A Foreign Affairs szerzője szerint új intellektuális kihívás előtt áll az USA értelmiség, mert a modernizációs elmélet igényt tart arra, hogy „valódi” washingtoni consensus legyen. Az utóbbi időben a gazdasággal együtt alámerülő amerikai oktatási rendszer állapotából ítélve ezt nem sokan érthetik már hogy mit jelent, az európai közönségnek meg halvány fogalma sincs az egészről, mert 60 éve titkolóznak előtte.
A jelenlegi washingtoni consensus Francis Fukuyama világhírű, „A történelemnek vége” című munkáján alapszik, amiben kifejti, hogy a „liberálisokon kívül más már nem játszik”. Ezt az amerikai liberálisok mélyen el is hitték, és az 1990. évi washingtoni internacionáléjukon ennek szellemében hajtottak végre nagy narratíva váltást, és lettek a konzervatívokkal szövetségre lépve (consensus) a „Globalizáció” néven elhíresült USA világgyarmat megteremtésének feltétlen hívei, és végrehajtói. Tették ezt persze az amerikai „modern” politikai és társadalomfilozófiák nevében.
Az Egyesült Államok általános politikai víziója abban a hitben gyökerezik, hogy a tartós békéhez és jóléthez valójában a diplomácia, a védelem és a fejlődés, a „három D integrációja” (Diplomacy, Defense and Development) vezet.
A diplomácia kereteibe eddig jól belefért a nyomásgyakorlás a déli „kiszolgáló” államokra, akár politikai gyilkosságokkal is, a védelembe az atomfegyverek árnyékában szuverén országokat lerohanó (abban állandóan „megelőző csapás”-ra hivatkozó) szuper hódító hadsereg, a fejlődésbe pedig a termelés kihelyezés más országokba, a profitmaximalizálás miatt.
Ennek a 3D hiedelemnek az alapjait egy Rostow nevű, kormány tanácsadóként praktizáló fickó fektette le az USA fénykorában, aki egyébként minden másban is tévedett. A 3D tulajdonképpen a kommunizmustól való rettegés, és az ellene való minden frontos küzdelem légkörében született, s egyfajta világ-amerikanizáció céljára használták a politikusok, akik akció helyzetbe kerültek az USA hatalmi gépezetében.
Csakhogy ez a kétségtelenül lelkesítő idea a Nixon kormányzattal megbukott, mert nem hogy békét nem hozott az USA-nak, de az amerikai jólét is hirtelen szertefoszlott az USA Dollár mindenhatóságának megszűnésével együtt – bár a dollár az olajkereskedelemben a napjainkig megtartotta a már egyre gyengülő pozícióját.
A SU Nyugat-Európából való kivonulása, és a szövetségesei „elengedése” tükrében született 1989-es Fukuyamai vizió a liberálisok – a történelmi imperilaisták – végső győzelméről, és világ uralmáról, új reményt csillantottak fel a nyugati középosztályok akkor már másfél évtizede pangó, süllyedő tagjai előtt, akik a második évtizede tartó szegényedésük -okaként azt olvasták a liberális propaganda médiában – Amerika és Európa szerte! – hogy a „hideg háború költségei” és a „vörös veszély” okozzák a roppant nagy bajaikat. Ahogy a felső osztályok és a gigantikus tőke monopóliumok is pénzszagot éreztek a volt „vörös blokk” megszűnéséből és bekebelézéséből, így tökéletes volt az együttállás a nagy, 1990-es washingtoni consensushoz ami az USA világuralmát mozdította elő.. És úgy is lett.
Azóta 33 év telt el. Ma már a megújult szuperhatalmi versengés és a globális átrendeződések korában azonban be kell látni az amerikai értelmiségnek is a washingtoni consensus totális bukását:
– Amerika nem lett a világ ura,
– az uralmi területén a pénz állandóan, évről évre válik egyre értéktelenebbé,
– a társadalmi osztályok vagyoni egyenlőtlenségei az egekig nöttek,
– az általános jólét beköszöntése helyett a szegénység és a nyomor egyre több embert nyel el.
Amerikai kutatók szerint 1860-ban 1 db részvényegység előállításáért 30 órát kellett dolgozni, ezért 1865-ben az USA liberális körei eltörölték a rabszolgaság intézményét, mert a rabszolgamunka értéke nem volt normásitható, pontosan meghatározható, ezért torzitotta a gazdaságot, a piacot.
