A magyar gazdaság szerves részét képezte évszázadok óta a Recsk határában található rézbánya, ami túlélt két világháborút, a szocialista jelzővel illetett korszakot, de sajnos a rendszerváltáskor bevezetett (pontosabban ránk szabadított) un neoliberális gazdasági narratívát nem élte túl – mindenféle okokra hivatkozva bezárták. Sőt, még vízzel is elárasztották, hogy ha bárki ember fiának eszébe jutna újra megnyitni azt a termelésnek, akkor az a lehető legnagyobb nehézségekkel találja szembe magát.
A példa persze nem volt egyedi, hiszen az ország összes bányája ugyan így járt. Annak ellenére is, hogy az ércbányászat mellett jelentős volt a szénbányászat is, és ma is vannak szénüzemű hőerőműveink csak úgy mint lakossági fogyasztók, akik a fűtési szükségleteikhez ma is szenet használnak. Okos magyar (vezetőnek mondott) közgazdák és az MSZMP-ből a trendi liberális térbe igazolt politikusok (MSZP-FIDESZ-SZDSZ) ezt azzal indokolták hogy „olcsóér” lehet mindent megvenni a világpiacon, nem éri meg a termeléssel fáradozni. (Az természetesen mellékes volt a számukra hogy miből vegyük meg)
Az azóta eltelt évtizedek azonban az ország gazdasági mélyrepülését hozták, a közgazdák és politikusok bölcsességéből és lázas tevékenységéből eredően az ország gyakorlatilag gazdasági sivataggá változott, a néhai nagy termelési központok mind külföldi kézre jutottak piaccal együtt. A közben beszedett vételárukat a mindenkori kormányok elherdálták, magán pénzzé változtatták, („elveszítették közpénz jellegüket”), s normálisan prosperáló – az ország méreteihez igazodó nagyságú – belső gazdaság hiányában állandó pénzhiánnyal küzdenek. A pénzhiány miatt pedig hol hitelekbe menekülnek az államcsőd bejelentéséhez szükséges iratok elkészítése helyett, hol meg Heuréka! felkiáltással lelnek rá még egy egy elkótyavetyélhető nemzeti vagyontárgyra.
A jelenlegi helyzetben a fent vázolt körülmények teljes egészében igazak a regnáló kormányzatra is. A lumpen-prolik zsigeri beidegződéseivel hajtottan állandóan a „mit adhatok még el, mit vághatok a zaciba?” kérdéskör állami szintű megválaszolásán dolgoznak – érdemi kormányzás helyett.
A kormány évekig tartó lázas gondolkodásának persze eredménye lett, Heuréka! kiáltással találták ki újfent az ország ásványi kincseinek privatizálását – többek közt a recski rézbánya kb 100 millió tonna érckészletét illetően is. (Mert hogy tőkeerős magyar vállalkozás, ami az ércvagyon megszerzéséért jelentkezne – egészen biztosan nem létezik már. Kivéve Pénztáros Mészáros Lőrincet persze.)
A felröppent hírek szerint orosz és kínai cégek jelentkezhetnek be a nagy bizniszbe, ami ha beindul, akkor abból a kormány szerény adóbevételre számíthat, a vagyon viszont elhagyja a nemzetgazdaságot. Örökre. Mai értéken számolva potom kettő-ezer-ötszáz-milliárd USD érték, ami a mai államadósság kb 25-szöröse!
Ennek tükrében teljesen értelmezhetetlen, hogy a kormány hogy védi az országot, a nemzetet. Lehet hogy nem mond igazat?
„Ha egy nemzet nem rendelkezik a fenntartását szolgáló termelés eszközeivel, akkor még részleges nemzeti szuverenitásról sem lehet beszélni, az adott nemzet ki van szolgáltatva a más érdekeket szolgáló, mások által hozott döntéseknek, ami valójában a nemzetállam megszűnésével azonos.”
Loránt Károly közgadaság tudós.
