Az utóbbi hónapokban családtagok, és nők sérelmére elkövetett brutális bűncselekmények miatt tört ki új hisztéria a magyar társadalomban. A kamerák és vakuk fényében lélekgyógyászok tucatjai tűntek fel, hogy egy példa nélküli brutális magyar társadalomról nyújtsanak információt az addig gyanútlan hallgatóságnak. A hálás közönség előbb szörnyülködött, de ma már fejeket követel ugyanolyan brutalitással, mint amilyennel a bűncselekményeket elkövették. Az érem másik oldalát azonban csak néhányan ismerik.
Tény, hogy a magyar társadalomban, a prekariátusban terjedő, a II. világháború óta nem tapasztalt szegénység ütötte fel a fejét, ami 70 éve példátlan szociális stresszt okoz a társadalom alsó rétegeiben. Ezért egyre szaporodnak nem csak a vagyon elleni, de az életellenes bűncselekmények is, amik elkövetési módja is egyre durvul. Jól példázza ezt a nem régen a felismerhetetlenségig összevert szerető, és az életellenes bűncselekmény miatt kiszabott börtönbüntetésből szabadult apa esete is, aki egyszerűen agyonverte két kiskamasz gyermekét.
A feminista szervezetek elérkezettnek látták az időt, hogy új kampányba fogjanak, és különféle megtorlásokat követeljenek a meglévő, az európai jogban így is brutálisnak számító magyar büntető jogszabályok felett is. Hogy megértsük ezen követelések tartalmát, és az esetleges hatásokat, elébb az ember, az elkövető működési módját kell megismernünk. Tartok tőle, hogy nem a fősodrú vallási ideológián nyugvó pszichiátria tanítása, és a megszólaltatott képviselőinek kinyilvánításai alapján.
A pszichiátria tanítása szerint a kapcsolati vagy családon belüli erőszak elkövetői beteg emberek, akiket az eddig szokásosnál mégszigorubb megbüntetésük mellett kényszergyógykezelni kell, mert kiszabadulván újabb és újabb áldozataik lesznek. De tényleg betegek? Ha nem azok, akkor mi motiválja őket?
A mai európai pszichiátria legjelesebb alapítói – a miszticista, erősen spirituális Jung, és a szintén okkult hitek alapján működő, utóbb tudományos csalónak kikiáltott Freud – életük fő alkotói korszakában nem mást igyekeztek bizonyítani mint azt, hogy az ember spirituális lény, viselkedését elsődlegesen a lélek által tanult, morális absztrakciók határozzák meg, amit ha a különféle életszakaszokra bontott sorsában bármi is traumatizál, az lelki törést, szenvedést, végső soron betegséget okoz.
Ugyanebben az időben Oroszországban a mai modern orvostudomány szempontjából is alapvetően meghatározó biológiai kísérletek zajlottak. Miközben Jung épp orvosi diplomát szerzett, azonközben Pavlov tudományos, élő alanyos kísérletekkel bizonyította az idegrendszerrel rendelkező lények – főleg gerinces emlősök – fizikai működési mechanizmusát, amit idegélettannak neveztek el. A kutatását- és a tudomány ág megalapítását 1904-ben Nobel díjjal jutalmazták.
Pavlov munkássága már alapvetően kérdőjelezte meg a két leghíresebb lélekgyógyász Jung és Freud állításait nem csak a lélek működése, de a puszta léte terén is. Ám sem őket, sem a pszichiátriát űzők közösségét nem rendítette meg ez az orvosi Nobel díjas felfedezés, hiszen a pszichiáterek igen jelentős üzleti vállalkozásokban, az Istentől kapott lélek elemzésével és magyarázásával keresték a kenyerüket.
Néhány év múlva, egy Bruhanyenko nevű orosz tudós szintén korszaknyitó állatkísérleteket folytatott, melynek során egy gép segítségével életben tudta tartani a testtől elválasztott agyat, tüdőt és szívet is. Azon túl, hogy ez a gép volt a mai modern életfenntartó gépek elődje (amit a híradásokban „fájdalmas döntés után” le szoktak kapcsolni a modern kórházakban), a kísérlet sorozattal számtalanszor újra ismételhetően bizonyította, hogy a szervezet teljesen önálló motorokból áll, amik működését nem az agy, hanem egy reflex, – a véráramlás érzékelése- tart működésben.
