Újra vicsoroghat a magyar társadalom egy nagyon hangos de kisebbségi része: az internetre felkerült N. Csaba ügye, aki mert gépjármű vezetéstől való eltiltás hatálya alatt vezette a gépkocsiját, megpróbált elmenekülni az őt elfogni akaró rendőrök elől. A menekülés nem járt sikerrel, a rendőrök neki szorították az autóját az út menti beton korlátnak, és elfogták. A történteknek – mint naponta sokszor ismétlődő eseménynek – itt vége is lehetne, de…..
A történet onnan kezdett bonyolódni, hogy a szakértő szerint N. Csaba elfogása nem volt jogszerű, mert a magyar jog nem ismeri az autós üldözés fogalmát, és a rendőröknek nem volt joga magukat is és N. Csabát is – valamint a kincstári járműveiket – veszélyeztetve a menekülő járművet a szalagkorlátnak nyomni az autóikkal.
A már 40 éve cukrászati gyártósori operátorként dolgozó közlekedési jogi és műszaki szaktudós tömeg erre dühösen felhördült: N. Csaba eltiltás hatálya alatt vezetett vagyis mindenkit veszélyeztetett!
Ezt a kijelentést azonban illene kicsit alaposabban megvizsgálni mielőtt tényként fogadjuk el a „mindenkit veszélyeztetett” gyakran használt és már elcsépelt esetét.
Európában az első jogosítványok un „hajtási engedély” alakjában léteztek már akkor, amikor a gépi hajtású járművekről még soha senki nem hallott. Az első ilyen engedélyeket egy pénzben szűkölködő bajor fejedelem adta ki a birtokán dolgozó jobbágyoknak, akik ökrös szekeret hajtottak. Persze pénzért, ami nem adó volt, de azért mégis….
Aztán a XX- század elején rohamosan terjedni kezdtek az autók Európában is, ezért azoknak, akik ilyen járművek vezetésére vállalkoztak, azoknak továbbra is hajtási engedélyt kellett kérnie Bajorországban. A nemeseknek persze nem, mert ugye ki tilthatta volna meg nekik jogszerűen, hogy a tulajdonukat képező eszközt annak rendeltetése szerint használják?
A magyar (és az osztrák) „vezetői engedély” ezért tulajdonképpen a bajor ökrösszekér hajtási engedélyének unokája, csak úgy mint a legtöbb európai ország gépkocsi vezetői jogosultságot igazoló formulája.
Hosszú idő telt el azóta, hogy az első autóvezetői engedélyt kiadták. Azóta egész iparág alakult az engedélyek elkészítésére és kiadására, valamint azok nyilvántartására. Természetesen a jogalkotóknak is tüstént akadt dolga a szabályozások elkészítésében, s ma már egy bődületesen nagy joghalmaz kapcsolódik a gépkocsik építéséhez, karbantartásához, használatához, és közlekedéséhez. Legalábbis Európában.
Az egyik ilyen kardinális jog a gépjármű használathoz fűződő jog, amit az állam nevetséges indokokkal is megvonhatónak vél a polgáraitól.
A fent említett esetben N. Csabától az állam megvonta a jogot hogy a tulajdonát képező használati tárgyat – a gépkocsit – rendeltetésszerűen használja – azaz A pontból B pontba közlekedjen vele. A tulajdonjogának ezt a korlátozását nem tudjuk pontosan mi alapján rendelte el az állam, de ismerjük az eseteit. Lássuk:
1. Például megsérthette a rendszerváltás előtt leköszönő Német kormánynak a Szovjetuniótól 1990-ben átvett un „zéró tolerancia” nevű, máig is érvényes (joghatályos) rendelkezését, ami szerint a gépkocsi vezetést a polgár nem folytathatja ha egy korty alkoholos italt merészelt inni. A tökéletes szovjet ember ilyet ugyanis nem tehet! (A szovjet törvény különben a szovjet teherautó sofőrök alkoholizmusának visszaszorítását szolgálta volna – nem túl nagy sikerrel)
Ebben az esetben – ha alkoholt fogyasztott vezetés előtt – N Csaba akár több évre is eltiltást nyerhetett a bíróságtól. Annak ellenére is, hogy még soha senki semmilyen tudományos (konkrét) összefüggést nem tudott kimutatni a balesetek bekövetkezése, és egy két sör, vagy pár pohár bor elfogyasztása közt. (Az alkoholos befolyásolás mértékét sem tudja a hatósági orvos megállapitani a paciens nyilatkozatai hiányában)
Talán ennek is köszönhető, hogy a legtöbb Európai országban a tovább haladásban sem akadályozzák azt a gépkocsiveztőt, akit Magyarországon simán börtönbe is csuknának ittas járművezetés miatt.
