A nyílt vita a demokratikus társadalom alapvető előfeltétele. Ez a követelmény az Európai Unióban már régen megszűnt, a legtöbb nyugati országban tombol a neo-cenzura amihez hasonlóról a volt szovjetunió Sztalini korszakából maradtak fenn visszaemlékezések.
De mi az oka ennek a hisztérikus hatalmi arroganciának? Ullrich Mies – a „Mega Manipuláció” című könyv szerzője és társai erre a kérdésre keresik a választ a nemrég megjelent ” Az állami terror 1×1. ” című politikai elemző kötetben, ami a „cukrosbácsi” liberalizmus napjainkban zajló fasiszta arcváltását mutatja be.
„Több éve szorosan figyelemmel kísérem azt a folyamatot, amelyben a nyugati „értékközösség” országai változnak. A fokozódó totalizáció késztetett ennek a folyamatnak a részletesebb elemzésére. Minden ellentmondás ellenére az értékközösség országai még mindig dicsekednek azzal, hogy demokratikusak és toleránsak, sőt példaképek a világ többi része számára.Ebben a könyvben azonban megmutatom, hogy ez a közösség a demokrácia ellenesség, az intolerancia és a szervezett békétlenség hazug szakadéka. Mi több, megmutatom, hogy a Nyugat legfontosabb mozgatórugói egy új fasizmus felé haladnak”
Egyszerűen azért van ez így, mert Mies – és mások – szerint ugyan számos elem köti össze a ma globális igényű „újfasizmust” a korábbi, 20. századi fasiszta rendszerekkel, de az „új fasizmus” elemzésekor Mies „totalizációról” beszél, és nem akarja „bemutatni” a fasizmus új elméletét. Szintén nem a fasiszta rendszerek múltbeli különböző megnyilvánulásaival foglalkozik, hanem csak a fasizmus néhány alapvető jellemzőjének kiemelésével, ami nem teszi okosabbá az olvasót a Nyugati tömb jelenét meghatározó neo-fasizmus pontos megértéséhez.
Mies az állami terrort jelöli meg a fasizmus legalapvetőbb tulajdonságának, aminek két fő formáját különbözteti meg. Ezzel kapcsolatban a „hardcore és softcore” változatokról beszél, amelyekből a háború mint a „végső állami terror” következik. Mies ehhez egyebek mellett Albert Biderman amerikai pszichológus tanulmányaira hivatkozik, aki már 1957-ben összeállított egy „kényszer táblázatot” a „softcore” „fehér kínzás” módszereiről. Egyébként a korona intézkedéseket kritizáló mozgalomban 2020-tól alkalmanként erre a Biderman táblázatára hivatkoztak az akkori, és a jelenlegi helyzet elemzésében.
Mies kifejti, hogy a legutóbbi globális fejlemények tanúsága szerint az ENSZ és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) „folyamatos stressz alá akarja helyezni az államokat a nyugati vállalatok, kormányok, szupergazdag egyének és más érdekelt felek segítségével„. Még ha a „globalisták” akarják is ráerőltetni minden országra a rendi elképzeléseiket, ez akkor is egy olyan program, amelyet elsősorban az USA és „szövetségesei” hajtanak végre. Ennek elérése érdekében „bármikor” új „járványokat, szükségállapotokat, elzárásokat, karanténokat és utazási szabályokat” lehetne kihirdetni – vagyis „nem mást, mint a megújult Nyugatot egy megafasiszta disztópiában”.
Ennek a politikának a feltűnő pontja egy „totális szuperállam”, amelynek nemzetek feletti intézményei, – amint arra Simon Elmer brit politológus is rámutatott, – nincsenek demokratikusan legitimálva, s jelenleg az ENSZ az, ami ezt a legitimációs űrt az USA hatékony irányítása alatt megpróbálja kompenzálni.
Mies két oldalon tesz nem kicsit paternalista kifejtéseket a neofasizmus éledéséről. Olyanokat hogy:
– A demokrácia és a jóléti állam széthullása következtében a politikai és polgári jogok tartós eróziója során a neoliberális/radikális piaci ideológia végső soron totalitás igényt fogalmazott meg, amely nem tűr semmiféle ellentmondást.
