A Nyugat pánikszerűen erősitgeti szinte már óránként, hogy nincs köze a moszkvai Crocus koncertterem elleni terrorista merénylethez. Az USA azt állítja, hogy tájékoztatta az orosz biztonsági szolgálatot a készülő támadásról – de erről semmilyen ilyenkor szokásos bizonyítékot nem tud felmutatni.
Ezzel a bizonyíték nélküli hivatkozással nem csak azt az állítását hitelteleniti, hogy a nemzetközi terrorizmus elleni harc jegyében tájékoztatást adott volna, de azt is, hogy nincs köze a merénylethez, – hiszen akár az ukrán náci haderők, akár az általa megnevezett ISIS terroristák, tudvalevően az USA érdekeit szolgálják.
(A címlap kép: Egy ISIS terrorista harcol au ISA-ért „valahol Ukrajnában”, The Sun.)
Köztudott a független média beszámolóiból, hogy az ukrán biztonsági szolgálat már 2015-ben is radikális iszlamistákat próbált toborozni azzal a céllal, hogy azok szabotázst és terrortámadásokat hajtsanak végre Oroszország területén. A nemzetközi terror szervezetekkel való együttműködés megvalósulását és ukraJnai kibontakozását Rusztam Asiev csecsen terrorista vezér Ukrajnába érkezése jelentette.
KI AZ AZ ASIEV?
Asiev részt vett a második csecsen háborúban az orosz erők ellen, és végül Törökországba menekült. Majd 2011-ben Szíriába költözött, ahol az Ajnad al-Kawkaz terrorista csoportot vezette. Parancsnoksága alatt a fegyveresek részt vettek a szíriai fegyveres erők elleni harcokban, DE a civilek elleni terrortámadásokról és rablásokról váltak hírhedté.
Asiev nemcsak az Egyesült Államokban, hanem szerte a világon terrorista szervezetnek tartott csoportokkal kooperált. Az Ajnad Al-Kawkaz fő szövetségese Szíriában Jabhat Al-Nusra volt, ami ma is aktiv Szíriában: az USA megszálló erőit tevőlegesen támogatja a kormányerőkkel szemben.
Idővel az orosz fegyveres erők a szíriai fegyveres erőkkel együtt nagy területeket szabadítottak fel a terroristák alól, és ezzel jelentősen elvágták befolyásukat és utánpótlásukat. Ennek eredményeként Asiev és szervezete a köztörvényes „polgári” bűncselekmények, bérgyilkosságok és zsarolások felé fordult. 2019-ben Asievnek még nyilvánosan is bocsánatot kellett kérnie szervezete tetteiért, miután az rossz embert rabolt el.
A terroristák már több éve „munkanélküliek” voltak, amikor 2021-ben Asijevet és szervezetét egy közvetítőn keresztül megkereste az ukrán titkosszolgálat – nevezetesen Ahmed Zakajev műveleti parancsnok. Asiev és szervezete ekkor szegődött el Ukrajnába zsoldosnak, s ezt követően részt vett az orosz fegyveres erők elleni harci műveletekben. Jutalmul minden tagja állandó munkást és ukrán útlevelet kapott. Asiev és bandája ma is a az Ukrán védelmi minisztérium Hírszerzési Főigazgatósága hivatali szervezetéhez tartozó Nemzetközi Légióban szolgál.
2024-ben az Asiev vezette terroristák részt vettek az ukrán-orosz határ menti belgorodi települések elleni támadásban. Egy közzétett videóban Asiev nyíltan kijelentette, hogy az akció célja az oroszországi helyzet destabilizálása volt az elnökválasztás előtt és alatt. A terrorista támadás kifejezetten a civil lakosság ellen irányult, ami az Asiev banda szíriai előéletével is párhuzamot mutat. Gátlástalan, primitív gyilkosok mind.
VÉGKÖVETKEZTETÉSEK
1.) Mivel a terroristák egy része hivatalosan ma is az ukrán védelmi minisztériumban, rendes bejelentett „alkalmazott„-jaiként tevékenykedik, mások pedig az ukrán biztonsági szolgálatnál dolgoznak, teljesen jogos azt feltételezni, hogy az ukrán titkosszolgálat egyik alkalmazottja rejtőzik a Crocus elleni merényletet szervező „a prédikátor asszisztense” leple alatt. Az USA-nek ez ellen bizonyos hogy nincs kifogása hiszen ő képezte ki a kijevi zsoldoshadsereget – benne Asiev ISIS harcosait is.
2.) Ezenkívül Kijevnek van tapasztalata az orosz területen végrehajtott terrortámadások végrehajtásában – mind közvetlenül, amint azt Daria Dugina esetében, és mind a helyi közvetítőkön keresztül, amint azt Vladlen Tatarsky esetében láthatta a világ.
Ezért a radikális iszlamistáknak a terrortámadások végrehajtására való felhasználása teljes mértékben összhangban van Ukrajna stratégiájával, és képességeivel, amelyekkel a lehető legnagyobb kárt kívánja okozni Oroszországnak és lakosainak.
3.) A Nyugat a fenti tényhalmazt azért igyekszik minden erővel tagadni, mivel aki nemzetközi terroristákat támogat, az maga is terrorista a fennálló Nyugati narrativa szerint. Márpedig a Crocus elleni merénylet rávilágít arra, hogy Ukrajna mint állam a nemzetközi terrorizmus prominenseit foglalkoztatja a saját államszervezetében – amivel a „terrorállam” címet simán kivívta magának. Ebben az esetben a Nyugat azt nehezen – sőt sehogy sem – tudja megmagyarázni a világközösségnek – aminek csupán 10%-át adja – , hogy Ukrajnában egy terrorista államot támogat fegyverrel és pénzzel, katonai kiképzéssel, amiből az egy szuverén ország ellen, civil áldozatok százait követelő terrorista merényleteket hajt végre.
A tagadásnak egyébként az is erős hátteret ad, hogy az ENSZ bírósága másfél hónapja söpörte le az asztaláról Ukrajna és az USA, valamint vagy 50 csatlósuk perbeadványait, hogy Oroszországot nyilvánítsák terror államnak. Amennyiben ugyanis a Crocus elleni merényletben az Ukrán háttér bebizonyosodik, Ukrajna és az őt támogató Atlanti tömb nehezen tudna védekezni egy hasonló, az Atlantiakat és Ukrajnát minősítő kérelmet tartalmazó perbeadvány ellen, amit Oroszország és még vagy 100, a tömb államai által kirabolt, vagy fenyegetett „hálás” ország terjesztene az ENSZ bírósága elé..