EGY KIS TÖRTÉNELEM 1956-ról.

Posted on By Arady Pál 4 hozzászólás EGY KIS TÖRTÉNELEM 1956-ról. című bejegyzéshez

Van amikor sokan nem tudjuk hogy mit ünneplünk össznépileg, ami legtöbbször a vallási ünnepekkel szokott megesni. Így vagyunk ezzel a rendszerváltás után bevezetett október 23.-i ünneppel is, amiről sokan nem tudják, hogy az amellett hogy a Köztársaság 1989 október 23.-ai kikiáltásának ünnepe, az 1956 október 23.-án kitört szocialista forradalom ünnepe is.

 
A Köztársaság kikiáltása, amit egy Szűrös Mátyás nevű öregedő MSZMP potentát követett el önhatalmúan, – saját magát egy hirtelen ötlettől vezérelten felhatalmazva erre, – valójában nem másnak állít emléket, mint a társadalmi balgaságnak, ami bárkit felhatalmaz bármire, ha az elég messianisztikus dolgokat mond, vagy vél mondani a csodaváró tömegnek. Ezzel együtt nincs vele semmi baj, a Nemzetgyűlés által Alkotmányban rögzített Köztársaságnak még úgy sem volt ünnepe, a minden féle más mellett, ezt ugyan miért ne ünnepelhetnénk?
 
Azonban van egy másik mementoja is a napnak, nevezetesen az 1956 október 23.-án kezdődött szocialista forradalom, ami „mondanivalóját” nem kicsit nevetséges módon keresik évről évre a különféle jobb és szélsőjobboldali szónokok. Talán nem is a valódi magyar csoda az, ha nem találják – mert nem baloldaliak – hiszen számukra semmit se mondanak a jelszavak és követelések, amiket a MEFESZ és a DISZ (KISZ elődje) a forradalom előestéjén pontokba szedett, és másnap – október 23.-án – a Bem szobornál ki is hírdetett.
 
Mint minden forradalomnak, ennek is vannak hősei és mártírjai. Ahhoz hogy ezek szerepét, tetteik irányát, és jelentőségét megismerhessük és megérthessük, ahhoz feltétlenül ismernünk kell a forradalomhoz vezető események sorát, s azok tartalmát is. Azonban ezeket az eseményeket az évtizedekig agyon hallgató korábbi pártállam olyan végletesen összekuszálta, hogy ma már se szeri se száma azoknak a téveszméknek, amik az eseményeket körbefonják a képzeletünkben.
 
Mivel hibás dolog egy eseményt és annak szereplőit a történése időpontjából kiemelni, és a mai viszonyok szerint értékelni, mindenképp meg kell említeni a következőket.
1956 októberében, alig 11 évvel a második világégés befejeződése után, a magyar gazdaság óriási problémákkal küzdött, ami rettenetes nyomás alatt tartotta a hétköznapokat. Egyrészt hatalmas erőforrásokat emésztett el a háború utáni újjáépítés, és az ipartelepítés. Másrészt hatalmas háborús kártérítés fizetésére köteleztek minket, amit a Horthy banda hóhérainak háborús gaztettei miatt kellett megfizetnünk a Szovjetuniónak. Ez a két hatalmas gazdasági teher rányomta a bélyegét a közellátásra – nem is beszélve a kisbirtokosok rendszeres manipulációiról, amit a nagy haszon reményében az élelmiszer termelés,- és elosztás szabotálása terén fejtettek ki.
 
Az átlag ember egzisztenciális bizonytalanságot érzett tehát a nem túl színvonalas ellátás miatt, és a munkahelye miatt is, hiszen még nem szokta meg, hogy állandó – nyolc órás – munkája van, ahol nem kell rettegnie a munkahelyi vezetőtől, vagy a gyár tulajdonostól sem, mint ahogy az a Horthy érában teljesen megszokott volt.
 
A lakosság ösztönös félelmeit fokozta, hogy az ország szélső baloldali vezető elitje szinte hetente árulózta és börtönözte be egymást, hogy másnap hősként üdvözölje az ártatlanul meghurcolt párt és állami vezetőket. Ez a vezetői alkalmatlanság a fiatal munkás-paraszt hatalom rövid időn belüli bukását vetítette előre, ami csak tovább gerjesztette a társadalmi félelmet attól, hogy a szovjet hadsereg által az ölébe pottyantott önrendelkezési jogot elveszíti. Ezért az átlag emberekben ott égett a változás, a stabil és jobb életkörülmények iránti vágy..
 
