000. Ft. összegű törzstőkével alakult.
Tevékenységi körei: 1- kőolaj-feldolgozás, 2- gépjármű üzemanyag nagykereskedelem,
3- gépjármű üzemanyag kiskereskedelem, 4- külkereskedelem.
A cégbíró Dr. Schuller
Zoltán, aki informátor előtt megemlítette, hogy a gépjármű üzemanyag
nagykereskedelem a Magyar Olajipari Részvénytársaság monopóliuma lévén ilyen
tevékenységet Kft. nem folytathat.
3. számú információ –
1993.01.08
Romániából tartálykocsikból
álló szerelvények lépnek be Magyarország területére kőolajszármazékokkal. E
szerelvényeket több Magyarországon bejegyzett Kft. mozgatja a különböző
célállomások megjelölésével. Ezek a szerelvények soron kívüli továbbítást
élveznek, ugyanakkor a fuvardíjak előleges elszámolása és befizetés nem
történik meg.
A szerelvényekkel
kapcsolatos diszpozíciókat Dr. Papp Imre intézteti a MÁV Igazgatóságon.
Az ügyben egy Ferenczi
Lóránt nevű személy is eljár aki. Állítólag a MÁV Igazgatóságnál egy Bihariné
nevű személlyel tárgyalt.
Informátor egy
meghatározott személyre utal, aki e szállítmányok tényéről mozgatásáról
részletesebb felvilágosítást kíván nyújtani és állitólagosan rendelkezéséreb
állnak az ezzel kapcsolatos irásbeli bizonyitékok is.
4. számú információ –
1993.01.11
A 3. számú információban
jelzett további személy közlései.
1. Irritálja,
hogy a múlt rendszerben a Budapesti MÁV Vezérigazgatóságnál magas pozíciókat
betöltött személyek volt pozíciójukra és személyes összeköttetéseikre
hivatkozással agresszíven követelőznek szabálytalan menetirányítás kikésztetése
érdekében. 1992.12.27-én 9 óra 05-kor Mészáros András a MÁV budapesti
Főigazgatóságának volt igazgató helyettese lekezelő hangnemben
„segítséget” kért ahhoz, hogy Biharkeresztes fogadóállomáson
léptessenek be kőolajszármazékokat szállító tartálykocsikból álló
szerelvényeket sürgős ügyintézéssel. Négy szerelvényről volt szó, ezek közül a
telefonbeszélgetés óta kettő lépett be az ország területére. A hívás a MÁV
üzemi telefonvonalán történt. állítólag emlékeztették a hívót arra, hogy épp a
MÁV Vezérigazgatóság tiltotta le korábban, hogy forgalmi ügyekbe bárki, akár a
felettes MÁV szervek is beavatkozzanak, és hogy a szabálytalan és jogellenes
beavatkozások az üzemi telefonvonal felhasználásával történjenek.
Az informátor tudomása szerint nevezett rendszeresen megszáll a Debreceni
állomáson lévő vasutas szállóban, ezt a vendégszoba könyv adatai igazolják.
2. A beérkezett
szerelvényeket 15-20 kocsiból álló egységekre bontják lés rendkívüli
gyorsasággal továbbítják azokat különböző nagyobb kocsiszámú szerelvények. Ez
abból következik, hogy különböző irányokból mozgatnak kisebb kocsilétszámú
szerelvényeket, pl. Miskolc-Ófehértó, Tiszaújváros-Nyírbogdány, Mezőköves-
Tolnamőzs, stb. relációban a megyén keresztül, olyanokat amelyeknél az eredeti
nagyszerelvény nem Debrecenbe érkezett.
Informátor tájékoztatást kért a különböző indító és fogadó állomások
áruirányítóitól, hogy „mire megy ez a játék” ki csinálja a
szerelvények gyors teheráruként történő ilyen mozgatását, ebben a forszírozott
tempóban.
Az Ófehértói áruirányító (esetleg állomásfőnök) olyan közlést tett, hogy az
intézkedő urak luxuskocsikkal, néha diplomáciai rendszámot viselő gépkocsikkal
közlekednek, de rendelkezéseket telefax útján is kap. Szállítmány diszpozíciót
Sípos István a jelenlegi MÁV Vezérigazgató helyettes is eszközölt.
Az említett áruirányító (állomásfőnök) azt közli, hogy tulajdonképpen
kis káefték fuvaroztatnak egymás között, oly
módon tehát, hogy a káefté
a feladó és az árúfogadó is. [?]
