80 éve, 1944 március 15.-én indították útra a Budapest Kelenföldi pályaudvarról azt a tehervonatot, ami az előző napokban törvénytelenül lefogott szociáldemokrata parlamenti frakcióval, és több mint ezer szakszervezeti taggal és szervezett munkással az Oberlanzendorfi koncentrációs táborba tartott.
Néhány nap múlva a parlamenti frakció a Mauthauseni koncentrációs táborba került, ahonnan a felháborodott táborparancsnok az Adolf Hitlerrel való személyes konzultáció után, Malasits Gézát (a VASAS SE alapítója) és néhány képviselőt egyszerűen hazaküldött.
A szociáldemokrata frakció abszolút törvénytelen letartóztatására március 13-án és 14-én került sor, amit a liberálisok annak ellenére is a németekre fognak, hogy azok akkor még nem voltak az országban, és okirati bizonyítékok igazolják, hogy az utóbb az országba bevonult, és itt állomásozó németek személyzete később sem vett részt a szocdem és szakszervezeti középvezetők letartóztatásokban és a deportálásában. Hitler ugyanis személyesen tiltotta meg a belpolitikai leszámolásokban való részvételüket.
Ahogy Malasits és mások visszaemlékezései is határozottan cáfolják, hogy a németek tartóztatták le őket, és azt is, hogy erre a német bevonulás után került volna sor.
A valóságban az történt, hogy a háború alatt fasizálódott, a közigazgatást és a csendőrséget személyileg uraló kispolgárság örömmel teljesítette Horthy Miklós vágyát a baloldal kiirtására a letartóztatások megtervezésével, végrehajtásával, és a deportálással. (Ugyanez a kispolgárság szervezte később a zsidóság deportálását, hogy a vagyonukat megszerezhesse) A liberálisok leszámolási vágya a valódi baloldallal, a későbbi események tükrében nézve is teljesen nyilvánvaló, ahogy a bűnsegédi tevékeny közreműködésük is az a nyilas hóhérokkal. A történelem hamisítás – hogy a németeket teszik felelőssé – szintén a bűnösségüket bizonyítja.
Peyer Károly (címlapfotó) a parlament szociáldemokrata frakciójának vezetője, csak 1945 májusában térhetett haza a mauthauseni lágerből.
Több mint 4 ezer szociáldemokrata párt tagnak és középvezetőnek azonban nem volt ilyen szerencséje, mártírhalált haltak – a lágerben megölték őket, vagy a terjedő járványokba, vagy az éhezésbe és a kényszermunka miatti végkimerülésbe haltak bele.
Emléküket megőrizzük.
Dicsőség a hősöknek!
