Francesca Rivafinoli hivatásos jobboldali múzsa, és itész-angyal, – akinek még soha senki nem látta az arcát – rögtön rávetette magát a zenészre egy felettébb dühös vélemény cikkben:
De Francesca Rivafinoli hivatásos jobboldali múzsa és ítész-angyal sem azért rontott rá a tisztességben megőszült Dés László zeneművészre, mert annak ne volna kétségtelenül igaza. De nem is a soraiból kitűnő, a népünkért való aggódás volt az, ami a dühös cikk megírására inspirálta, hanem az ijedelem.
Mert bárki aki ismeri a történelmet, s konyít a gazdasághoz is, az a hónapok óta érkező hírekből jól tudja, hogy Magyarország-gyarmat súlyos gazdasági helyzetben van, mert a gazdái is súlyos gazdasági helyzetbe kerültek, s magukat fogják menteni – ha tudják – nem a magyar népet. Az elmenekülők pedig az utolsó esélyt is elveszik a gyarmati lét helyi haszonélvezőitől, hogy majd valakik a véres verítékükkel majd újra felépítik az országot – nekik.
Azt az új országot, ahol értelme van az egyéni gazdagságnak, mert nem kell rettegni attól, hogy az éhező tömeg megtámadja a szebb házakat, a drágább autókat, meg a drága ékszereket és ruhákat viselő embereket – mint ahogy anno Argentínában tették.
Francesca lelki szemei előtt pedig tömött sorokban mentek el az országból Dés László gyerekeivel azok fiatal barátai, és ismerősei, s mögöttük automatikusan zsugorodott a magyar gazdaság haldokló teste még kisebbre. És meglátta a jövőt. Azt, ahol a gazdagságot titkolni kell, ahol szemét és hugyszag terjeng a nagyvárosok hajdan elegáns kerületeiben, mert a szemetet nem viszik el, – nincs állam ami megszervezze – a csatornát és az elromlott angol wc-ket nincs aki megjavítsa- mert szakemberek sincsenek már, mind elmentek. Ahol a régi bevásárlóközpontok kivert kirakatű üres betontorzók, ahol a rendőrök is rabolni járnak a szolgálati fegyvereikkel fenyegetőzve – mert élni kell..
Hát persze hogy halálra rémült ettől a perspektívától Francesca Rivafinoli hivatásos jobboldali múzsa és ítész-angyal, akinek még soha senki nem láthatta az arcát. De csak ennyire tellet neki – erre a korholásra. Mert a köreiben világos és vitathatatlan tény, hogy az a bűnös, aki nagyravágyó, nagyigényű módon elmegy, és nem hagyja tovább kiraboltatni magát. Pedig maradhatna, és lehetne nincstelen, ostoba de legfőképp engedelmes rabszolga is, aki az elit, a nyomortelepekről és börtönökből felkapszkodott új arisztokrácia céljainak jobban megfelel…
Nem a düh kifejtése volt tehát ez a média kirohanás, hanem csak a zsigeri rémület maga..