3. Informátor
átad 17 db. számitógépes leprellót, amelyek a szerelvényekre és azok
mozgatására vonatkozó nyilvántartási adatokat tartalmazzák., és ezek közül az
1993.01.06-án kelt *)al jelzett dokumentum kapcsán emliti, hogy Dr. Papp Imre
ezen szerelvény ügyében telefonon érintkezést keresett Gulyás Sándorral a MÁV
Igazgatóság fő-menetirányítójával és kérte, hogy Gulyás Sándor fogadja őt. Ez
megtörtént. Dr. Papp Imre arra kérte Gulyás Sándort (ez a beszélgetés
1992.12.27-én történt) hogy a jelzett szerelvényt gyorsan továbbítsa
Tolnamőzsre. A 66 tartálykocsiból álló szerelvényből, 48 tartálykocsi
továbbítása történt a 1993.01.06-i adatlap szerint.
Gulyás Sándor többféle problémát jelzett a szerelvénnyel kapcsolatban. Nem
történt meg a fuvardíjak illetőleg a kocsi állás pénz kifizetése. A kocsik
oldalán nincs szabályszerű bárcázás. Nincs feltűntetve, hogy tűzveszélyes rakományról
van szó, illetőleg hogy háztartási olajról, gázolajról, vagy benzinről van-e
szó, holott a feladónak ezt dokumentálni, illetve garantálnia kell. Gulyás úgy
fejezte ki magát, hogy ez a szerelvény valahogy „becsúszott” az
országhatáron, helytelen illetve szabálytalan vámkezelés révén. Ez ellentétes a
MÁV Vezérigazgatóság telexen kézbesített azon intézkedésével, miszerint
szabályszerű bárcázás hiányában a szerelvényeket nem lehet beléptetni, illetve
vámkezelni. A vámkezelés során a vámokmányokon és vasúti kísérő okmányokon
feltüntetett és a valóságban szállított kőolajszármazék azonosítása végett
mintavételt kell eszközölni, az adott szállítmánynál ez is elmaradt.
Dr. Papp Imre megkérdezte Gulyás Sándort, hogy a szerelvény vonatkozásában a
MÁV tarfa kb. milyen összegre rúg. Azt a választ kapta, hogy 12.000.000. Ft-ból
vélhetőleg nem telik ki.
4. Ezt
követően 1992.12.29-én Dr. Papp Imre mos már Dr. Molnár Lajossal járt el a MÁV
Igazgatóságon és ott Dusnoki Istvánnal az úgynevezett Ktg. Tiszttel tárgyaltak,
aki állítólag közölte velük, hogy a szerelvény továbbítására, csak a MÁV-val
szembeni fizetési kötelezettségek teljesítése, és a szabályszerű vámkezelés
után kerülhet sor. Ennek ellenére a szerelvényt 15-20 kocsiból álló
alszerelvényekre bontották és ezeket úgynevezett „hitelezett”
fuvarlevelekkel az ország különböző területeire továbbították a *-al, */1-el,
illetve a */2-vel jelzett fuvarkimutatásoknak megfelelően.
Az informátor nem tudja, hogy a fenti feltételek feltételek biztositása nélkül
ki, hogyan intézte el a szabálytalan továbbitásokat. Úgy tudja, ez ügyben
Mészáros András „intézkedett”. Nem tudja azonban, kinél sikerült a
fenti szállitásokat kieszközölnie.
5. Informátor
szerint 1993.01.04-napján is jött szerelvény Biharkeresztes irányból [lásd az
1993.01.04-i #)- al jelzett okmányt. Ez a szállitmány Tolnamözsre lett
továbbítva [lásd a #/1-el jelzett okmányt]
6.
Tiszaújváros – Ófehértó relációban is történt januárban szerelvény mozgatás
ugyanígy Debrecen- Szolnok vonatkozásában [lásd V)-vel illetve V6/1-el jelzett
okmányokat].
7. Informátor
szerint a szállítmányok volt katonai [titkos] objektumok területére nyernek
továbbítást, olyan helyekre ahol korábban a honvédség által használt,
iparvágány kőolajlefejtő és kőolajtároló, berendezések vannak. Ilyenek:
Ófehértó (Ligettana), Egyek, Mezőkövesd, Bicske, Szeged, stb. ezen objektumokat
különböző Kft-k bérlik, és azok őrzéséről – állítólag fegyverrel- nyugdíjas
katonatisztek gondoskodnak, akik a Kft-k alkalmazottai.
Több ilyen „fuvarügyintéző” neve vált az informátor előtt ismertté,
ilyenek Sipos Istvánné, Mészáros András, Frank László (Leányfalusi Kft.)
Jakusinszki (Miskolci Kft) Dr. Papp Imre, Szatmári Zoltán (Nyíregyházi Kft)
stb.
