Tegnap, április 4.-én a felszabadulásunk ünnepén elszabadultak a közösségi oldalakon kommentelők, és nagy vita tört ki abban, hogy felszabadulás volt-e, vagy az orosz megszállás kezdete ez a nap 1945-ben. Persze a vita nem tegnap kezdődött, hanem 33 éve, amikor a közhatalmat az USA által szponzorált liberálisok – és amerika imádó butácska fullajtárjaik – szerezték meg. No és oroszlán része van a vita kirobbantásában az akkor még jobbközép, ma már szélsőjobb – egyszóval a liberális – médiának is.
Persze nem kérdés hogy 1945 április 4.-e felszabadulás volt! A tagadásokat különösebb érvek nélkül magában foglaló, terjengős írásokon is áthallik a mai liberálisok és konzervatívok nincstelen agrárproli őseinek felettébb boldog danolászása, hogy „Horthy Miklós katonája vagyok” – mert a seregben csizmát kaptak a mezítlábasok, és – borravalónál is silányabb uygan – de zsoldot a koldusok, ami abban az időben azért mégis csak valami „nagy szó” volt.
Ez az érzelmi háttér pedig különös aspektusba helyezi a néhai koldusból lett katona dalnokok leszármazottainak tárgyi álláspontját: kötelességüknek érzik az őseik emlékét körömszakadtáig védeni akkor is, ha az sok sok kesetben inkább inkább elhallgatni való volna.
A tagadások pedig egyszerűen figyelmen kívül hagyják a kor dokumentumokat, hogy a nincstelenek, – akik a Horthytól kapott csizmában és egyenruhában danolászva masírozgattak Magyarország nagyvárosainak utcáin, mielőtt a Szovjet frontra indultak volna, – nem azokért fogtak fegyvert, akik egyenként megalázták, megpofozták kirabolták, nyomorban tartották őket. Vagyis ennek a seregnek nem volt semmilyen társadalmi célja, a bakákban az egyéni lét a túlélést helyezte céljai központjába, nem a gyilkolást, és nem is az úri Magyarország védelmét. Még ha ez a hazája is volt, hiszen azt abban a pillanatban nem fenyegette semmilyen veszély. Akkor is így volt ez, ha a sereg nem is mert sem egyénileg sem csoportosan szembeszegülni – mert még élesen élt az emlékezetekben Horthy úri és román vitézeinek gyilkos fehér terrorja! (Ugye mindenki emlékszik Bacsó Bélára?)
A tagadások figyelmen kívül hagyják azt is, hogy a háború miatt az amúgy sem duskáló magyar dolgozó osztály még rosszabb, még kilátástalanabb helyzetbe került, és az elnyomás egyre nőtt. Bár még nem Magyarország területén zajlottak a hadműveletek, a zsidó lakosság deportálása után a városok és falvak utcáit ellepte a halál szaga, amiből váratlan pillanatokban kopogott elő vasalt csizmában egy csendőrjárőr, hogy igazoltasson, zaklasson, félelemben tartson. Az újságokban egyre több bebörtönzésről vagy halálos ítéletről szóló hír jelent meg, hogy aki még nem kapott behívót a háború poklába, az is tudja hogy hol a helye..
A tagadások azt is figyelmen kívül hagyják, hogy a Magyarországra betörő Szovjet hadsereg nem véletlen járt erre, mint ezer éve az Európában kalandozó magyarok. A lakosságát bestiális kegyetlenséggel meggyilkoló magyar alakulatok nyomában járva, bosszút állni jött. Az elmenekülni képtelen, templomokkal együtt élve elégetett nőkért és gyermekekért. A tömegsírokba gyilkolt orosz állampolgárokért. Testvérekért, gyermekekért, anyákért, és apákért. De történelmi tény, hogy megérkezvén kenyeret, vizet, gyógyszert osztott az elfoglalt városokban a bombázások és harcok elől pincékbe és földbe vájt vermekbe bújt lakosságnak.
A tagadások azt is elhallgatják, hogy az 1944 decemberben alakult ideiglenes magyar polgári kormány mellett, megalakult a magyar Honvédség is, ami nyomban rávetette magát a németekre és a tömeggyilkos nyilasokra, akik Horthy akaratából és a háborúskodásban érdekelt liberálisok támogatásával gyilkoltak és raboltak, – rémuralmat tartottak fenn az országban már hónapok óta.
Ezen felül, bár egyértelmű volt, hogy a háborút elvesztették, a fegyvert nem akarták letenni – pedig jelentős ellenállásra se voltak képések a Horthyhoz hű erők. Ezzel életveszélybe sodorták a lakosságot, ami amúgy is rendkívül sokat szenvedett a nyilasok utcai rablásai és gyilkosságai miatt.
Itt az a cinikus és roppant ordas hazugság is felbukkan, hogy „voltak akiknek nem volt oka félni a nyilasoktól„. Erről teljesen más a véleménye azoknak a szerencsétleneknek akiket csak azért lőttek le, mert nem akarták átadni a vagyontárgyaikat, vagy épp csak szomorúan néztek egy gyilkosság helyszínén. Ahogy ezek hátramaradottai se úgy gondolták, hogy nem terrorban éltek, ahol az utcára lépni is kockázatos dolog volt.
De beszélhetünk itt az orosz ágyűtűzből menekült katonákról, akik már nem danolásztak boldogan, mert a nyilasok azonnal felkoncolták ha elfogták őket. Pedig se gyávák se árulók nem voltak, csak szerencsések hogy túlélték, mert nem volt semmi esélyük. Vagy beszélhetünk a munkaszolgálatra kényszeritett tizezrekről – köztük számtalan gyerekről, akiknek a szüleit koncolta fel a Horthysta hóhér banda ha tiltakozni mertek.
Ők sok millióan mind mind a terrorista nácik halálát, a náci rendszer végét kívánták, amit saját erejükből nem voltak képesek eltörölni.
De beszélhetünk itt az orosz ágyűtűzből menekült katonákról, akik már nem danolásztak boldogan, mert a nyilasok azonnal felkoncolták ha elfogták őket. Pedig se gyávák se árulók nem voltak, csak szerencsések hogy túlélték, mert nem volt semmi esélyük. Vagy beszélhetünk a munkaszolgálatra kényszeritett tizezrekről – köztük számtalan gyerekről, akiknek a szüleit koncolta fel a Horthysta hóhér banda ha tiltakozni mertek.
Ők sok millióan mind mind a terrorista nácik halálát, a náci rendszer végét kívánták, amit saját erejükből nem voltak képesek eltörölni.
Ezért vedd tudomásul ostoba liberális és náci kollaboráns:
1945 április 4. -re a front áthaladt az országon, a friss tavaszi szél kisöpörte a házak közül a nyilasokat, a lőporfüstöt és a hullaszagot. Félelem nélkül lehetett az utcára lépni bárkinek. Hazánk Magyarország felszabadult!
Dicsőség a hősöknek!
