A 2018. áprilisi választási csalások óta zajló kutyakomédia világossá tette a többség számára, hogy az illegitim orbán rezsim a jogállam szokásos módszereivel – tüntetések, médián keresztül történő szembesítések a bűntettekkel, stb – nem távolítható el a közhatalomból. Az ellenzéknek, és a hazafias érzelmű állampolgároknak más megoldásokon kell mostantól gondolkozniuk, mivel az orbáni hatalmi elitet szemmel láthatóan semmi nem tántorítja el a hatalom további bitorlásától, valamint az ország és a lakosság tervszerű kifosztásától.
A további lehetőségek rövidke sorában kvázi merül fel orbán erőszakos eltávolításának gondolata, amit sokan egyetlen leadott lövéssel vélnének elintézni, ami meglehetősen gyermeteg és destruktív gondolat, hiszen a hatalmi elitnek bíróság előtt kellene számot adnia a tetteiről, és a jelenlegi tudásunk szerint ezermilliárdos tételben elherdált, elsikkasztott közpénzek sorsáról.
Azonban egy ilyen bírói számonkérést pillanatnyilag kb 45 ezer fegyveres hivatott megakadályozni – akik az orbáni magánállamra esküdtek fel, és annak zsoldjában is állnak. Természetesnek vehetjük, hogy a vezér eltávolítását ők nem néznék jó szemmel, ezért az orbánt eltávolítani akarókat megpróbálnák megakadályozni a szándékuk végrehajtásában, amiért bizonyos hogy rég nem látott véres harc is törne ki a csoportok között.
Csak hogy ez a fajta harc nem egy kocsmai verekedés, és nem is két ember test – test elleni párbaja, és alapvetően más elemei is vannak. Az elhatározással (célmeghatározással) kezdődik, a pontos tervezéssel folytatódik, és a végrehajtásban nyer megtestesülést, aminek végkifejlete lehet a győzelem, ami ez esetben a megszálló orbáni magánállamnak a Magyar Köztársaság területéről való kiverését jelentené.
Lássuk, elméletileg hogyan is volna lehetséges ez.
Tegyük fel, hogy Bátor János lánglelkű forradalmár és hazafi sereget toboroz maga alá, és hadba száll az orbáni magánállam ellen, annak rendje és módja szerint: Hadüzenet, aztán roham, és kétségtelen győzelem.
Egy ilyen harc azonban önmagában is kérdéseket vetne fel, hiszen a védő oldalon ha nem a jogállam, hanem az orbáni magánállam védői állnak, akkor sem forradalomról, sem államcsínyről nem lehetne beszélni, hiszen az a magyar állampolgárok harca volna egy megszálló imperialista hatalom ellen, a saját társadalmuk, a saját hazájuk védelmében, – tehát honvédő háború.
Ezért nagy kérdés volna egyrészről, hogy miután az EU és az ENSZ „bekönyvelte” orbán irdatlanul nagy és pofátlan választási csalással szerzett hatalmát „legitimnek”, hajlandóak volnának-e elismerni a magyar nép önrendelkezési jogának védelmében indított harcának jogszerűségét, vagy valamelyik nagyhatalom nyomására elítélnék azt. Itt, ennek alkérdésként jelenik meg, hogy a győztes honvédők képesek volnának-e szembeszállni egy esetleges katonai intervencióval is, vagy egy gazdasági embargóval is? Egyáltalán rá tudnák-e venni a nép széles rétegeit hogy támogassák őket ebben?
Vagy a Kertészi ténymeghatározások figyelmen kívül hagyásán bukna el ez a szabadságharc? Is. Hiszen a magyar társadalom legnagyobb részét – a külföldre menekülteket is!- a prekariátusba taszította a megszálló hatalom, aminek identitástudata – amiért küzdeni, harcolni is volna hajlandó – szinte kimutathatatlan.
Vagy a Kertészi ténymeghatározások figyelmen kívül hagyásán bukna el ez a szabadságharc? Is. Hiszen a magyar társadalom legnagyobb részét – a külföldre menekülteket is!- a prekariátusba taszította a megszálló hatalom, aminek identitástudata – amiért küzdeni, harcolni is volna hajlandó – szinte kimutathatatlan.
Másrészről az is érdekes kérdés volna, hogy a védő oldalon az uralkodáson kívül mit védene még a zsoldos sereg, hiszen az országot kirabolták, – a rablott holmit külföldre vitték – a nemzetnek semmilyen számottevő vagyona nincs. Így ez a harc a háborúk valódi okát is, – az erőforrásokért zajló küzdelmet is – teljességgel nélkülözné. Itt alkérdésként jelenik meg, hogy egy esetleges győzelem esetén – erőforrások nélkül – hogyan működtetnék a győztesek a társadalmat? Vagy felbomlana a rend, amit nem volnának képesek kezelni, és a levert, legyőzött, kivert bűnöző magánállam új szereplőkkel gyorsan visszarendeződne?