A változást azonban nem volt egyszerű végrehajtani. A politikai megoldást a liberális parlamenti demokrácia szabályai akadályozták (mert az volt!!!) ami szerint képviselőt a pártok állíthattak. Csak hogy egy párt létezett – így csak egyetlen párt képviselőjére lehetett szavazni. Ráadásul a képviselő még csak visszahívható se volt, legalábbis a választópolgárok nem hívhatták vissza.
 
Ezt a feszültséget érzékelte a DISZ (Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség – a KISZ elődje) egyetemi tagszervezete a MEFESZ, amikor október 16.-án a szegedi tagok a szervezetből való kilépés mellett döntöttek, és a DISZ-től független politizálás mellett határoztak. Ennek a kilépésnek azonban nem valamiféle belső szervezeti feszültség volt a mozgatórugója- csak az elégedetlenség, a DISZ kiüresedett, komprádor tevékenysége miatt.
Ezt tükrözi a függetlenné vált szervezet un. „16 pontja” is, ami túlnyomórészt szociális követeléseket tartalmazott, amit a munkásállam többé kevésbé vagy csak részben teljesített. Voltak politikai követelések is, amik részben homályos, részben teljesíthető, részben nem, részben máig meg nem valósult követelések voltak.
 
Ilyen homályos követelés volt „az elmúlt időszak bűneiért” való felelősség megállapítása. Hiszen semmiféle konkrét meghatározást nem tartalmazott arra a követelés, hogy milyen területen és mit tart bűnnek a követelés megfogalmazója.
Megvalósítható volt azonban Nagy Imre és Lukács György – mint rendes kommunisták – beválasztása a központi vezetésbe.
Máig megvalósítatlan volt azonban a szabad és demokratikus választási rendszer iránti követelés, lévén hogy a teljesen szabad képviselő jelölés a liberális választási modellt ásta volna alá – aminek fenntartása minden épeszű hatalomnak alapvető érdeke.
 
A szegedi MEFESZ követeléseihez csatlakoztak más egyetemek szervezetei is, ami a DISZ központi vezetését kényszerpályára vitte. Ezen új platform nyomása alatt döntött végül úgy 1956 október 22.-én, hogy másnap – 23.-án – a budapesti Bem szobornál tart demonstrációt a követelések érvényre juttatásáért. Vagyis a DISZ és a MEFESZ egyazon cél érdekében vonult utcára október 23.-án.
 
Mindezekből teljesen világosan kitűnik, hogy a mai napság is sugalltakkal ellentétben(!!)  szó sem volt rendszerellenes demonstrációról – épp hogy annak az ésszerű kiigazítására tett követelésbe foglalt javaslatot a MEFESZ s a DISZ!
A Bem szobornál tartott tüntetés után a Magyar Rádiónál történt esemény volt az, ami az örszemélyzet gyávasága miatt fegyveres konfliktusba fordította a folyamatot, ami gyakorlatilag egy sztálinista diktatűra ellenes szocialista forradalom, és nem a jobb és szélsőjobboldal lázadása volt!
 
A budapesti október 23.-a a társadalomban vegyes megítélésre talált. A lakosság túlnyomóan nagy többsége pánikba esett, hogy visszatérnek a mágnások, a pökhendi és gazdag liberális nagypolgárok, s velük újra a myomor, s a szenvedések földjévé válik az ország. Ezért villám sebesen alakultak országszerte a Munkástanácsok a gyárakban, szövetkezetekben, amik sietve tudatták a világgal a jövőre vonatkozó, eléggé határozott elképzeléseiket: „Gyárat, földet vissza nem adunk!”
Ennek hatására már másnap, október 24.-én Nagy Imre lett a magyar kormányfő, és kisgazda- kommunista- szociáldemokrata kormánykoalíció vette át az irányítást. Az új kormánynak esze ágában sem volt a hirtelen feltűnő – pénzszagot érző – reakciósoknak bármit is engedni, hiszen mögötte állt a több milliós magyar munkásság.
Ki lehetett mondani: győzött a szocialista forradalom a sztálinizmus felett, mert a követelések teljesítésének zálogát jelentő fontos pont – Nagy Imre megválasztása – teljesült. Visszatérhetett volna a normális rend, a békés alkotó munkás hétköznapok egymást követő sora, – de nem így történt.
 
