Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer két nép, amik egy hatalmas sivatagban éltek. Nem volt semmijük, csak egy egy kerekeskútjuk, amit a táboraik közepén állítottak fel.
Egyszer arra járt a baromi gazdag Izmos Iláj a nagyvállalkozó, és felajánlotta hogy megvásárolja a népek vizeit, mert az kell neki az elektromos autógyártáshoz.
Az egyik nép boldogan ráállt az ajánlatra. Hatalmas tartálykocsikban és vastag vezetékeken kezdte szállítani a vizet az akkumulátor gyárba. A vízért kapott pénzből aranyat, és ezüstöt vettek, amitől egyre telt a kincstár. A nép közgazdászai tapsoltak, tudományos dolgozatokat irtak a víz export és az akkumulátor gyártás fúziójának pozitív hatásairól, amik garantálják a nép fenntartható fejlődését. Mindenki ünnepelt, bár a népnek nem volt miért, mert a tagjai cseppet sem lettek gazdagabbak mint a víz export előtt voltak. A nép vezetői közben hatalmas palotákat építettek, és drága autókkal jártak a nép közé, hogy a nagy víz exportot ünnepeltessék velük.
De egyszer csak vízhiány lépett fel. A nép vezetői persze az exportot erőltették, és „átmenetinek” mondták a válságot. Szigorűan ellenőrzött víz fejadagokat vezettek be, amik persze nem fedezték a valódi szükségleteket. Ezért előbb az öregek kezdtek hullani a vízhiány miatti viszontagságoktól, viszontagságoktól, aztán járványos betegségek ütötték fel a fejüket, és végül a nép teljesen kipusztult. Az arannyal ezüsttel teli kincstárukat pedig vastagon befujta a szél a sivatag homokjával, hogy emlék sem maradt utánuk.
A másik nép, ami nem kötött üzletet Izmos Ilájjal, szerényen éldegélt. A kútjuk vizével létrehoztak egy kis oázist – öntözték a kis kertjeiket amikben megtermelték az élelmüket, és a gyógynövényeiket. Persze irigykedve nézték hogy a másik nép földjén paloták épülnek, és drága autók jelennek meg. De mindenki tette a dolgát: öntözött, kapált vagy épp gyerekekre vigyázott, beteget gyógyított vagy ebédet készített a nép által megtermelt javakból. Megtartották az őseik ünnepeit, s ha nem volt más dolguk, akkor csinosítgatták a házaikat a felesleges termények eladásából szerzett tisztességes haszonból.
Amikor a szomszéd nép kútja kiapadt, próbáltak segíteni, de az ottani vezetők kapzsik voltak: ellopták, és eladták a segitségül küldött vizet. Ettől kezdve nem tehettek semmit a szomszédaikért.
Egyszer csak megint megjelent Izmos Iláj, hogy a vizüket megvegye, és ezúttal dupla árat kínált. Hatalmas szónoklatot tartott a szabadságról meg a fejlődésről, meg a föld megmentéséről aminek az a feltétele, hogy megkapja a nép vizét. Akkor felállt a nép Vezetője és azt mondta:
„Nincs annyi pénzed, vagyonod, amiért hajlandóak vagyunk a népünk és a természet közötti egyezségen alapuló harmóniát felrúgni.„
Ezért a csalódott Izmos Iláj dolgavégezetlenül hazament a civilizációba.
Így történt, hogy az utolsó ezer elektromos autót soha nem adták el, mert Izmos Iláj népe, a civilizáció is kihalt. Csak a sivatagi nép maradt fenn a kis oázisával, ami ma is bőven terem mindent amire szükségük van. Hála a kútjuk vizének, ami azért hogy meghálálja a féltést, sosem apad el..
