A legtöbb honfitársunk keserűen legyint ha az ellenzékről esik szó. Pedig ha tudnák, hogy ők a valódi ellenzékiek! Akik mást várnak egy kormánytól, egy uralkodó elittől, mint amit most kell elszenvednie a társadalomnak. Talán nem is volnának olyan keserűek. Inkább dühösek lennének, hogy hagyták a nyakukra ülni a garázdálkodókat, és ezzel együtt elszántak, hogy egy olyan csapatnak adják a kormányrudat, ami a valódi társadalmi értékek megóvásán, a valódi társadalmi érdekek védelme érdekében tennék a dolgukat az ország élén.
Persze a legyintés félreértések sorozatán alapul. Például azon, hogy a legtöbben azt gondolják, hogy a pártok önjáró, a társadalom felett álló szervezetek, amik megkérdőjelezhetetlenül birtokolják a hatalomra jutás, az ország kormányzásának esélyét, valamint hogy a világnézeti tanok és érdekek képviseletének kizárólagos letéteményesei. Pedig ez óriási tévedés.
A pártok eszmék mentén szerveződnek, a valódiak tudományos alapon alkotnak véleményt a társadalom fejlődéséről, de valójában a társadalom támogatása nélkül ezek csak kisközösségek, afféle szellemi műhelyek, ahol jó vagy rossz szándékú emberek elmélkednek a világ további folyásáról. A pártok alap ideológiája valójában csak egy sorvezető, ami a párt közösségét az egyszerű emberek közé, vagy a tőkés (uralkodó) osztály tagjai közé sorolja be, a párt működését azonban alapvetően az eszmeisége határozza meg.
Csak hogy eszmék téren, időn, és társadalmon (fizikai valóságon) kívül nem léteznek, – nem létezhetnek – vagyis a társadalom által el nem fogadott eszmék csupán kimondott vagy leírt szavak. Ezzel el is jutottunk oda, hogy a társadalom miért támogat egyes pártokat, s mindeközben másokat miért nem.
A mai politikumban, a parlamenti mezőnyben a pártok nem rendelkeznek történelmi múlttal, de az eszmeiségüket meghatározó értékrendjük tudományosan bizonyítottan azonos, (jobb oldali, liberális, libertariánus, tőkéspárti) ami arra mutat, hogy a társadalom egyöntetűen a jobb- szélsőjobboldali értékrendet támogatva, a pártvezetők iránti egyéni szimpátia alapján csoportosulva támogatja egy egy pártot a hatalom gyakorlásában. Akkor miért is nem működik normálisan az állam, a társadalom?
A válasz prózaian egyszerű: mert a társadalomnak fogalma sincs róla, hogy valójában mit támogat, ezért a közös – meghatározóan érzelmi alapú!! – döntései következményeit mély és őszinte meglepetéssel tapasztalja. Aztán viseli. A pártok viszont ezzel mit sem törődve, a közjogi hatalom birtokában gyakorlatilag gátak nélkül teszik azt, amire a társadalom minden 4. évben kinyilvánított döntése alapján felhatalmazást kaptak- meg azt is amire nem kaptak.
Nem szeretnék itt tudományos anyagokból idézgetni, de tényként meg kell említeni: Antall Józseftől kezdve Horn Gyulán és Gyurcsány Ferencen át Orbán Viktorig minden eddigi kormányfő gyakorlatilag görcsös igyekezettel rombolta a társadalmat és az országot. Ez akkor is így van, ha ezt közülük egyesek finom, mások meg brutálisan durva módszerekkel tették, és a szenvedő alanyok visszasírják a kevésbé durva eszközökkel pusztítókat. Ez csupán azért történhetett meg, mert erre kaptak felhatalmazást a társadalom többségétől!
Napjainkban már ennek a permanens pusztításnak és rombolásnak a végét, a végső következményeit láthatjuk, ami egy kihaló nép, és egy eltűnő, valaha szép és gazdag ország képét vetíti elénk..
Napjainkban már ennek a permanens pusztításnak és rombolásnak a végét, a végső következményeit láthatjuk, ami egy kihaló nép, és egy eltűnő, valaha szép és gazdag ország képét vetíti elénk..
Csak hogy ebbe – a társadalom döntő többsége – a hazaszerető, normálisan gondolkodó emberek nem nyugszanak, nem nyugodhatnak bele. Hogy is nyugodhatnának, hiszen a családjuk, gyerekeik, unokáik jóléte, biztonsága a valódi tét! Márpedig ezeket jól körülírt módon lehet megvédeni és biztosítani, még pedig az államhatalom segítségével. Amit csak meg kell szerezni ahhoz hogy a többség igényeinek és céljainak megfelelően működjön. De hogyan? – kérdezik a „legyintgetők”. Nagyon egyszerűen, csak a történelmi példát kell alapul venni.
Valaha a világ sokkal egyszerűbb volt. Nem voltak önjelölt messiások, (mint ma) akik naponta hirdették volna, hogy a gazdag polgárok és a bérből és fizetésből élők érdekei ugyan azok, és egy pártban képviselhetők volnának- mint ma.
Ezért a bérből és fizetésből élő tömegek homogén kisközösségekbe szerveződtek, majd ezek nagyobb szervezeti formákban kötöttek egymással szövetséget. Így megszületett a szociáldemokrácia, – a magyar autentikus, történelmi baloldal – aminek fénykorában több mint 700 ezer(!!) regisztrált tagja volt. Ez a baloldal a liberális – tőkés érdekek helyett, a munkavállalók és kisvállalkozók érdekeit tűzte a zászlajára, és ezeket képviselte az 1920-as évektől a parlamentben is. Hozzájuk köthető a mostanában – „a nagy közös érdekből” – eltörölt munkás, és szociális jogok és annak rendszere kivívása csak úgy, mint a liberálisok ellenállásával szemben is kivívott egyéni szavazati jog.
Tulajdonképpen ma sem kellene mást tennie az ellenzéki pártokra „kézzel legyintőknek”, csak összeülni kis csoportokban, megvitatni hogy képzelik a jövőt, aztán más közösségekkel kooperálni, szerveződni, újjá születni – épp úgy ahogy nagyapáink tették egykor azért, hogy nekünk majd hazánk, biztonságos jövőnk legyen. Ezt hívják „alulról szerveződésnek”, amikor egy hatalmi aspiráns csoport nem egy kisközösség által meghatározott cél mellé akarja állítani a társadalmat, (mint ma) hanem a társadalom bíz meg a saját maga által meghatározott célok végrehajtására egy kis csoportot (kormányt, parlamentet). Ez pedig működik bárhol a világon, tehát megérne egy próbát az új keletű orbanisztáni rögvalóságban is!
Ma sem kellene mást tenni. De. És de. Talán még nem elég szörnyű az új keletű Orbáni fasisztoid állam hétköznapi valósága. Talán béklyóban tartja a munkavállalók és a munkanélküliek tömegét a napi „ehess, ihass, alhass” feltételeinek megteremtése. Vagy talán egyik sem, csak a fásultság, és a reménytelenség érzetének monotóniája viszi tovább a mindennapokat.- senki sem kutatja és publikálja a valódi okokat. Csak abban lehetünk biztosak, hogy az ellenzék MI vagyunk. Javaslom, viselkedjünk is úgy, mint ha azok volnánk!
