Francesca Rivafinoli hivatásos jobboldali múzsa, és ítész-angyal, – akinek még soha senki nem látta az arcát – matematikai tényeket akar kimagyarázni úgy, mintha a kevesebb lenne a több.
Történt, hogy a kb 8 millió magyar választóból kb 800 ezer támogatta idén az adója 1%-val az egyházakat. (Az összeset ennyien) Francesca kis fejében ez azt jelentette, hogy Magyarország „keresztény ország” lett ismét – és ennek a tagadók elleni döhös kirohanásban hangot is adott a legújabb alkotásában..
Csak hogy pár éve, a Pannonhalmi apátság által kiadott „Fáklya” című katolikus lapban megjelent tanulmány szerint, csak 200 ezer templomba járó állampolgár van Magyarországon. Ez kb 1%-al több mint a Kádár korszak idején volt. (Ez alapvetően kérdésessé tesz minden olyan megállapítást, és tényállítást, ami szerint akkoriban üldözték a keresztényeket, azért voltak kevesen.)
A fenti számokból az következik, hogy a magyar lakosság legfeljebb 10%-a keresztény – vagy legalábbis annak mondható, – de csak kb negyede a katolikus.
Akárhogy is, de ez a kisebbség nem minősítheti a többséget, vagyis Magyarország nem lehet „keresztény ország” ilyen alacsony vallási mutatókkal! Ha pedig újabban akár lehet is, akkor lyen szellemi – logikai alapon, a 10%-os nemzetiségi kisebbségre hivatkozva, kikiálthatna minket bárki „cigányország”-nak is. Persze Francesca Rivafinoli hivatásos jobboldali múzsa, és ítész-angyal, – akinek még soha senki nem látta az arcát – ebben az esetben baromira ki volna kelve magából..