Október 23.-án este a tüntetők a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épületéhez menve követelték, hogy olvassák be a 16 pontos követelésüket. Erre a rádió vezetése nem volt hajlandó, ami felpaprikázta a nagy számban ott lévő fiatalokat. Estére már válogatott szidalmakat és fenyegetéseket ordítoztak mind a rádió vezetőire, mind a rádiót védő egy szakasznyi Államvédelmis katonára. Igy történt, hogy este 21 órakor az államvédelmisek parancsnoka – Fehér József őrnagy – utasítására a tömegbe lőttek. Az ÁVO-sok a félelemtől olyan pánikban voltak, hogy a rend helyreállítására a helyszínre érkező rendőr alakulatba is sortüzeket lőttek, amire a rendőrök – több sebesülttel – visszavonultak
 
Időközben a tüntetők ostromlókká változtak, mert időközben fegyverekhez jutottak. Végül október 24. reggel nyolc órára elfoglalták a rádiót, aminek befejezéséül az épületet védő államvédelmis tisztet – és több sorkatonát is – bosszúból kivégeztek.
A győztes, felfegyverzett tömeg egyre csak dagadt, több és több fegyvert szereztek és osztottak szét egymás között. Végül a győztes, és diadalittas ostromlók vidéki tagjai teherautókat szereztek, és azokkal indultak haza a szélrózsa minden irányába, hogy a szükebb pátriájukban a Rákosi és Gerő korszak felelőseit „megbüntessék”.
 
A budapesti egyetemistákhoz verődött fiatalok egy része azonban nem hazament, hanem – miközben épp Nagy Imre beiktatási procedúrája zajlott a parlamentben, – randalírozásba kezdett. Fegyvertelen civileket támadtak meg, és raboltak ki a forradalom nevében, de rendőrök, rendőrőrsök is áldozatul estek a tombolásnak. A börtönök megnyíltak, a köztörvényes bűnözők szabadlábra kerültek – sokan csatlakoztak a fegyveresekhez. Sokan ma sem értik, hogy ezek a felkelők már nem a DISZ, vagy a MEFESZ tagjai, és tüntetői voltak, hanem a külvárosi kocsmák ismert züllött arcai, (pl Mész Jánios, Wittner Mária) akik fegyverrel a kezükben hatalmat éreztek az emberek felett. A szétrajzó fegyveres bandákhoz számtalan hajdani nyilas hóhér is csatlakozott.
 
Országszerte lincselések kezdődtek, ahová megérkezett a budapesti „forradalom lángja”. A lincseléseket azonban jellemzően ugyan az a züllött társadalmi réteg hajtotta végre, mint a fővárosban. A történetírás szerint, a korbéli sajtó bestiálisan megölt civilek, katonák, rendőrök tucatjairól adott hírt. Azoknak az öreg kommunista munkásoknak, szakszervezetiseknek az ügyei, akiket „csak” súlyosan megvertek, nem is kerültek be az újságokba, mert noha az is köztörvényes gaztett volt mind, az újságírók a többi borzalomhoz képest bagatellnek ítélték az eseteiket.
 
Az egyik legborzalmasabb mészárlás Mosonmagyaróvárott, október 26.-án történt, amikor a határőr laktanyát akarta elfoglalni egy nagyobb létszámú csoport, hogy fegyvert szerezzen. A határőrség azonban tüzet nyitott az egyébként csak zászló rudakkal felszerelt tömegre, aminek számosan estek halálos áldozatává. Soha nem került szóba azóta sem, hogy előző nap egy határőrtisztet lincseltek meg brutális kegyetlenséggel a városka lakói a város egyik terén. Ahogy az sem, hogy a hajdani nyilasokból szervezett „forradalmi erők,” nem védték meg a fegyvert végül letevő határőr sorkatonákat, sőt a „forradalmárok” olyan bestiális kegyetlenséggel ölték meg őket, ami az egykori náci haláltáborok őreinek brutalitását idézte.
 
A fővárosban a fegyveres bandák a Corvin -közbe tették a főhadiszállásukat, majd innen kiindulva létesítettek továbbiakat. (pl Vajdahunyad utca, Széna tér, stb.)
A Corvin köz egyik sajátossága volt, hogy ott eleinte jó szándékú kommunista munkások is előfordultak, de ezen felül kiskorú gyerekek is csatlakoztak a fegyveresekhez, akiket az akkor még alvezérként tevékenykedő Pongrátz Gergely fel is fegyverzett, és később, – hogy magát, a menekülését fedezze – a szovjet tankok ellen is bevetett. Ez a kiskorúak elleni cselekmény ma is súlyos, háborús és emberiség elleni bűntettnek minősül. 
A Corvin közi banda végül megtámadta a Killián laktanyát, aminek mind a támadó, mind a védő oldalon sok halálos áldozata volt, ám ezzel Pongrátz hírnevet szerzett magának, a már csak nyilasokból és köztörvényes gazemberekből – és kiskorú gyerekekből –  álló lázadók között.
 