– Az emberiség jelenleg a totalitárius világuralom felé vezető végső szerkezetváltás átmeneti szakaszában él. Ez az átfogó „nemzetállam-átalakítás” csak drákói-diktatórikus intézkedésekkel, a nép kárára valósítható meg.
E tendenciák miatt Mies egy közelgő „globális fasiszta rezsimről” beszél.
A mondatok igazak, de mind mögött olyan hosszú folyamatok állnak, amik pontos ismerete nélkül ezek a mondatok értelmüket vesztik és nem adnak mindenkinek támpontot annak helyes megítélésére, hogy társadalmi szempontból negatív vagy pozitív folyamatokról van szó. Pedig már korábban is kongatta az értelmiség a vészharangot. Pl Patrick J Deneen, a Notre Dame politológia professzora, aki a liberálisok által ordas módon kiépített „totális diktatúrát” már évekkel ezelőtt leleplezte, de a liberálisok rajongóinak száma ettől láthatóan nem csökkent.
A jelenlegi kapitalizmus „klíma-semleges”, „zöld” gazdaság irányába történő átalakítási tervei, amelyeket „Environmental, Social & Governance” (ESG) címmel propagálnak, ezen a neofasiszta irányvonalon helyezkednek el. Valójában ez (a zöld liberalizmus) egy „fúzió” a vállalati és kormányzati hatalom és a nemzetközi szervezetek között, amelyet egyfajta Caesar-rezsim vezet, amelyet az amerikai pénzügyi tőke, a Világgazdasági Fórum, az Egyesült Nemzetek Szervezete és a WHO támogat, hogy a demokrácia módszeres elpusztítása után, kedvükre megváltoztassák a világunk állapotát. Fontos, hogy a demokratikus folyamatok nem jelennek meg az ESG stratégiákban, és a népek szuverenitása nem játszik szerepet ebben a koncepcióban az új – vagy a megmentésre szoruló régi – profit rendszer kialakításában.
A bolygó megmentésének ürügyén az USA vezette globális fasiszták uyanis mindig csak egy célt tartanak szem előtt: megmenteni magukat, és így a globális kapitalista rendszert.
Annyit mindenképpen szükséges itt leszögezni a háttérrell kapcsolatban, hogy a világ liberálisainak világuralmi törekvései (globalizmus, világgyarmat az USA vezetésével) egyszerűen dugába dőltek. Sőt, mára az USA által egyoldalúan alkotott szabályokon alapuló uralom – az USA világuralma maga – is hanyatlik, a helyét a többpólusú világrend veszi át. Vagy már át is vette.
Mivel azonban a világgazdaság nem egyszerű adásvételek sorozata, hanem un „uralmi gazdaság”, a Nyugatnak a politikai hatalma elvesztésével párhuzamosan a gazdasági potenciálja is rohamosan csökken.
A gazdasági erő csökkenése viszont automatikusan profit csökkenést okoz a tőkének, ami okszerűen tőke védő védelmi intézkedést von maga után. Az intézkedés a jobboldali politikai pártokkal való szövetkezésben és a kormányban való erős befolyásszerzésben manifesztálódik, és máris a fasizmusban – a jobboldal és a tőke diktatúrájában – találjuk magunkat. Voltaképpen ez a modell (vagy rendszer) semmiben sem különbözik a fent említett Simon Elmer által vázolt, elbukott globális állam rendszerétől.
Vagyis a neoliberálisok új fronton támadtak rá az emberiségre. (Kirúgták őket az ajtón, hát bemennek az ablakon)
Az új Nyugati modellben ez a frontális erőszak nem ismeretlen, mivel évszázadokig ez volt a kormányzása legalapvetőbb módszertana. A feudális állam megszűnése után hatalomra került liberálisok egyszer már ugyanígy fasizálódtak mikor a vagyonuk veszélybe került – ezért nincs semmi új a mai folyamatban, sőt az úgynevezett „pártállam” jelensége sem új keletű. Mostanra a megszokott, ismert pártok ideológiailag egymáshoz igazodtak (egységes atlantista propagandát harsognak), így nagyrészt megkülönböztethetetlenné váltak. A „neoliberális/piaci radikális ellenforradalom” során a kormányokat és elvileg az egész államot privatizálták, ezért a kormányok a vállalati gazdaság funkcionális egységeivé alakultak. Ezért joggal azt mondhatjuk, hogy az általunk ismert demokrácia” megszűnt!
