Schmidt Mária, a II. világháború utáni magyar történelem szisztematikus meghamisítíásával is gyakran vádolt NER történész, egy nagyívű dolgozatot tett közzé a „Látószög” című blogjában a hanyatló- züllő USA -ról.
„Újra a szabadság, a meritokrácia, a pragmatizmus, a teljesítménykultusz, a méltányosság földrészévé kéne válnia, és fel kéne hagynia avval a projekttel, hogy az egész világot egy átnevelő intézetté változtassa. Arra ugyanis senkinek sincs szüksége. Az amerikai álomra lenne.” – írja a NER tudós nem kevés vágyakozással.
A vágyvezérelt gondolatok elég ritkán keverednek a pőre valósággal a tudományos értékű blogokban, de Schmidt már élete alkonyán nem köteles az ide vonatkozó etikett betartására. Sosem tartotta be – most miért kezdené el??
Írhatja a blogjában többes számban – letojva a többséget és annak véleményét – hogy neki („nekünk”) az USA világ vezető erejére van szüksége ahhoz, hogy reggel felkeljen és bevegye a gyógyszereit, aztán vérnyomás mérésre menjen a drága magánpaxisú orvoshoz. Aztán bemenjen az állami, baromi jól fizető munkahelyére, és visszaköszönjön a portásnak, aki az általa mélyen megvetett magyar „nagyigényű munkásosztály” tagja.
Meg ahhoz is a nagy USA világ vezető erejére van szüksége, hogy unalmában összeollózzon a blogjába egy ilyen elzombiesodott amerika imádó, és angol fikázó világtörténelmi eltévelyedést – szerencsére csak blogba, és nem tankönyvbe, mert a tényfelsorolások igazak ugyan, de a hozzájuk tartozó fontos tények hiánya (elhallgatása) az imperialista múlt és jelen brutális valóságát a legalapvetőbben torzítják.
Mert a valóság sokal durvább annál, mint amit Schmidt tolmácsolni képes a vágyaival.
Amíg nem nézzük az angol szász imperializmus történetének – világtörténelmi – aspektusából az USA rövid történetét, addig azt hisszük amit Schmidt: hogy az USA Birodalom a megtestesült jó, az emberiség álmainak manifesztuma, és egyetlen hitbizományosa – csak most félre lépett.
Addig mig a lokális történetet nézzük, addig tényleg ezt a badarságot hisszük.
Csak hogy.
Az USA-ban napjainkban is zajló folyamatokból világosan látszik, hogy azok a családok szerezték meg ismét a hatalmat, akiknek ősei az amerikai kontinensen a birtokaikat Viktória királynőtől a Kelet Indiai Társaság államosítása miatti kárpótlásul kapták, és azóta is a leggazdagabbak az észak-amerikai kontinensen – sőt a világon is.
Ebből a tényből fakad az a felfedezés, hogy ezek a családok a kormányzatukon keresztül – amit mindig is uraltak a háttérből – arra inspirálják az USA-t, hogy „az imperialista Brit Birodalom örökösévé váljon.” Hiszen az USA a Brit imperializmus terméke, ami gyakorlatilag végig rabolta és háborúzta a XX. századot annak ellenére is, hogy a Londoni központú Brit gyarmatbirodalom jogilag régen felbomlott!!
Vagyis az elszármazott családokon át ma az USA Birodalom az angolszász gyarmatbirodalom maga.
Az a hitünk, hogy ott milyen jó élni a tehetséges és szorgalmas embereknek, az egy hosszú, évtizedekig tartó reklám kampány, egy gigantikus kulturális intervenció terméke.
Amióta van televizió, azóta látjuk az amerikai középosztályt rohangálni a Broadwayn vagy a Wall Streeten – de nem láttuk mostanáig a mellékutcákban lévő hajléktalan sátortáborokat, a hevenyészett harmadik világ beli kunyhókat, a külvárosokban kilátástalanul lődörgő munka és esély nélküli embertömeget. Akik egyénileg szorgalmasak és törekvők lennének bár, de a rendszernek maximum a háborúban van rájuk szüksége.
Az a hívői álom, hogy az amerikai Birodalomnak *”újra a szabadság, a meritokrácia, a pragmatizmus, a teljesítmény kultusz, a méltányosság földrészévé kéne válnia,” soha nem teljesülhet, mert az USA színfalak mögött sosem volt ilyen.
Viszont a világot uralni akaró törekvései nem kérdésesek és nem is kétségesek, s minden jel arra mutat, hogy nem tud visszavonulni ebből a történelmi narratívából.
Alea iacta est.
Istennél a kegyelem.