Dr. Papp Imre vonatkozásában megemlíteti, hogy 66 kocsiból álló szerelvény
továbbításával kapcsolatos ügyintézésbe bevont egy Nagy András nevű személyt,
aki aktív rendőr századosnak mutatkozott be.
8. Informátor
említ egy általa ismeretlen férfit aki szürke színű Porsche gépkocsival
közlekedik, amelyben rádiótelefon van, és úgymond „foghegyről
rendelkezik” a MÁV Igazgatóság alkalmazottaival.
9. Az
informátor úgy tudja, hogy a szabálytalan árumozgatás Debreceni rezidense Dr.
Kiss Mihályné nevű jogász, akinek telefonszáma 11-795. Nevezettet a fentebb már
említett Mészáros András egy alkalommal felhívta és felelősségre vonta amiatt,
hogy ő Budapestről lejött egy szállítmány sorsát intézni, a szállítmány viszont
nem érkezett meg. Dr. Kiss Mihályné erre olyan választ adott, ne törődjön vele,
szálljon meg az Aranybikában és vacsorázzon meg az ő kontójára. Ezt Mészáros
kikérte magának azzal, hogy fizetése (nyugdíja) fedezi ezeket a költségeket…
10. Informátor
közli, hogy észleleteit sajátkezű feljegyzésben rögzítette, amely a
rendszertelenségek és a rövidítések, nem utolsó sorban nehezen olvasható
kézírása miatt kívülálló számára nem érthető. Ígérte, hogy a feljegyzések
alapján észleleteit részletesebb és rendszerezett feljegyzésben rögzíti, és e
feljegyzést pótlólag átadja.
5.sz. információ –
1993.01.12
Lupkovics György alhadnagy
a VÁM Nyomozó Hivatal Vezetője közli.
[Az 1. illetve 2. sorszámú
információ tartalmát Dr. Szeszák Gyula hivatalból közölte nevezettel, aki annak
realizálása tárgyában intézkedéseket tett. Az ügyiratot bemutatta. ]
Az 1. illetve 2. sorszámú
információ birtokában úgy ítélte meg, hogy az ügy meghaladja a Debreceni
Nyomozó Hivatal kompetenciáját, így hivatalosan értesítette a VPOP különleges
ügyek osztályát. Az osztály képviseletében Mészáros József úr 1993.01.11.
napján a vámhivatalnál [Debrecenben] látogatást tett, kiegészítő információkat
szerzett be, és a teendő intézkedésekre nézve Lupkovics Úrral megállapodott.
Kérésre közli nevezett BM telefonjának számát: 03.1.12924.
Lupkovics György azt is közli,
hogy szerelvények szabálytalan beléptetését, illetve szabálytalan vámkezelését
máris megállapították,és a történtek tisztázása végett már meghallgatásokat is
foganatosítottak. Illetőleg további információ beszerzéseket is eszközöltek.
Ennek során jutott
tudomására, hogy Dr. Papp Imre a vámhivatalnál is eljárt az olaj szállítmányok
ügyintézése keretében, és vagy Pásztor István vámhivatali vezetővel, vagy
helyettesével Drágán Lajossal tárgyalt.
Debrecen, 1993.január
13.
Dr. Szeszák Gyula
s.k.
megyei főügyész
—————————————————————————————————————
Dr. Szeszák Gyula a fenti feljegyzést
átadja az alábbi elismervény ellenében Lupkovics György részére.
Lupkovics györgy:
A fenti feljegyzést azzal
vettem át, hogy annak tartalma a Különleges Ügyek Osztályával közölhető, át nem
adható és nem fénymásolható, addig, amíg a Legfőbb Ügyészség az ügyészségi
nyomozóhivatal kompetenciájába eső személyek, ill. tevékenységek tekintetében
az eljáró szerv kijelölése tárgyában nem dönt.
Debrecen,
1993.01.14.
Lupkovics György s.k.
6.sz. információ 1993.01.14
Lupkovics György a fenti
irat átvétele után az alábbiakat közli.
A biharkeresztesi
vámparancsnok Nagy István a mai napon jelentette – írásban- hogy Dr. Papp Imre
arra, próbálta rávenni, kezeljék le a 66 tartálykocsiból álló szerelvényt, bár
ennek feltételei nem álltak fent. E jelentést Ujj alezredes (a vámhivatal új vezetője
) ma magával vitte Budapestre.
Erről [a Lupkovics által
elmondottakról] kéziratos feljegyzés készült, amelyet Lupkovics György aláírt.
1993.01.14.
Szeszák Gyula s.k.
megyei főügyész
—————————————————————————
Átvételi elismervény.