A DISZ és a MEFESZ ekkor már távol tartotta magát a fegyveres eseményektől. Bizottságokat alakítottak, ahol reggeltől estig és estétől reggelig magasröptű politikai viták zajlottak a forradalomról, a jövőről, de nincs adat arra vonatkozóan, hogy a rádió előtt kirobbant erőszak tanulságairól egyetlen mondatot ejtett volna bárki is. (Wittner Márián kívül, aki azt állította hogy ott volt a tetőről lövöldözők között) Az értelmiség akkor is – mint mindig!! – hajlamos volt átlépni a zűrzavaron, amit ő maga okozott.
 
Október 27.-én Nagy Imre miniszterelnök a parlamentben fogadta a Munkástanácsok képviselőit, akik a randalírozók megfékezését, a rend helyreállítását, és az élet normalizálását kérték az új kormánytól, és együttműködésükről biztosították a koalíciós kormányt. Ezzel az aktussal a szocialista forradalom gyakorlatilag befejeződött, és a satabilizáció időszaka kezdődött el.
A vérengzéseknek azonban nem akart vége szakadni. A Nagy Imre kormány egyszerűen nem volt ura a helyzetnek. A rendőrség szétszaladt, a hadsereg tisztjei sok esetben a randalírozó bandákba vegyülve maguk is rabolni és fosztogatni kezdtek. Nem volt erő a kormány kezében, ami a rendet gyorsan és hatékonyan helyreállíthatta volna.
 
Az utolsó csepp a pohárban az október 30.-i Köztársaság-téri vérengzés (háborús bűntett) volt, amit Mész János és „Nemzetőr” bandája követett el, a nyíltan náci elveket valló Pongrátz – a Corvin közi rablóvezér – parancsára. A borzalmas vérengzésnél csak az volt a megdöbbentőbb, hogy a gyilkosságok után egy két órával Pongrátz Gergely Corvin közi bandavezér kiadta az un „”Fővezérségi Nyilatkozatot”, amelyben nem csak minden nemzetőrök főparancsnokának hirdette meg magát, de gyakorlatilag hadat üzent a fennálló Alkotmánynak, a Munkástanácsoknak, a Nagy Imre kormánynak, és a fennálló, köztámogatottságot élvező társadalmi rendnek is.
 
A Nagy Imre kománynak nem volt már hatalma ezt megakadályozni, vagy a lázadókat szétverni. Sőt. A háborúsra váltott helyzetben – aminek már a világon semmi köze nem volt a győztes szocialista forradalomhoz – az október 27.-én átalakult kormány válságba került, aminek főként a tehetetlensége volt az oka.
November 3.-án ezért Nagy Imre új kormányt alakított, amibe Maléter Pál – a Killián laktanya Pongrátzékkal időközben lepaktált parancsnoka – is részt vett, honvédelmi miniszterei státuszban.
 
Az új kormány első rendelkezései közt szerepelt, hogy a magukat „Nemzetőrnek” nevező utcai rablókat és gyilkosokat, a kormány a saját reguláris haderejébe sorolta be, a náci Pongrátzot, és Mészt – a Köztársaság téri mészárlás fő bűnöseit – tetteik „elismeréséül” alezredessé léptette elő. Ezzel a kormány gyakorlatilag adoptálta azok összes, köztörvényes, és emberiség ellen elkövetett bűntettét is, mintha a kormány csak közönséges náci rezsim volna. Sajnos történelmi tény, hogy Nagy Imre a „rendcsinálást” ezekre a bűnözőkre, revansista nyilasokra támaszkodva képzelte véghez vinni, ami a közelgő újnyilas katonai junta eljövetelét vetítette előre.
 
Ezzel az aktussal, és a kinyilvánított iránnyal, a Nagy Imre kormány végleg elszakadt az alkotmányos társadalmi rendszertől, és a népuralom elvétől.
 
