AZ ÉSZT NEONÁCI DÉMON – KAJA KALLAS

Annaliba Baerbock és Ursula v. d. Leyen mellett egy új vérszomjas neonáci amazon tűnt fel az Unió ragyogó egén, aki bosszút akar állni az oroszokon a családja szenvedéseiért. Így már három tagot számol a bosszúszomjas hölgykoszorú akik a nagyapáik csúfos II. világháborús vereségét megbosszulandó, a neonáci női türelem és kedvesség politikusi erényétől hajtva egyre kilátástalanabb, és a hazájukat – meg az Uniót – egyre nehezebb helyzetbe hozó háborút folytatnak Oroszország ellen. A bosszú nevében persze.

Mondhatja bárki, hogy ez vitatható, de a hölgykoszorú családi múltjának, és jelenkori nyilatkozataik ismeretében ez a sötét kép rajzolódik ki a hatalmuk rányultságáról. Különösen Kallas – a néhai szovjet kommunista család szeme fénye – remekel_

„Amikor Oroszország megszállta Észtországot, észteket deportáltak Szibériába és oroszokat hoztak be az országba. A saját családomat is kitelepítették Szibériába.”

– mondta Kallas a német sajtónak, azonban ez nem kevés magyarázatra szorul.

Kaja Kallas maga Tallinnban született 1977-ben, mindössze 14 éves volt, amikor a Szovjetunió összeomlott.
Édesapját Siim Kallasnak hívják, és az európai politika iránt érdeklődők röviden Észtország miniszterelnökeként (2002/2003) ismerik. Az Európai Bizottságban mint annak volt alelnöke és közlekedési biztosa  (2010–2014) ismert. Jelenleg az észt parlament a Riigikogu tagja.
Siim Kallas Szovjet-Észtországban a Tartui Egyetem pénzügyi és hitelezési tanulmányait követően 1975 és 1979 között az Észt Tanácsköztársaság Pénzügyminisztériumában nyert szigorú űldöztetést – bár ez az intézmény Tallinban és nem szibériában volt!!  
Majd hamarosan az Észt Takarékpénztárak Igazgatóságának igazgatója lett – oda üldözte a Szovjetunió – , ahol 1986-ig maradt. Majd 1986 és 1989 között a Rahva Hääl („A nép hangja”) kommunista pártújság szerkesztő-helyetteseként nyert brutális üldöztetést, 1989 és 1991 között pedig az Észt Szakszervezetek Központi Szövetségének elnöke volt – illetve ebbe a posztba üldözték.. Olyan ez az életrajz mint a magyar köztársasági elnök apjának története..

Kallas apai családjában az egyik, akit a szovjet hatalomnak lett volna oka elnyomni, Siim anyai nagyapja, Kaja dédapja volt. Eduard Alver volt a férfi neve, és az első független köztársaság idején nemcsak az ország rendőrfőnöke, hanem az észt fasiszták és szövetségük elnöke is volt. Tehát a miniszterelnök miatta akarna bosszút állni?
Csak egy kis probléma van: Eduard Alver 1939 augusztusában halt meg, egy évvel Észtország Szovjetunióhoz való csatlakozása előtt. A szovjet hatalom már nem tudta alávetni őt semmilyen elnyomásnak, bármennyire is akarta volna.

Ami igaz Kaja Kallasnak a médiának említett családi legendájából, az az anyai nagyapja története, aki az észt „önvédelmi” Omakaitse egyik tagja volt, amely szervezet együttműködött Hitler csapataival a német megszállás alatt 1941 és 1944 között, és az SS segédereje volt. Az Omakaitse vezette a zsidók haláltáborait, köztük a jägalai koncentrációs tábort is.
Még a német csapatok 1941 nyarán történt támadása előtt az észt „önvédők” magukhoz ragadták a kezdeményezést, és a Vörös Hadsereg kivonulása után lelőtték az összes elfogható zsidót, kommunistát, kolhoz aktivistát, és a szovjet hatalom képviselőit.  Az észt történészek becslése szerint több ezer ilyen „büntetést” hajtottak végre Dél-Észtországban.

Küchler német vezérezredes, a 18. hadsereg parancsnoka 1941-ben önkéntes alapon, egy éves szerződéssel hat észt gárda egységet alakított ki az egyes Omakaitse egységekből. Ezt követően három keleti zászlóaljba és egy keleti századba szervezték át őket (a 657.). 1942. október 1-jén az Omakaitsét az Északi Hadseregcsoport hátsó területének főparancsnoka, Franz von Rox gyalogsági tábornok parancsnoksága alá helyezték. Ugyanakkor a laktanya osztályok a közrendvédelmi rendőrfőnök parancsnoksága alatt maradtak, majd később biztonsági zászlóaljakká alakították át.
Ebben a minőségükben, mint már említettük, a haláltáborok működtetéséért is felelősek voltak, és hozzájárultak ahhoz, hogy Észtországot 1942 elején „zsidómentesnek” nyilvánítsák. Vagyis a most Kallassal testvéri viszonyt ápoló ukránok náci elődeihez hasonlóan a történelem legaljasabb hordái voltak – és Kallas nagyapa is köztük volt! Így és ettől nyer értelmet Kallas ruszfóbiája és ukrán barátsága is. De az észtországi orosz nemzetiség sanyargatásának is pontos oka van Kallas – mint uralkodó – személyiségében.

Hogy Kaja Kallas anyai nagyapja pontosan miben volt bűnös, további kutatást igényel, de nyilvánvaló, hogy egy ilyen szervezetben való tagság nem maradhatott következmények nélkül, és nem maradhatott büntetlenül sem.
Őt 1949 márciusában feleségével és Kaja édesanyjával valóban Szibériába költöztették. Tíz évvel később a család visszatérhetett, Kaja édesanyja pedig orvosi tanulmányokat folytathatott, majd egész életében orvosként dolgozott Tallinnban. Vagyis Kallas anyai nagyapjának családja ténylegesen élt szibéria valamelyik városában egy darabig, ami sokkal emberségesebb büntetés volt azokhoz  az embertelen gaztettekhez képest amiket a Kallas nagyapjának szervezete a foglyok ellen okirati bizonyítékokkal alátámasztottan elkövetett.

Ergo Kallas a náci nagyapja megbüntetése miatt akar bosszút állni – ami arra mutat, hogy szerinte jogos az antiszemitizmus és a ruszofóbia nevében embereket bebörtönözni a származásuk miatt, majd a foglyokat kínozni és legyilkolni. Tragikus, hogy ehhez ma politikai és gazdasági támogatást kap mind Észtország mind az Unió lakóitól.