A 2019-es EP választások elemzői szinte mind azt állítják, hogy nemzeti szégyenünk, a szélsőjobboldalon a páratlan ostobaságáról híres, emblematikus figurájává vált orbán viktor elvesztette a választást attól függetlenül is, hogy a legtöbb képviselőt küldheti az Európai Parlamentbe. Csak reménykedhetünk benne, hogy pusztán csak tévednek, (és nem más okból teszik), mert az EU csillagos zászlajának árnyékában valójában teljesen más folyamat zajlik.
Hogy ezt megértsük, vissza kell emlékezni arra, hogy orbán 2010-ben totális fölényt szerzett a törvényhozásban, amit arra használt fel, hogy megalkossa a modern idők első európai magánállamát. (Erről ITT olvashattál) Az orbáni magánállam a német autóiparral (és néhány más multival) szimbiózisban állva uralja a néhai Magyar Köztársaság területét, és gyakorlatilag rabszolgaságban tartja a lakóit.
A magánállam kirakatában egy parlamentáris demokrácia áll, amiben az ellenzék csak kulturális (és véletlenül sem értékrendi) alapon támadja az orbáni rendszert. Ez nem csak hogy nem tükrözi a társadalmi gondolkodás szélesebb spektrumát, és az egyéni választói akaratot, de a választási törvény gyakorlati alkalmazása is a hatalmi önkényre épül, amiben szabadon lehet a már leadott szavazatokat elrabolni a riválisoktól. Ennek kiváló példája a 2018-as országgyűlési választás, amiben kb egymillió szavazatot írtak át a Fidesz által delegált képviselők javára, hogy a totális fölényt biztosítsák orbánnak. (Erről ITT olvashattál) Kevesen tudják, de a Választási Iroda szavazatszámláló rendszerét orbán „nemzetbiztonsági okok”-ra hivatkozva nem volt hajlandó megmutatni az EBESZ delegáltjainak, ami felér egy nyílt önleleplezéssel.
Hogy a tavalyi választási csalás óta eltelt időben az össztársadalmi jólét romlásának következményeit elkerülhesse, orbán a korábbi, szélsőjobboldali retorikájában beígért tetteit elkezdte a valóságban is megvalósítani, ami miatt összeütközésbe került az Európai Parlament őt befogadó frakciójával, ahol felfüggesztették a tagságát, és nem sokára vélhetően ki is zárják onnan, mert orbán és politikája mára minden tisztességes politikai erő számára vállalhatatlanná vált.
A magyar társadalomban sokan azt hiszik, – tévesen – hogy a Fidesz tagságát a frakcióban orbánék belföldön elkövetett gaztettei miatt függesztették fel. Pedig a valóság az, hogy az EU elitnél a felső osztályokat képviselő mérsékelt jobboldalt az „aljanép”- et képviselő szélsőségesekkel való összekapcsolás grandiózus orbáni terve verte ki a biztosítékot. Ezért orbán és politikája idén tavaszra végképp súlytalanná vált az európai térben.
Itt vetődik fel a jogos kérdés: hogy lehetséges, hogy orbán és tanácsadói nem látták ezt előre? Politikai antitalentumok volnának?
A válasz erre megdöbbentő és riasztó is egyben: nem csak hogy előre látták, de ez volt a konkrét célja is ennek a vesszőfutásnak!
De miért akart orbán ebbe a légüres térbe kerülni? Talán az ország Európai Unióból való kivezetése volna a célja? Távolról sem! A megfelelő válasz a német autóipar tulajdonosi köre igényeiben és viszonyaiban keresendő, akiknek képviselői ott ülnek az Európai Parlament Néppárti Frakciójában – eddig orbánnal közösen.
A Néppári Frakciót eddig is sok kritika illette orbán ámokfutása miatt, aminek passzív tűrése nem csak rossz üzenet volt az EU jobboldalától az uniós állampolgároknak, de az autóipar tulajdonosi körét is roppant kényelmetlen helyzetbe sodorta az orbánnal való korlátlan és feltétel nélküli, – ezért bármit eltűrő – barátkozás. Ennek a zűrös – EU szerte botrányos – kapcsolatnak csak úgy lehetett véget vetni, hogy vagy a német autóipari óriások által szponzorált képviselők, vagy orbán lép ki a frakcióból. Hogy végül ki lépjen ki, az nem volt kérdéses, mindössze az indokot kellett megtalálni. Kiváló lehetőség volt ennek „felfedezésére” és artikulálásra orbán szélsőjobboldali eltolódása. A szükséges okot a Néppárti Frakció idén tavasszal meg is „találta” orbán szélsőjobboldali államvezetésében, ami a Néppárti Frakcióban való felfüggesztéshez vezetett, amit hamarosan nyilván a végleges kizárás fog követni. Így és ebben a helyzetben érkezett el az Európai Parlamenti képviselőválasztás napja,
A választáson orbán egy tucat képviselői helyet nyert a választáson az amúgy alacsony létszámban résztvevő szavazóktól, ami a Fideszes EP képviselők többségét jelenti ugyan, de ez a képviselőcsoport már aligha az EU Néppártban fogja folytatni a politizálást, és aligha fogadná be másik, nem szélsőjobboldali elveket valló frakció. Vagyis az orbáni magánállam mögött értett „Magyarország” ezzel elvesztette amúgy eddig is nagyon csekély befolyását az európai döntési mechanizmusokban. (A képviselői lesznek a következő ciklusban a „nagyok” kifutói, és kávé készítői, hogy a pénzükért valahogy megdolgozzanak)
Az új helyzetben a magyar belpolitikában csak keményedik a szélsőjobboldali kormányzati irány, de a gazdasági viszonyok, – amiben egy irányban áramlanak a pénzek (források) a felső osztályhoz és a multikhoz – gyakorlatilag változatlanok maradnak. Legfőképp már senki sem állíthatja hogy a német autógyárakat holmi politikai kapcsolatrendszer fűzné orbánhoz, – a szélsőjobbal az európai elit nem bratyizik – vagyis a multiknak kiszolgáltatott lakosság és gazdaság nem attól az ami. Ezzel együtt bravúrosan kivédhetővé válik számos kritika, miszerint orbán a német autóiparnak nyújtott bámulatos kedvezményekre való tekintettel kaphat még bámulatosabb EU-s támogatásokat, amiket gyakorlatilag büntetlenül lophat el. Két év múlva már senki sem fog emlékezni arra, hogy ez volt ma a gyakorlati valóság! Így a mai botrányok is csendben elülnek, feledésbe mennek. (Ha hagyjuk persze!)
A belpolitikai viszonyok sem fognak változni. Tett róla orbán a hatalom abszolutista centralizálásával hogy ne változhassanak, így az uralmát már csak egy valódi forradalom döntheti meg. A rendszerét is, amit az ellenzék legfeljebb megörökölhet, de le nem válthat, mert nem csak az értékrendi elkötelezettségük, de a társadalmi felhajtóerő is hiányzik hozzá.
Mindent összevetve attól függetlenül, hogy nem volt „sorsdöntő” ez a választás a magyar társadalom szempontjából, az ország sorsa mégis akár 40 évre is most dőlt el. Az egyes embereké is, akik még nem menekültek el a szélsőjobboldali őrület pokla elől.
Ezért már csak alig egy évtizednek kell még eltelnie, és semmi sem fogja megkülönböztetni Magyarországot a néhai gyarmatbirodalmak nyomortanyáitól. Hiába is mutogatnánk itt bárkire hogy a felelőst megtaláljuk, mert ez is közös meló volt kedves honfitársaim! Akár egykoron a Rákosi diktatúra.