Ám nem mindenki értett ezzel egyet a kormányban. A Nagy Imre, és néhány kormánytag által felvett jellegzetesen fasisztoid irányzat, törvényes jogot és lehetőséget biztosított az Elnöki Tanács és a kormány tagjainak a külső segítség igénybevételére. Ezért és így került sor arra, hogy Kádár János államminiszter, és Marosán György, az Elnöki Tanács tagja, a kialakult helyzet miatt a Varsói Szerződés alapokmányára hivatkozva, segítséget kért a Szovjetuniótól a fegyveres nácik, és a politikailag nem motivált fegyveres bűnöző hordák leszerelésére, a törvényes rend helyreállítására.
 
Ezért a Szovjet hadsereg 1956 november 4.-én elsöprő erővel megtámadta és lerohanta a bűnöző bandákat. Minden későbbi híreszteléssel szemben a magyar Honvédségnek parancsa volt hogy ne vegyenek fel semmilyen harcot a szovjetekkel. Vagyis szó sem volt honvédő háborúról sem. Ám mivel a hadseregben sok volt a II. világháborút Horthy katonaként megjárt tiszt (mint pl. Maléter is) előfordult hogy azok személyes indíttatásból a harc felvételére utasították a beosztottaikat. Nem volt esélyük. A szovjet hadsereg gyakorlatilag elfoglalta a laktanyákat, majd egyszerűen haza zavarta a sorkatonákat, a szembe szegülő tiszteket pedig fogságba ejtette.
 
Másnap elindult az ország újjá szervezése, ami után és amiért kilenc év mulva beköszöntött Magyarország Történelmi Aranykora, és a világ legszegényebbjei közül a leggazdagabb 20%-éka közé  lépett a Magyar állam és a társadalom.
 
A ma hatalmon lévő jobb, – és szélsőjobboldali politikai osztály az 1956 októberi forradalmat a sajátjának tekinti és hirdeti. Noha az eseményekből világosan kiderül, hogy az csak egy két napig tartott, és semmi köze nem volt hozzá az akkor még lapító elődeiknek. Ez nem zavarja őket abban sem, hogy Mész János féle bűnözőket és háborús bűnösöket kiáltsanak ki foradalmárnak és mártírnak. Sőt. Abszurd módon ma őket ünnepeltetik az egész társadalommal.
 
Így két üzenete van 1956 októberének. Az egyik a jobbnak, szélsőjobbnak szól: álljatok bosszút minden baloldalin, minden zsidón, cigányon és szakszervezetisen, amiért nem szerezhettük meg a hatalmat pedig nagyon akartuk!
A másik a baloldalnak üzen: A bűnösöket meg kell büntetni, a közéletet meg kell tisztítani a hazugságoktól, ehhez egy szabad, és tiszta választásokkal működő jóléti társadalmat akarunk.
Az üzenetet mindmáig csak a jobboldal kapta meg!
 

Az egyetmi naggyűlés jegyzőkönyve a követelésekről, 1956 október 22-én:

1956-os röplap / OSZK Aprónyomtatványok Tára – 1956-os röplapgyûjtemény

A Kádár-kormány felhívása

1956. november 4.

Felhívás a magyar néphez!

Megalakult a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány

A hazánkban október 23-án megindult tömegmozgalom, amelynek nemes célja a Rákosi és társai által elkövetett párt- és népellenes bűnök kijavítása, a nemzeti függetlenség és szuverenitás védelme volt, a Nagy Imre-kormány gyöngesége és a mozgalomba befurakodott ellenforradalmi elemek növekvő befolyása révén veszélybe hozta szocialista vívmányainkat, népi államunkat, munkás-paraszt hatalmunkat, hazánk létét.

Ez indított bennünket, magyar hazafiakat arra, hogy megalakítsuk a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányt.

A kormány összetétele:

Kádár János: miniszterelnök,

dr. Münnich Ferenc: miniszterelnök-helyettes, a fegyveres erők és közbiztonsági ügyek minisztere,

Marosán György: államminiszter,

Horváth Imre: külügyminiszter,

Kossa István: pénzügyminiszter,

Apró Antal: iparügyi miniszter,

Dögei Imre: földmívelésügyi miniszter,

Rónai Sándor: kereskedelemügyi miniszter.

A többi tárcák egyelőre betöltetlenül maradtak. Ezeket az ország törvényes rendjének helyreállítása után, a népi demokráciánkhoz hű más pártbeli és párton kívüli képviselőkkel kell betölteni, akik készek megvédeni a szocializmus vívmányait.

Az újonnan megalakult kormány az alábbi felhívással fordul a magyar néphez:

A Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány felhívása a magyar néphez!

Magyar Testvérek!

Munkások!

Parasztok!

Katonák!

Elvtársak!