Miután a domináns pártok fővárosi frakciói megszerezték az irányítást a pártok és az államapparátusok felett, a régi demokrácia helyett létre lehetett hozni a biopolitikai biztonsági állam és társadalom alapjait kényszer injekciókkal, teljes digitalizációval, geomérnöki munkával, okos városokkal, véget nem érő háborúkkal, vagyis „feszültségstratégiával”. De ez még nem minden. A totális kontroll elérése érdekében „élelmiszerhiány, és logisztikai káosz, klímahisztéria” és még sok más stratégia, amelyek a transznacionális fasiszta hatalmi elitek disztópikus programjának részét képezik.
A történelmi fasizmusnak szüksége volt a „(tartós) szükségállapotra, nem csak minden tényleges vagy vélt ellenzék elleni eszközként, hanem a munkásmozgalom és szervezetei, személyiségei mint osztály ellenfelek ellen.
Azonban most „ új fasizmus” közérthetően megmutatta, milyen brutális eszközökhöz folyamodik – képes folyamodni – mindenki ellen, amikor nemcsak megmenteni akarja a kapitalizmust, nemcsak fenntartani akarja a tőke valorizációját, hanem teljesen új alapokra helyezi, holott semmilyen forradalmár mozgalom nem fenyegette, és nem is fenyegeti.. „
A globalistákból lett neofasiszták – akik ma liberálisnak vagy újabban keresztényeknek vagy bárminek hívják már magukat – ideológiaia célja (utópiája) a nemzetállamok felszámolása, és a világtársadalom teljes ellenőrzése alá vonása. Ha ez sikerülne, az egyes népeknek már semmi esélyük sem lenne arra, hogy nemzeti kormányaikon keresztül bármiféle befolyást gyakoroljanak sorsukra.A társadalmak e totális szerkezetátalakításának fokozatosan, tudat alatt kell végbemennie, hogy a lakosság túlnyomó többsége ne is tudjon róla. Ebben a tekintetben, a Corona járvány egy gigantikus próbaterepe volt az Atlanti tömb kormányainak és a nemzetközi szervezeteiknek, hogy brutális intézkedésekkel, bizonyíthatóan hamis indokokkal és korábban ismeretlen technológiákkal érvényesíthessék hatalmukat. Ennek a nagyszabású kísérletnek az egész világra kiterjedő sikere miatt, a globális fasiszták megveregethetik a saját vállukat.
Bár meg kell jegyezni, hogy a Föld társadalmainak 90%-a nem tartozik az atlanti tömbbe, ezért Kína és Oroszország nem csak ellenáll a globális neofasizmusnak, – mint a globalizmusnak – hanem teljesen másképp is működnek mint a nyugati társadalmak. Ez a másság ad reményt arra, hogy a neofasizmus nem lesz új, globális rendszer, és erő, s ahogy a liberalizmus is – ez is elbukik..
Ahogy az is ide kívánkozik, hogy nincs ma szánalmasabb és ostobább propaganda annál, hogy a nemzetállami szuverenitást védő személyek és pártok „szélsőjobboldaliak” volnának, hiszen a vázolt totalitás támogatóinál senki sem lehet szélsőségesebb.
A totális „szuperállam”, amint azt a fasizmus, vagy korábban a liberálisok „Új Világrendje” elképzelte, olyan folyamatokból fog kialakulni, amelyek már régóta zajlanak a létező intézményekben – például az Egyesült Nemzetek Szervezetében (UNO) vagy az Egészségügyi Világszervezetben (WHO). A 2015-ben elfogadott „Millennium Development Goals” megvalósítása, amely a „Fenntartható Fejlődési Célok” (SDG) úgynevezett „2030-as menetrendjének” részét képezi. De valójában nem a kellemesen hangzó projektekről van szó. António Guterres ENSZ-főtitkár és a Világgazdasági Fórum (WEF) vezetője, Klaus Schwab már 2019-ben aláírta a „köz-magán-stratégiai partnerséget”, amely ugyanazon nagytőke-szereplők és kormányok összeolvadását irányozza elő, amelyek kiállnak a mai világ perverz körülményei mellett. Ezek után nehéz volna a WEF-et nem a neofasiszta világrend koordinátorának tekinteni.