Az nem kérdés, hogy a honvédek soraiba biztosan sokan jelentkeznének, hiszen még sokan élnek az országban olyanok akik – mint hazafiak, és mint harcossá avatott férfiak – komolyan veszik, hogy egykor így esküdtek:
„… esküszöm, hogy a Magyar köztársaságot, minden külső és belső ellenség ellen, akár az életem feláldozásának árán is megvédem!„
Márpedig orbánnál és holdudvaránál nagyobb belső ellenség még soha nem volt az országban, még a néhai, idegen erőkkel támogatott közhatalmi letéteményesek is csak építették, és nem rombolták, fosztogatták az országot!
Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a lelkesedők számától függetlenül, egy ilyen harcot csak igen nehezen, abszolút konspiratív körülmények között eltervezve és megszervezve lehetne megindítani, de még ennek ellenére is sok honfitársunk életét követelné egy ilyen akció. Ám egyetlen honfitársunk élete is roppant nagy ár volna orbán elfogásáért!
Még ha a jelenlegi tragikus körülményekből okszerűen levezethető „orbanistan esse delendam„ kényszerhelyzete áll is fenn, akkor is mindenképp törekedni kell az emberek életének megvédésére. Olyan taktikát kellene választani a szabadságharcosoknak, ami részint alkalmas arra, hogy súlyos csapást mérjen az orbáni magánállamra, részint pedig nem okozna olyan társadalmi ellenérzést, ami a cselekményüket igazolhatatlanná, unszimpatikussá tenné.
Ennek keretében a legésszerűbb az volna, ha első körben az orbáni állam tartóoszlopait izolálnák. Annál is inkább, mert ha az országot nem változtatják katonai erőddé, illetve az épített környezetet azok rendszerévé, akkor ezt a csapást gyakorlatilag semmilyen testőrsereg nem képes elhárítani vagy megakadályozni, sem ma, sem a jövőben.
Ennek az elméletnek a helyességét igazolja az is, hogy ilyen jellegű csapásokat hajtott végre a magánállam ellen több bűnözői kör, egyenként száz, és/vagy néhány száz emberrel. Nekik bár nem volt céljuk a magánállam kiverése, csak a részesedés a rablott javakból, mégis hosszú ideig sikerrel voltak képesek befolyásolni a magánállam működését a tartóoszlopokra gyakorolt nyomással.
Ha ezek a csoportok nem ellenérdekű felek, hanem közös irányítás alatt álló szervezet lettek volna, – a vezetőik: Portik, Vizoviczky, Magyar, stb.- ma sem volnának börtönben, sőt gyakorlatilag bármikor átvehették volna a közhatalmat is, és abszurd módon ők ítélkezhettek volna a mostani bíráik felett. Talán ezért is számolt le velük gyorsan a magánállam – olykor megalapozatlan ítéletekre is inspirálva a magánbíróságait.
Tette ezt pedig azért, mert ezek a magánállam gyenge pontjaira vonatkozó elméletek nem a képzelet szülöttei, hanem biztonsági szakemberek által rettegett forgatókönyvek, amik ellen igyekeznek a magánállam fontosabb személyeit kevlár mellénnyel, páncélautókkal és testőrök hadával megvédeni. Ám ennek hatékonyságában sem ők, sem a védenceik nem bíznak, amire jó példa, hogy nem rég a Simicska nevű oligarcha sem „szembeszállt” a magánállammal és annak vezérével, – hanem csak egyszerűen kiszállt a hatalmon lévő rablóbandából, mert el akarta kerülni a várható következményeket, amik már rég óta a levegőben lógnak
A magánállam második vonalának izolálása azért is ésszerűbb volna, mint egy frontális háború, mert vérontás nélkül volna megvalósítható, és azonnali hatásként megbénítaná a magánállam működését. Oly mértékben, hogy az orbáni holdudvar pretoriánusai vagy hanyatt homlok menekülésbe fognának, vagy maguk is szembe fordulnának a teljhatalmú vezérrel – történelmi példák igazolják hogy ilyenek megtörténtek már – és maguk is a nép oldalára állnának, hogy a rájuk leselkedő következményeken enyhítsenek.
A magánállam elleni fellépésnek vannak, lehetnek más formái, megoldásai is, amik hosszabb idő alatt végül is elpusztítják ezt a társadalmon élősködő parazitát, és esélyt adnak a néhai jogállam helyreállítására. A módszertan meghatározása és kivitelezése az ellenállás feladata, és felelőssége. Bárhogy is lesz, – mert ennek a rezsimnek mennie kell! – csak abban bízhatunk, hogy az ellenállás nem válik omnium contra omnes (mindenki mindenki ellen) háborúvá, amire sok példa adódott már a történelmünkben.
„Elnyomó és elnyomott között nincs helye alkunak. Csak egy alternatíva van: a szabadság!”
„Elnyomó és elnyomott között nincs helye alkunak. Csak egy alternatíva van: a szabadság!”
O1G!