Nemzetünk nehéz napokat él át. Veszélyben van a munkások és parasztok hatalma, a szocializmus szent ügye. Veszélyben vannak az elmúlt 12 esztendő mindazon vívmányai, melyeket a magyar dolgozók és mindenekelőtt ti, magyar munkások, a magatok kezével, hősies és önfeláldozó munkával teremtettetek meg.

Az ellenforradalmárok egyre arcátlanabbak. Kegyetlenül üldözik a demokrácia híveit, a nyilasok és más vadállatok gyilkolják a becsületes hazafiakat, legjobb elvtársainkat. Tudjuk azt, hogy hazánkban még sok a megoldást kívánó kérdés, még sok nehézséggel kell küzdenünk! A dolgozók élete még távolról sem olyan, amilyennek kell lennie egy szocializmust építő országban. Az elmúlt 12 esztendőben elért haladással egy időben Rákosi és Gerő klikkje sok súlyos hibát követett el, és súlyosan megsértette a törvényességet. Mindez jogosan tette elégedetlenné a dolgozókat.

A reakciósok saját önző céljaikat követik. Kezet emeltek a mi népi demokratikus rendszerünkre. Ez azt jelenti, hogy a gyárakat és üzemeket vissza akarják adni a kapitalistáknak, a földet a nagybirtokosoknak. Már el is indították Horthy zsandárait, börtönőreit, az egész átkozott és gyűlöletes elnyomó és kizsákmányoló rendszer képviselőit, hogy a nép nyakára üljenek. Nem szabadságot, jólétet és demokráciát hoztak volna, ha győznek, hanem rabságot, nyomort, munkanélküliséget és kíméletlen úri elnyomást. A reakciós elemek, felhasználva a népi demokratikus építésünk folyamán elkövetett hibákat, igen sok becsületes dolgozót – különösen az ifjúság nagy részét – tévesztették meg, akik a mozgalomhoz becsületes, hazafias szándékkal kapcsolódtak. Ezek a becsületes hazafiak azt akarták, hogy társadalmunk, gazdasági és politikai életünk tovább demokratizálódjék, s ezzel biztosítsák hazánkban a szocializmus alapjainak megszilárdítását. Azért emelték fel szavukat, hogy Magyarország erősödjön és virágozzon, hogy szabad, szuverén állam legyen, amely barátságot tart fenn a többi szocialista országgal. Éppen ezért helytelen és bűnös eljárás, ha valaki vádolja ezeket azért, hogy a mozgalomban részt vettek. Emellett nem szabad szem elől téveszteni, hogy felhasználva Nagy Imre kormányának gyöngeségét, ellenforradalmi erők garázdálkodnak, gyilkolnak és rabolnak az országban, és attól lehet félnünk, hogy felülkerekednek.

Mély szomorúsággal és nehéz szívvel látjuk, milyen szörnyű helyzetbe hozták édes hazánkat azok az ellenforradalmi elemek – sőt sokszor jóhiszemű, haladó szellemű emberek is –, akik tudva vagy tudatlanul visszaéltek a demokrácia és a szabadság jelszavával, és ezzel utat nyitottak a reakciónak.

Magyarok! Testvérek! Hazafiak! Katonák! Polgárok!

Véget kell vetnünk az ellenforradalmi elemek garázdálkodásának.

Ütött a cselekvés órája! Megvédjük a munkások és parasztok hatalmát, a népi demokrácia vívmányait! Rendet, biztonságot és nyugalmat teremtünk hazánkban!

A nép és hazánk érdeke az, hogy erős kormánya legyen, olyan kormánya, amely alkalmas arra, hogy kivezesse az országot súlyos helyzetéből. Mi ezért alakítottuk meg a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányt.

A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány programja:

Nemzeti függetlenségünk és országunk szuverenitásának biztosítása.

Népi demokratikus és szocialista rendszerünk megvédése minden támadás ellen. Szocialista vívmányaink védelme és előrehaladásunk biztosítása a szocialista építés útján.

A testvérharc megszüntetése, a rend és a belső béke helyreállítása. A kormány nem tűri meg, hogy a dolgozókat bármi ürügy alapján üldözzék azért, mert a legutóbbi idők eseményeiben részt vettek.

Szoros baráti viszony megteremtése minden szocialista országgal, a teljes egyenjogúság, a kölcsönös be nem avatkozás elvei alapján.

Ugyanez az elv szabályozza a kölcsönös előnyt biztosító gazdasági és kölcsönös segítségi kapcsolatainkat.