A kísérlet csúcspontja az volt, amikor Bruhanyenko egy közel 24 órája halottnak nyilvánított férfit kötött a gépére, és az életjeleket adott – vagyis a szervezete gyakorlatilag visszatért a halál állapotából. A kísérleteket ennél a pontnál beszüntették, mert senki nem vállalt felelősséget a beláthatatlan következményei miatt.
Bruhanyenkot a kísérlet eredményeinek publikálása után a nemzetközi tudóstársadalomból – főleg a pszichiáterek irányából – súlyos támadások érték. A támadásokat az generálta, hogy a kísérletsorozat gyakorlatilag bebizonyította, hogy lélek sincs, vagyis a pszichiátria (lélekgyógyászat) addig vélt alanya sem létezik. A tudós ezt követően visszavonult, és nem publikált többet, különösen azért, mert a katolikusok és a Vatikán annak ellenére, hogy az inkvizíció akkor már nem létezett, továbbra sem bántak kesztyűs kézzel a kétezer éves vallási tanokat cáfoló vagy cáfolni igyekvő tudósokkal.
Bruhanyenkot a kísérlet eredményeinek publikálása után a nemzetközi tudóstársadalomból – főleg a pszichiáterek irányából – súlyos támadások érték. A támadásokat az generálta, hogy a kísérletsorozat gyakorlatilag bebizonyította, hogy lélek sincs, vagyis a pszichiátria (lélekgyógyászat) addig vélt alanya sem létezik. A tudós ezt követően visszavonult, és nem publikált többet, különösen azért, mert a katolikusok és a Vatikán annak ellenére, hogy az inkvizíció akkor már nem létezett, továbbra sem bántak kesztyűs kézzel a kétezer éves vallási tanokat cáfoló vagy cáfolni igyekvő tudósokkal.
Ez a kísérlet bár súlyosan aláásta – de inkább cáfolta – nem csak a pszichiátria, hanem a vallásfilozófiák lélekről alkotott évezredes tanait is, Bruhanyenko nem kaphatott Nobel díjat, bármilyen messzire mutató felfedezéseket is tett. A tudomány ugyan is a filozófiai vélekedések szerint nem tagadhatta meg az emberi lélek létezését, még ha bizonyítéka is volt/van rá, mert ezzel megfosztotta volna a műveltebb társadalmi köröket is a hagyományos spiritualizmustól ami a civilizációnk, a kultúránk legalapvetőbb alkotórésze. A tudósok ezért egészen egyszerűen megrémültek a kutatás elismerésének lehetséges társadalmi következményeitől.
Bruhanyenko munkásságán felbuzdulva egy másik kiváló orosz tudós, Denikov állt elő új kísérlettel. Kölyökkutyák fejét inplantálta felnőtt kutyák testéhez úgy, hogy azok nem voltak csak artériásan, és légzőszervvel csatlakoztatva a felnőtt kutya szervezetéhez. Az implantált fej önálló életet élt a donor állat testén, és a „saját egója” is megnyilvánult. Ennek a bizarr kísérletnek végül a viselkedés kutatók vették hasznát, akik ekkoriban már egzakt bizonyítékot kerestek arra, hogy a viselkedés fajspecifikus, örökölt – genetikai – információkkal megy végbe.
Velük párhuzamosan – nagyjából Denikov kísérleti eredményeinek napvilágra kerülésével egy időben – egy osztrák orvos, Konrad Lorenz végzett állatkísérleteket az állatok – ekkor még főleg madarak – viselkedésével kapcsolatban. Lorenz 1937-től a bécsi egyetemen állat pszichológiát tanított, majd 1941-ben egy publikációval létrehozta az Összehasonlító Magatartáskutatás tudományágat, ami azóta óriási fejlődésen esett át, és ma is irányadó etologiai (viselkedéstani) alaptételeket fektetett le. Ám ezek között nem található fel a pszichiátria egy állításának igazolása sem. Azonban nem csoda, hogy a pszichiátria – a status quo megőrzésének reményében – integrálni akarta Lorenz tudományos megállapításait a saját, lélekről alkotott téziseihez. Sikertelenül.
