A nemzeti emlékezet nagy szabadságharcként tekint az 1848-49-es harcokra, ami távolról sem az volt mint aminek a nemzettudatot barkácsoló hatalom régóta beállítja.
A világtörténelemből tudjuk, hogy a mesebeli gazdagságra szert tett angolszász rabszolgakereskedők mozgalmat indítottak a saját felszabaditásukra, mert hogy hiába voltak gazdagok, ha ugyanazok a törvények vonatkoztak rájuk, mint a nemtelen jobbágyokra. (Ti: „legyen mindenki egyenlő a törvény előtt” – stb.) A mozgalmuk híre és céljai a gyarmatokon át az 1600-as évek közepén eljutott Európába, és népszerűvé vált a gazdag jobbágyok között. Ez volt a liberalizmus elvi és gyakorlati kezdete.
A Magyar Királyság területén is terjedt a liberális eszme, amit királyi hatalom ellenesnek véltek, ezért amúgy teljesen jószándékú nemesek is mellé álltak. Mögöttük álltak a török hódoltság után elszegényedett nemesek, akik a veszteségeik kárpótlásának elmaradása miatt nyilvánvalóan gyűlölték a Habsburg királyt, valamint a gazdag nagypolgárok, akik a vagyonosságuktól függetlenül jobbágyok voltak, akiknek nem volt joga beleszólni az ország dolgaiba. De megtalálhatóak voltak a soraikban a Széchenyi gróf féle nagyurak, akik szerették volna a földbirtokaik tulajdon jogát megszerezni a királyságtól, hogy azt eladva másba fektessék a vagyonukat. Ez a csoport volt a „liberális ellenzék” a magyar országgyúlésben.
Az 1847 novemberében összeült rendi országgyűlésen az ellenzék -a liberálisok – nem véletlenül követelték a „jobbágyfelszabadítás” mellett a „népképviseleti parlamentet” ami a gazdag polgároknak lehetőséget biztosított volna a parlamentbe jutásra – mint az eszmét útjára bocsátó angolszász társaiknak.
A rendi országgyűlés deklarált jobbágyfelszaditó törekvése természetesen izgalmat keltett a túlnyomó részben jobbágy sorban élő lakosságban. A néhány hónap múlva (’48 február 22) kitört párizsi liberális lázadás híre tovább fokozta a lakossági izgalmat, aminek hatására március 15-én a radikális ifjúság – ami maga is jobbágy sorú volt – kinyilvánította a szembenállását a koronával illetve annak törvényeivel. Az ennek kapcsán létrejött társadalmi mobilizációt használták ki Kossuth és körei a forradalom (lázadás) kirobbantására.
Azt azonban nem kötik az orrunkra, hogy a harcokhoz a liberálisok nem rendelkeztek elegendő katonával, de még csak támogatóval sem. Sőt katonai szakemberekkel sem, így a harcokat Bem apótól az aradi mártírokig bezárólag szinte kizárólag fogadott zsoldosok vezették, csak úgy ahogy a katonai legénység döntő többsége is egyszerű zsellérből lett zsoldos volt, akik csak pénzért, és nem a liberálisok elveiért harcoltak. Ezért is túlzás ezt a háborút a korona ellen „magyar szabadságharc”-nak nevezni.
De azt se írják a tankönyvek, hogy a forradalom kirobbanásához vezető politikai ígéret a jobbágyfelszabadítás („szabadság, egyenlőség) is csak elvben történt meg, mert a jobbágyok többsége föld nélküli szolga volt, s a szabadon választott képviselőkkel működő népképviseleti parlament sem jött létre – azt a szociáldemokraták vívták ki a liberálisokkal is szemben (!!) egy emberöltővel később, 1920-ban. Ezért ennek a liberális harcnak sem volt igazi támogatottsága, ezért bukásra volt ítélve.
Megjegyzendő: a liberálisok Európa szerte az 1850-es években érték el a jobbágyfelszabadítást, (a saját felszabadításukat) és a földek (birtokok) osztatlan királyi tulajdonból magán tulajdonba adását. De még ez sem a liberális gazdag jobbágyok győzelme volt, hanem az európai uralkodók közös megállapodása az ezer éves feudalizmus eltörléséről „a haladás nevében”– amit akár a mai napig is fenntarthattak volna.
A föld ettől fogva piaci áru lett, csak úgy mint az emberi munkaerő. A rang nélküli kisemberekre a modernségben a jobbágyságnál is szörnyűbb, embertelen kizsákmányolás köszöntött, amit a legtöbben a mai napság sem képesek felfogni.
„A döntő lépés ez volt: a munkát és a földet áruvá tették, vagyis úgy kezelték, mintha eladásra termelnék őket. Még sohasem találtak ki hatásosabb fikciót.” – irja erről Polányi.
Vagyis a liberálisok önfelszabaditó harca, amihez hazugságokkal igyekeztek a pórnépet is megnyerni, csak a hamis szabadságtudaton alapuló, népeket államokat totálisan kizsákmányoló liberális uralom felé való törekvés volt.
Ezt ünnepli ma 10 millió magyar.