Ma egy „szabad munkás” ugyan azért az egy részvény egység előállításáért már 126 órát dolgozik, amit viszont pontosan meghatározott, a ráfordított munkaidőhöz kötött teljesítmény normák alapján végez!
Ez a példa az általánossága miatt, ma egzakt módon prezentálja a társadalom brutális kizsákmányolását a bolygónk atlanti imperializmus (az USA, a volt rabszolgatartó és vadászó nagyhatalom) által uralt részén. Az elmult 160 év alatt a dolgozók kizsákmányolása legkevesebb 4- szer akkora lett, mint anno a rabszolgáké volt. (A magyar viszony ennél is rosszabb)
De nem csak. A bújtatott rabszolgaság intézményét is leleplezi, hiszen míg egy munkás család az 50-es 60-as években 3 éves munka ellenértékéből tudott saját házat vásárolni, ez ma már egy ugyan olyan családnak a 30-35 évnyi munkája ellenértékéből sem biztos hogy sikerülhet, – ami a termelési javak elosztásának drasztikus, brutális és ostobán aljas eltorzítását mutatja.
S mivel a mai családnak is lakni kell valahol, lakáshitelt vesz fel – 35 évre – ami az önkéntes adósrabszolgaság definiciójában mindennel egybevág. Az ENSZ rabszolgaság ellen küzdő hivatala az „adósrabszolgaság”-ot a rabszolgatartás egyik egzakt módszertanának és formájának írja le.
„Az amerikai gondolkodók és cselekvők feladata, hogy újragondolják, mit tekintenek magától értetődőnek a „társadalmak” belső működésével kapcsolatban, hogyan változnak, és hogy a külső szereplők hogyan befolyásolhatják-e a folyamatot” – véli a szerző. Csak így egyszerűen.
Van ebben a gondolatban nem kevés gyarmattartói felsőbbségtudat, a gyarmaturak iránti kérlelhetetlen hűség és lojalitás. (A liberális imperialista szolga ego maga) De más részről joggal merül fel a kérdés, hogy mi köze az amerikai „gondolkodóknak és cselekvőknek” a nem amerikai társadalmakhoz? Mit akarnak más társadalmak működésében újra gondolni, miután a mostani mélyrepülésüket ilyen bravúrosan „kigondolták”?? Pontosabban kirabolták és nyomorba taszitották őket!
Miért kellene nekik ezzel vesződni, mikor az új, az amerikai világgyarmatositás hipnózisából felébredt, és versenytársakká vált új szuperhatalmak nem csak a saját elméleteiket kínálják, hanem az ezek megvalósításához szükséges erőforrásokat is: a kínai Belt and Road Initiative globális hitel megosztása, a BRICS, vagy a globalista civilizáció (tőkés- rabszolga viszony visszatérése) elleni forradalom, amelynek élén olyan vezetők állnak, mint az orosz Vlagyimir Putyin, a török Recep Tayyip Erdogan, a magyar Orbán Viktor, és még egy pár jóindulatú tech-oligarcha is, mint például Elon Musk.
Különösen akkor nagyon is fontos ez a kérdés, mikor a bolygó térképére nézünk, és látjuk hogy a Nyugat a bolygó 10%-a, és az Orosz – Kínai vezetés alatt álló szövetségnek is csak a töredéke, mégha gazdaságilag a G7 még a BRICS közelében teljesít – noha már alatta is…
Persze értjük még egy páran a régi motorosok közül: az USA forrás elvonásának működnie kell nálunk, és minden atlanti csatlósnál, hiszen még soha egyetlen imperialista birodalom sem volt képes enélkül – mások kirablása nélkül – fennmaradni.
Ezért Köszönjük szépen Amerika, inkább ne fáradjon egy „gondolkodó és cselekvőtök” sem. Szerintem megvan a magunkhoz való eszünk ahhoz, hogy kimásszunk a „gondolataitok” és felettébb aljas indokból elkövetett ötleteitek okozta roppant nagy bajból, amit a gazdaságainkra és a társadalmainkra hoztatok. Ha még nem késő..
Antiglobalista kommentár: Hess vámpír! Hess!