5. Békés együttműködés minden országgal, függetlenül azok társadalmi rendjétől és államformájától.

6. A dolgozók – különösen a munkásosztály – életszínvonalának gyors és jelentékeny emelése. Több lakást a dolgozóknak. Lehetővé kell tenni, hogy a gyárak és intézmények maguk építsenek lakást munkásaik és alkalmazottaik számára.

7. Az ötéves terv módosítása, a gazdasági vezetés módszerének megváltoztatása, figyelembe véve az ország gazdasági adottságait, hogy a lakosság életszínvonala minél gyorsabban emelkedjék.

8. A bürokrácia megszüntetése és a demokrácia széles kifejlesztése a dolgozók érdekében.

9. A legszélesebb demokrácia alapján kell megvalósítani a munkásigazgatást a gyárakban, üzemekben és vállalatoknál.

10. A mezőgazdasági termelés fejlesztése, a kötelező beszolgáltatások megszüntetése, az egyéni dolgozó parasztok megsegítése.

A kormány határozottan felszámol minden törvénysértést melyet a szövetkezeti mozgalom és a tagosítás területén elkövettek.

11. Az eddigi igazgatási szervek és a forradalmi tanácsok demokratikus választásának biztosítása.

12. Támogatja a kisipart és kiskereskedelmet.

13. A magyar nemzeti kultúra következetes fejlesztése, haladó hagyományaink szellemében.

14. A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány népünk, munkásosztályunk és hazánk érdekében azzal a kéréssel fordult a szovjet hadsereg parancsnokságához: segítsen népünknek a reakció sötét erőinek szétverésében és abban, hogy helyreállíthassuk a rendet és a nyugalmat hazánkban.

15. A magyar kormány a rend s a nyugalom helyreállítása után tárgyalásokat kezd a szovjet kormánnyal és a Varsói Szerződés más résztvevőivel a szovjet csapatok Magyarország területéről való kivonásáról.

Munkások!

Dolgozó parasztok!

Értelmiségiek!

Fiatalok!

Katonák és tisztek!

Csatlakozzatok a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányhoz! Támogassátok népünk igazságos harcát, védjétek meg népi demokratikus rendszerünket! Fegyverezzétek le az ellenforradalmi bandákat!

Szervezett munkások!

Álljatok a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány mögé!

Haladéktalanul vegyétek fel a munkát!

Dolgozó parasztok!

Védjétek meg a földet, vállvetve harcoljatok munkástestvéreitekkel közös ügyünkért, népi demokratikus rendszerünkért!

Dolgozó és tanuló ifjúság!

Ne hagyjátok megtéveszteni magatokat! Jövőtöket csak a népi demokrácia biztosíthatja, védjétek meg!

Magyar dolgozók!

Jogos gazdasági, politikai és szocialista törekvéseink megvalósításának előfeltétele a népi demokratikus hatalom védelme, a rend helyreállítása, a munka újrafelvétele, a termelés megindítása. Ezért harcol a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány, és erre a harcra hívja fel a magyar haza minden önzetlen fiát és lányát.

Dolgozók! Magyar testvérek! Miénk az igazság! Győzni fogunk!

Budapest, 1956. november 4.

A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 1956. november 4-én hajnalban indította meg a Szovjet Hadsereg a Forgószél hadműveletet Magyarország törvényes rendjének helyreállítására. Budapesten és a vidéki városokban megkezdődött az ellenforradalom fegyveres gócainak felszámolása.

A fasiszta fegyveres hordák két hétig terrorizálták és rettegésben tartották a lakosságot, számtalan gyilkosságot követtek el. A lakosság békére vágyó része örült a szovjet páncélosok érkezésének. Tudták, hogy hamarosan rend lesz az országban.

Az ellenforradalmárok által fogva tartott többszáz kommunista a megérkező szovjet páncélosoknak köszönhette az életét. Csak a Corvin-közben mintegy 100 fogoly szabadulhatott ki november 4-én, ám vidéken – Pápán, Miskolcon, Csornán – is a szovjet csapatok érkezése akadályozta meg a további fasiszta vérontást.

A két hétig tartó fehérterror után újra rend és béke lett. A fegyveres „szabadságharcosok” hordái felszámolásra kerültek. Az utcai harcok során – 1956. októberében és novemberében – összesen 707 szovjet katona veszítette életét.

Készült az 56-os Intézet publikus kutatási anyagai alapján.

Megosztás:
Érdekesség/Tudomány

Related Posts

Comments (4) on “EGY KIS TÖRTÉNELEM 1956-ról.”