Alulírottak elismerjük,
hogy a mai napon a fenti emlékeztető 1 – 1 fénymásolati példányát és az abban
jelzett számítógépes szerelvények mozgatására vonatkozó nyilvántartást, mely 17
számozott lapból áll, átvettük.
A feljegyzés ill. a
nyilvántartás egyenlőre nem fénymásolhat és sem postai sem elektronikus úton
nem továbbítható addig, amíg a Legfőbb Ügyészség az ügyészségi nyomozóhivatal
kompetenciájába eső személyek, ill. tevékeny ségek tekintetében az eljáró szerv
kijelölése tárgyában nem dönt. Tartalmukról a szolgálati felettes szerv
tájékoztatható.
1993.01.15.
Hegedüs Gyula szds.
s.k.
Lupkovics György ahdgy. s.k.
NBH
V.Ny.H.
* * *
A fenti „épületes
história” kiegészítésére szolgáljanak a következők.
Az elmúlt héten
telefonbeszélgetést folytattam a jelentésekben hivatkozott Mészáros József
úrral a VPOP különleges ügyek Osztálya vezetőjével. A telefonbeszélgetés
tartalmára pontosan emlékszem. Lényegileg a következőket tartalmazza.
A 66 vagonból álló szerelvényt
sikerült „elkapniuk”. A fenti – általam velük közölt – információk
igazolódtak, ideértve Dr. Papp Imre rendőrfőkapitány úr szereplését is, aki
valóban a „Hungária Privát Petrol Kft.” ügyintézőjének adva ki magát
eljárt a szerelvény útjának zökkenőmentessé tétele érdekében, többek között a
Biharkeresztesi Vámhivatal parancsnokánál és helyettesénél ezek együttes
jelenlétében. Felhatalmazásom alapján az illetőket kihallgatták és a fenti
tényt jegyzőkönyvezett vallomásuk mindenben alátámasztja.
Fentiekből kiderül, hogy az
olajvonatokkal kapcsolatos információkat nem közöltem a rendőri szervekkel.
Mészáros Úr közölte viszont velem, hogy az ügyről nála Dr. Pinter Sándor Úr
érdeklődött, illetőleg írásos összefoglalót kért, és kapott is. [Utólag az
derült ki, hogy Mészáros egy írásos jelentést vitt Pintérnek.] Ezt azzal
nyugtázta, hogy ismereteit közölni fogja a Szegedi Nyomozó Hivatallal.
1993.01.22-én telefonon
érdeklődtem Dr. Imolya Imre úrnál a Szegedi Nyomozó Hivatal Vezetőjénél, aki
azt közölte velem – közléseinek tartalmára emlékszem- hogy Pintér úr telefonon
kereste, de a beszélgetés az ő távolléte miatt nem történhetett meg. Abban
maradtunk, ha e hívásra vagy bármiféle információ továbbítására kerülne sor úgy
erről soron kívül tájékoztat. Ma, azaz 1993.01.25. napján 10,15-kor nevezett
hívott – szavaira emlékszem- és azt közölte, hogy a telefoni érintkezés közötte
és Dr. Pintér Sándor Úr között megtörtént. Ennek során Dr. Pintér Sándor Úr az
iránt érdeklődött, hogy a nyomozás befejezése előreláthatólag mikorra várható.
Kérdését azzal indokolta, hogy 1993.02.15. napjáig Dr. Papp Imre ügyét le kell
zárnia. [Tehát Pintér eltökitette ezt a jelentést is, mint annyi más hasonló
jelentést, ill. bizonyitékot.]
Úgy vélem, a történtekhez,
a „vizsgálatok” menetéhez, mikénti alakulásához szükségtelen
kommentárt fűznöm.
Mindazonáltal azt a
k é r e l m e t
Terjesztem elő, legfőbb
ügyész úrnál, szíveskedjék a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség az ügybőli
kizárásának ténybeli megalapozottságát és törvényességét újra megfontolás
tárgyává tenni.
Nem kérésem indokául, csupán
idetartozó meggyőződésem rögzítéseként említem, a kizárás a jelen helyzetben a
Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség törvényi kompetenciájának kiiktatását jelenti,
amelyre a kizárást elrendelő személynek – meggyőződésem szerint- nem volt,
nincs jogosultsága.
Úgy látom azonban, hogy a
Papp ügy szegedi „alakulása” szoros korrelációba került tekintélyem
és vezető-ügyészi akcióképességem morzsolásával. Szándékomban áll ezt
ellensúlyozni, úgy vélem ezzel ezáltal teszek eleget oly kötelezettségeknek és
gyakorlok oly jogosultságokat, melyek nem szervezeti felhatalmazásból, hanem a
törvényből erednek.
Debrecen, 1993.01.25
Dr. Szeszák Gyula. s.k.
megyei főügyész