2. Meglehet hogy „gyorsan” hajtott. Ennek esetei számtalanok, attól függ hogy az állam alkalmazottai akik a sebességhatárokat – korlátokat – meghatározzák, milyen ördögiek vagy ostobák.
Pl 30 km/h sebesség korlátozást vezetnek be egy adott útszakaszon a „környezet védelem” nevében. Ez azon felől hogy akár 60%-al több káros anyag kibocsátást eredményezi az adott útszakaszon, ezt a legtöbb autó váltóműve is nehezen viseli. A jármű kímélete miatt ezért sokan gyorsítanak 40 km/h óra sebességre ami pénzbírsággal és büntetőpontokkal jár. Arról nem is beszélve, hogy az állami szerv által megengedett sebességet aki túllépi egy általa üresnek vélt útszakaszon, az csak ritkán számít az országút menti bozótosban rejtőző rendőrökre és traffipaxra, akik fotói szintén több éves eltiltáshoz vezethetnek.
Néhány ilyen epizód után a büntetőpontok felgyülemlése miatt a vezetői engedélyt bevonják, a gépkocsi tulajdonos nem használhatja a járművét. Aki mégis használja – mert könnyen meglehet hogy dolgozni kell járnia – az a bíróságtól akár több éves eltiltásra is számíthat, mert rendnek kell lenni, ha már intelligencia nem sok van ebben a rendszerben.
3. Előfordulhat még a közlekedési baleset okozása miatti eltiltás is. Az „okozás” itt nem szándékos viselkedést jelent az esetek 99,99999%-ban, hanem figyelmetlenséget, ami a szabály átlépéséhez, a másik közlekedő sérüléséhez vezetett. De még csak személyi sérülés bekövetkezése sem szükséges ahhoz, hogy a bíróság a figyelmetlen sofőr vezetői jogosultságát akár több évre megszüntesse.
Persze mindhárom esetben az a jogi magyarázat, hogy a társadalom és a közlekedés rendjének védelme teszi ezeket a tiltásokat szükségessé. Csak hogy ez úgy ahogy van egy tipikus, és jellemzően nagy un „uralmi” hazugság!
Azon túl, hogy a zéró tolerancia intézményének semmilyen tudományos alapja nincs, valamint hogy a megengedett sebességet műszaki vagy közlekedési okból átlépő sofőr semmivel nem veszélyesebb mint az őt ezért üldözőbe vevő hatóság embere, szó nincs társadalom védelemről és a közlekedés rendjének állampolgári veszélyeztetéséről.
Ellenben a szabály szankciós része olyan brutális – gondoljunk itt a munkahely vesztést okozó eltiltásra – hogy az szükségtelenül nagy nyomás alatt tartja a gépkocsi tulajdonosokat. Olyan nagy a lélektani nyomás, hogy amiatt már több ember is az életét vesztette az utakon! (a brutális büntetés elől menekülő autósok áldozatai, vagy az autósok akik maguk váltak áldozattá.)
Összességében kijelenthető hogy ez a közlekedési jog a magyar jogalkotók egyik legselejtesebb fércműve, sürgős változtatásokat vagy azonnali eltörlést igényel.
Ettől persze a cukrászati gyártósori operátorként dolgozó közlekedés,- jog,- és műszaki szaktudósok vicsorgása nyilván felerősödik, de nem tűrhető tovább, hogy emberek haljanak meg a liberális állam felettébb ostoba igényei miatt.
A dolog kulcsa persze a szankciós jog enyhítése és a kártérítési felelősség (a polgári jog!!) elsődlegessé tétele – szigorítása – volna az állami szankciós igények előtt. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan a kártéritési összegek jelentős megnövelése volna szükséges, ami voltaképp az az eszköz, ami a balesetek elkerülésére ösztönözné a gépkocsi használókat – lásd Nyugati országok.
Persze N. Csaba sajtónyílvánosságot kapott ügyét már semmi nem befolyásolja. A jogellenes körülmények közti elfogása nem enyhíti, a magyar nyers valóság és a vehemens bírói jogalkalmazás csak súlyosítani fogja az ügye kimenetlét. De talán lehetne ő az utolsó áldozat – még ha nem is teljesen ártatlan, csak egy ember mint mi,: az autóvezetők. S holnap közülünk kerül ki a következő!