  1. "A Bem szobornál tartott tüntetés után a Magyar Rádiónál történt esemény, ami fegyveres konfliktusba fordította a folyamatot, gyakorlatilag egy sztálinizmus ellenes szocialista forradalom, és nem a jobb és szélsőjobboldal lázadása volt."

    Ezzel értek egyet!
    Sajnos ezzel is!
    "gy két üzenet van 1956 októbernek. Az egyik a jobbnak, szélsőjobbnak szól: álljatok bosszút minden baloldalin, minden zsidón, cigányon és szakszervezetisen, amiért nem szerezhettük meg a hatalmat pedig nagyon akartuk!
    A másik a baloldalnak üzen: A bűnösöket meg kell büntetni, a közéletet meg kell tisztítani a hazugságoktól, ehhez egy szabad, és tiszta választásokkal működő jóléti társadalmat akarunk.
    Az üzenetet mindmáig csak a jobboldal kapta meg!"

    de!
    a Kossuth rádió "Vasárnapi újság " hazugság rovata miért indulhatott el– és miért műxik ma is?

    Válasz

  2. A kommunista propagandában rekedt szerzőnek fel sem tűnik a sok szövegbeli ellentmondás. Ugyanúgy osztogatja a szélsőjobbos, náci, stb. címkéket a más (demokratikus) elveket vallóknak, mint a diktatúrabeli elődei, s a saját komcsi elvtársainak az embertelen bűneit, antidemokratikus lépéseit ugyanúgy elhallgatja.

    Válasz

    1. Kedves kommentelő, a „szerző” mint ön szerint „kommunista” részt vett az ön szülőhazájában a Ceausescu diktatúra elleni forradalom előkészítésében és kirobbantásában, és Önnel szemben már a 80-as évek elején a magyar ellenzék egyik fiatal tagja, szervezeti vezetője volt. (Orbán Viktor ekkor még azt se tudta, hogy lehet valaki ellenzéki) Ennyit az alpári személyes minősitgetéseiről amit civilizált ember nem követhet el. Megjegyzem: ön mint román értelmiségi csak a román magas kultúra sajátosságait közvetíti ezzel a kommenttel, amivel a tárgyi nem tudást is palástolni igyekszik. Nos, ez sem sikerült.

      Az írás egyébiránt a MAGYAR! 56-os Intézet „kommunistának” egyáltalán nem nevezhető kutatóinak publikációi alapján készült. Az eseményben résztvevő csoportok minősítése megfelel a jelenleg érvényes oxfordi politológiai lexikon definícióinak – akkor is, ha az ön szélsőjobboldali propagandán alapuló „ismeretei” körébe az nem tartozik bele. Vagyis relevánsak.
      A tartalmat az egyetemi nagygyűlés a bejegyzéshez mellékelt október 22.-i határozati javaslata is megerősíti ahogy ez ehhez kapcsolódó többi esetleírás is, ami részben a kutatásokon részben a szereplök önvallomásain alapulnak:

      Pl ez: A Fidesz-KDNP politikai elődei és mártírjai: Mész János A RÉSZEGES KÖZTÁRSASÁG TÉRI GYILKOS

      https://antiglobalista.eu/2018/10/21/a-fidesz-kdnp-politikai-elodei-es-martirjai-mesz-janos-a-reszeges-koztarsasag-teri-gyilkos/

      És ez is: A Fidesz-KDNP politikai elődei, és mártírjai. Wittner Mária. AZ ÚJ NEMZET ANYJA

      https://antiglobalista.eu/2018/10/21/a-fidesz-kdnp-politikai-elodei-es-martirjai-wittner-maria-az-uj-nemzet-anyja/

      Jó olvasást, és sikeres tájékozódást kívánok a magyar történelem eme jeles eseményét illetően.

      Válasz

  3. A magyar munkás 1956-ban épp az igazi szocializmusért kelt fel, munkástanácsokat hozott létre, nem a kapitalizmust akarta vissza. Ez a legjobb bizonyítéka annak, hogy a dolgozók nem a kommunizmust utasították el, hanem a sztálinizmust. Az elfoglalt gyárakban a munkások között nem a Horthy-nosztalgia volt a hívószó, hanem a munkásönigazgatás.

    https://www.eszmelet.hu/feitl_istvan-a-magyar-munkastanacsok-es-az-onigazgatas-1956/?fbclid=IwY2xjawOMZnNleHRuA2FlbQIxMQBzcnRjBmFwcF9pZBAyMjIwMzkxNz

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.