A Reuters szerint a nemzetközi tolvajok és agresszorok több napig tartó tanácskozása után, egy szuper béketervet adott elő a náci Maidani Ukrajna és az agresszor Nyugat! A teljesség igénye nélkül itt egy érdekes pont az ajánlatból ami a háttérben lapuló hagyományos imperialista és náci ordasságot jelzi:
- „Ukrajna teljes újjáépítésben részesül, és pénzügyi kártérítést kap, többek között orosz állami vagyonból, amely addig marad befagyasztva, amíg Oroszország nem téríti meg Ukrajnának
okozott károkat.”
Az eddig megismert tények alapján alapvetésként állítható, hogy az agresszor – a nemzetközi jog megtiprója – 2014 április 14-én nem Oroszország, hanem Ukrajna volt. Tehát Ukrajna nem jogosult semmilyen kártérítésre.
Plusz az orosz vagyon, amire ebben a pontban szemet vetettek a latrk, egyszerűen nem állami hanem magántulajdon, ezért annak semmi köze a háborút viselt orosz állam dolgaihoz.
Ezért ez a pont nyilván egy óriási Nyugati lopást próbálna eltakarni, ami jellemző erre a mocskos hordára – akik 400 éve kalózkodnak földön vízen levegőben, és nem vállalnak semmilyen felelősséget a gaztetteikért.
Akinek ez a béketterv „elfogadható” az hülye, vagy csak nem tudja hogy pontosan mi történt.
De lássuk csak hogy mi történt:
2014-ben a kijevi náci pucssot követően a nácik nem szereztek az államalapításhoz szükséges belső legitimációt a volt Ukrán jogállam keleti végein, (államjogi alapvetés, hogy enélkül nincs állam a területen) ezért az ott élő lakosok az ENSZ Alapokmánya 1. § (2) bekezdésébe és 55. § (1) bekezdésében foglaltatnak megfelelően(!!) saját, szuverén köztársaságokat hoztak létre.
Ez ellen az Atlanti tömb – főként az USA – annak ellenére is tiltakozott, hogy a jogszabály NEM köti ki, hogy az aktust bárki elismerje vagy ne ismerje el – az mindentől függetlenül érvényes.
De facto, és de jure, a donbaszi köztársaságok a megtartott népszavazások miatt legitimek, míg az erőszakkal hatalomra juttatott kijevi kormány, ami csak leuralta a megölt ukrán jogállam után maradt senki földjéből a ma is az államának tekintett területet, és a behódolni hajlandó lakosság egy részét – nem volt legitimnek nevezhető. Ezért semmilyen jogos igénnyel nem léphetett fel a legitim donbaszi köztársaságok ellen.
Turcsinovék – a mai ukrán „demokrácia” erőszakkal hatalomra juttatott első emberei – azonban ezeket a szuverén, a nemzetközi jog szerint létező köztársaságokat előbb „terroristának” minősitették, aztán 2014 április 14-én megtámadták őket. (elsősorban a lakótelepeket, iskolákat, kórházakat, piacokat, stb.)
Ez volt a ma is tartó háború kezdete, aminek során az első 8 évben az ukránok 15 ezer civil oroszt öltek meg.
A harcok ma is a köztársaságok területén zajlanak, amikhez nem sikerült sosem uralmi legitimációt szereznie a kijevi náci puccs kormánynak.
Innen kezdve nevetséges a liberális narratíva, hogy az oroszok lennének az agresszorok (ez a kinyilvánítás a fent idézett jogszabályba ütközik, ami védett emberi jog ! ).
A TV képernyöinken tündöklő szakértők és nagyívű politikusok ma már kénytelen kelletlen elismerik, hogy a Krim – ami miatt az EU is háborúba szállt a megkérdezésünk nélkül – Oroszország része. Nem tegnap óta, hanem az ott lezajlott népszavazás, és a Föderációhoz való csatlakozása óta.
De ezzel elismerik azt is, hogy a Nyugat által a Krim csatlakoztatása miatt kirobbantott konfliktus oktalan volt, ezért a következményekért kizárólag a kollektív Nyugat a felelős!
A probléma, ami ezt a háborút továbbra is fenntartja, az az, hogy a Donbaszi Népköztársaságok megalakulását továbbra sem ismeri el a nyugati „szakértő” horda, noha azok ugyanott, ugyanúgy, ugyanakkor és ugyan azért alakultak, mint a Krimi föderációs köztársaság.
Így történt:
„A DONBASZI NÉPKÖZTÁRSASÁGOK SZÜLETÉSE
A Krím annektálása után nem segített megőrizni a nyugalmat a Donbaszi régióban az ukrán internetet elöntő sok náci poszt, ami az orosz lakosság kiirtására, rabszolgásítására szólított fel, és válogatott szidalmakkal alázta meg az ukrajnai orosz olvasókat. A donbaszi településeket kijevi náci párti küldöttek lepték el, akik az internetes posztok szellemében igyekeztek megmondani az amúgy is becstelenek közül válogatott helyi ukrán elöljáróknak, hogy a jövőben hogy viszonyuljanak az orosz ajkú lakossághoz.
Ezért a donbaszi lakosság ugyanúgy nem ismerte el a náci puccsista kormányt legitimnek mint a Krímiek, és az ukránok által kilátásba helyezett nagyobb bajt – az alakuló apartheid államban való alattvalóvá válást – elkerülendő szintén mozgolódni kezdett.
Április 7-én, a reggeli órákban, a donyeckiek megtámadták az ukrán biztonsági szolgálat helyi épületét, ezzel egy időben Luhanszkban lőfegyverekhez is jutottak, és gyorsan megszervezték a közösség védelmét. Harkovban a rendfenntartók nem álltak ellen a lakosságnak, hanem egyezséget kötve velük kivonultak a megyei adminisztráció épületéből.
A Donyecki terület újdonsült tanácsa ülést tartott Doneck városban, és a tanács épülete előtt is nagygyűlésre került sor. A vezetők a rendkívüli ülésen létrehozták az ún. „népi tanácsot”, amely felismerte az új ukrán náci állam illegitim voltát, és erre hivatkozva határozott a függetlenség deklarációjáról és egy a Krímihez hasonló népszavazás kiírásáról. Még azon a napon a szovjet időket idéző népköztársaság kihirdetését hatalmas ovációval fogadta a hivatali épület előtt összesereglett hatalmas tömeg.
Ezzel de facto és de jure elvesztette a Maidani náci állam a területet, mivel a lakosságban nem tudott az államához – annak a területre való kiterjesztéséhez – a helyi lakosságtól un „belső legitimációt” szereznie.”
Marco Rubio idén március 6.-án sajtónyilvánosság előtt elismerte hogy az ukrajnai konfliktus valójában az USA proxi háborúja Oroszország ellen.
Az összes eddigi tény ismereteénben a VALÓDI BÉKEAJÁNLAT az volna, ha:
- az ukránok azonnal kivonulnának a nemzetközi jog szerint létező köztársaságok általuk megszállt területeiről, és az USA-val sűrű bocsánatkérések mellett jóvátételt ajánlanának a köztársaságokban végbement háborús pusztításokért mind az állmoknak mint az állampolgáraiknak akiket kiraboltak, megerőszakoltak, és megcsonkitottak..
Ezt diktálja az erkölcs és az igazság az USA által is ratifikált nemzetközi jog alapján!!