Schwabot a globalista propaganda az emberiség jótevőjeként szokta beállítani, a konferenciáin résztvevőket pedig olyanoknak, akik „számítanak” a világban. Csak hogy ha „lebukott”-nak tekintjük a globális neofasiszta szervezkedést, amit ő (is) dirigál a háttérből, akkor Schwab „jóbácsiból” cukrosbácsivá változik. (Ahogy Goldberg írja: ” A liberalizmus pedig csak a fasizmus – ideig óráig – mosolygós változata, a legszörnyűbb fasizmus, cukros-bácsi arca.)
Ahogy szörnyű pojácává változnak azok, akik Schwab deklarált fasiszta modellhez igazodó terveit „kommunizmus”-nak titulálják, így a globalizmus ellenzőiből annak spontán támogatóivá is válnak, mint ahogy általában az össze vissza hadováló csőcselék is az, ami mindig a győztessel van, függetlenül attól hogy az mit képvisel.
A WHO is „fontos szerepet játszik az Új Világrend megvalósításában, és folyamatosan fejlődik”. 2021 júliusában „az emberek genetikai manipulálására vonatkozó ajánlásokat a „közegészségügy előmozdításaként” álcázta. A tervek szerint 2030-ig „500 új mRNS-oltóanyagot kell kifejleszteni”, amelyeket majd mindössze 100 napos tesztelés után” hagynak jóvá. A kormányoknak eközben együtt kell működniük a gyógyszergyártókkal, hogy meghatározzák azokat a határidőket, amelyeken belül ki kell fizetni a kártérítést az esetleges vakcina által okozott károkért..
A WHO tulajdonképpen javarészt a Big Pharma adományaiból létezik, az pedig a jelenlegi tudásunk szerint az USA kormánya felett is gyakorol némi befolyást. Semmi szokatlan és érthetetlen nincs abban tehát, hogy a Big Pharma üzleti céljait szolgálja ki a szervezet, bár nemzetközi szervezet lévén ez egyszerűen felháborító és elfogadhatatlan.
A kormányokkal való „együttműködés” tulajdonképpen egy parancsuralmi rendszer szoftos kiépítési része, amikor az alanyokat – kormányokat – szoktatják arra, hogy időnként a hatalmukat átadják a „felsőbb parancs által kijelölt rendszergazdáknak”. Ne legyenek illúzióink: a többnyire műveletlen és ostoba emberekből öszeverbuvált, háború párti politikai osztály ezt szó nélkül – akár ezért saját magát dícsérve is – meg fogja tenni.
Ám ez a parancsuralmi rendszer az, ami megteremti a globális új fasiszta birodalom biztonsági feltételeit, és a WHO-n meg a globális „Zöld iparon” keresztül a profitot is garantálja az USA legnagyobb (és leggátlástalanabb) érdekeltségeinek.
Az emberek így termő jószágokká válnak, akik a bolygó megmentése ürügyén el sem utazhatnak a nyugat területéről, (ha csak gyalog neki nem vágnak a menekülésnek, de azt meg a járványveszély miatti lezárások fogják majd gátolni) és a Big Pharma bármikor mondvacsinált indokokkal is alávetheti őket egy globális oltási kampánynak, amiben a fent említett 500 féle, gyorsított eljárásban engedélyezett, bizonytalan hatású mRNS vakcinákat beléjük szúrják a profit nevében.
Így tántorgunk át teljesen elbambulva a „jó liberalizmus”-ból az Atlanti birodalmi neo-fasizmusába, és észre sem fogjuk venni, hogy a vezetők ugyanazok, akik a liberalizmusban demokráciáról meg szabadságról papoltak nekünk..
A globális liberalizmus a globális fasizmusra azért változhat át teljesen észrevétlenül, mert a liberális propaganda tulajdonképpen a német nácik propagandájának minden jegyét és célját magában hordozza. Ezért nincs ma veszélyesebb, és aljasabban támadó mentális méreg annál, mint amit egy liberális propagandista vagy közszereplő mond vagy leír.
Így múlik el a nyugat dicsősége. – a következmények beláthatatlanok.

Ezt miért nem írta meg a mainstream média?
Pedig ez könyv tényleg létezik!