Újabb fejezetéhez érkezett a von der Leyen által vezényelt Kína elleni gazdasági háború, amit természetesen a szabadság, a demokráci, meg az emberi jogok és bla, bla, bla, nevében indított Brüsszel, abban bízva, hogy Peking – csupa jó emlékeket őrizve az egykori brit megszállásról – alázatosan meghajol egykori jótevője, az angolszász imperializmus legmodernebb kori zászlóshajója – az EU – előtt. De Kína nem hajolt meg, hanem harcba szállt. .
A csata úgy kezdődött, hogy júniusban Li Csiang kínai miniszterelnök Berlinben óva intette az Unió vezetőit attól, hogy az USA utasításra készült, ezer oldalra tehető, Kína ellenes dokumentumot elfogadják, mondván hogy a világgazdaságnak nem ideológiai alapon kell működnie – és Kína készséges partner az eltérő ideológiájú államokkal való kereskedésben. Is. De Leyen és a többi beképzelt, és felettébb ostoba vezető, ezt az intelmet a füle mellett engedte el. Aláírták.
Hollandia a doku aláírása után máris egy nagyot lépett, és Július elején megembargózta azokat az alkatrészeket, amik a világ – jelenleg – legmodernebb chip gyártó gépének javitásához, karbantartásához szükségesek, és „véletlenül” épp egy ilyen gépsor pont Kínában is működik..Kína azonnal viszont embargót jelentett be az EU viszonylatában a chip gyártás, a távközlés, és az elektromos járműipar számára nélkülözhetetlen „Gallium”-ra és „Germanium”-ra. Előbbi 71, utóbbi 45 %-át Kínából importálja az EU. Leyen erre egy egész hétig megszeppenten hallgatott, – mint aki nem hitte hogy sebezhető- majd – Heuréka! – kiagyalta, hogy a kínai termékeken „állami támogatás van” és „ez tisztességtelen”. Ezért minden egyes kinai termék gyártási körülményeit meg kell vizsgálni a jövőben, hogy az majd bebocsátást nyerhessen az EU-ba. A totális embargó nincs kimondva, de ez nyilvánvaló, hogy a kereskedelmi folyamatok durva lassításához, azon át pedig a megszűnéséhez vezethet, ami páratlan lépés egy olyan energia és nyersanyag sivatagtól, mint az Európai Unió. Ez akár rituális öngyilkosságnak is mondható, (az USA fennmaradásának oltárán) Tehát mérhetetlenül nagy butaság ez a terv, de az indokolás is a legalapvetőbb közgazdasági ismeretek tragikus hiányáról árulkodik.
A valóságban Kína egy kommunista állam, ezért a termelő eszközök/üzemek zöme köztulajdon. A köztulajdon tulajdonosi megtesítője – a kínai nép közakaratát, az egymás közötti, és nemzetközi, politikai, jogi, és földrajzi viszonyait stb. megvalósító szabályozó és végrehajtó – Kínai Állam. Mivel ennek az államnak, mint egyetlen tulajdonosnak sok sok termelőeszköze van, a termelő eszközök között a forrásokat úgy csoportositja át, ahogy azt a szükség megkívánja. Archaikusan gazdálkodik, mint egykor a növénytermesztéssel és állattenyésztéssel is egyszerre foglalkozó parasztgazda, aki úgy csoportosította a forrásait hogy épp kaszára, vetőmagra, vagy borjúra volt szüksége a gazdaságnak a folyamatos termeléshez. A kínai állam is a szükség alapján csoportosítja a forrásait – és csak akkor lehet érte megróni – ha az európai parasztoknak is megtiltja Leyen a gazdálkodást a saját eszközeikkel és forrásaikkal. Arról nem is beszélve, hogy sokan teszik fel ugyanazt a kérdést: milyen alapon vindikálja magának a jogot egy Leyen, hogy egy szuverén nagyhatalom gazdálkodási viszonyait a saját tetszésére akarja alakítani ahhoz, hogy azzal a honfitársai majd szabadon üzletelhessenk? Válasz persze nincs, de joggal lehet tartani tőle, hogy ez már az a szint, aminél Caligula császár, – Róma elpusztítója – is sokkal okosabb volt…
Leyen anyó roppant durva, a belügyekbe való beavatkozása persze nem lepte meg Kínát, hiszen ezt a csacskaságot Leyen nem a saját fejéből találta ki, hanem az USA vezető köreiből hallotta, akik ugyan ezt a panaszt terjesztették elő már évekkel ezelőtt, Kína gazdasági előre törésének idején. Mert ők sem értik a legalapvetőbb közgazdasági különbségeket, amik a liberális és a baloldali politikai rendszerek különbözőségében, szükségszerűen gyökereznek. Li Csiangék pedig nem csak nem lepődtek meg, hanem zavarba sem jöttek, – mint Leyen – és azonnali válaszként, embargót jelentettek be a grafitra. Igaz a grafit hiába is jönne tovább szabadon az EU-ba, ha a fenti két anyag nélkül Musk brummogva tologathatja a villanyautóit. (meg bárki más is). a villanymotorok gyártásáról és karbantartásáról nem is beszélve, amik nélkül termelés sincs – ahogy áram, gáz, és olaj nélkül sem.
Ez a pár hónapja tartó, EU- KÍna közötti gazdasági háború eddigi története, ami máris rámutatott, hogy az EU – a szövetségeseink – nemcsak hogy nem tényezők a világban, hanem roppant gyengék és felettébb ostobák is.
Azt csak sejteni lehet, hogy mi lesz ennek a gazdasági háborúnak a vége – hiszen a legnagyobb német cégek már elhagyták az Uniót.. De azt már biztosan lehet tudni: a magyar nép szabadsága és boldogulása nem nyugatról, és nem az Unióból jön. De az is felsejlik már, hogy az Unió vesztes háborújában az utolsó csatlósok már megint mi, a magyarok leszünk. Mert hogy csak úgy mint a Nyugat, mi sem tanultunk semmit a saját történelmünkből.
A lecke újra fel van adva.