Az etológia tudományág – nagyjából Jung visszavonulásáról egy időben – rendkívül dinamikus fejlődésnek indult, s mára – a genetikai ismeretek és a Pavlovi idegélettan tökélesedésének segítségével – precíz, de inkább komplex meghatározásokkal rendelkezik minden gerinces emlős működési és viselkedési leírásában. Ahogy az egyes cselekvések okait is viszonylag pontosan, minden morális körítéstől és sallangtól mentesen tudja definiálni.
Ennek a modern tudománynak a bizonyított megállapításai alapján állíthatjuk, hogy az agresszióra való hajlam nem betegség, és semmi köze hozzá semmiféle gondolati tevékenységnek. Csak egy állapot. Épp olyan, mint amikor valaki sérült vagy hiányos végtagokkal születik. Mivel ezen az állapoton semmiféle gyógyszer vagy műtéti beavatkozás nem segít, a kezelése kimerül az agresszív egyénnek a társadalomtól való elszigetelésében, ami szerencsés esetben gátlási ingert épít be az egyénbe az erőszakos ösztön cselekvéseinek megvalósításával szemben.
Minden nagyon szép és jó – gondolhatnánk – csak hogy ez nem is olyan egyszerű. Az orvosbiológia, az idegélettan, és az etológia triumvirátusa már pontosan meg tudja határozni hogy „X” egyed adott körülmények között miért, és milyen életfolyamatok zajlása mellett támad rá egy „Y” egyedre. Olyan precizitással, és részletességgel képes erre a tudomány, ahogy pl. a többi tudomány segítségével néhány méteres pontossággal vagyunk képesek a 80 millió km-re lévő Mars felszínére juttatni egy rendkívül bonyolult szerkezetet.
Csak hogy ezek a tudományos leírások hiába ilyen precízek, hiába zárják ki a lélek betegségének fogalmát, amihez érintőlegesen sem kapcsolódhat Freud szorongás elmélete vagy Jung spiritualizmusa, az erőszakos cselekvéseket a pszichológia ma is a lélekből, és tudatból kigondolt, önálló személyiség képéből vezeti le. Aminek akarata, belátása, és hatalma van önnön teste, és annak minden cselekvése felett. Így az ezer évek óta fennálló ördögi vagy isteni lélek általi cselekvések mítosza abszurd módon tovább él még a mesterséges intelligenciák fejlesztői között is..
Márpedig ha a lélek lehet isteni vagy ördögi, – jó és rossz – ha a lélek a személyiség manifesztuma, akkor nem csak hatalommal és belátással bír a cselekedetei felett hanem az ismert univerzum és a tudomány által bizonyított törvények felett is áll. Ezt közhasználatú szóval spirituális térnek nevezzük, vagyis a pszichiátria továbbra is egy spirituális térben létező, spirituális lényt vizsgál, amely tevékenység csak nézőpont kérdése, hogy vallási buzgalom, vagy intelligens sarlatánság. Bruhanyenko szerint nyílván ostobaság.
Igaz hogy a 40-es években lezajlott tudományos robbanások hatására Jung visszavonult a „tornyába”, ahol haláláig okkultizmussal, misztikus jelenségekkel, és az önéletrajzának megírásával foglalkozott. Ám mert hatalmas alakja ma is nagy árnyékot vet a tudományos világ gondolkodására, a pszichiátria nem szabadult meg néhány meghaladottá vált alapvetésétől. Igaz ha megtenné, saját magát mint „tudományt” – no és sok divatos, és jól jövedelmező magánpraxisát – számolná fel. Sőt, a pszichiátria az 1980-as évektől reneszánszát éli, miközben elsődlegesen feminista szélsőségesek kampány fegyverévé változott.
A tudományos emberszemlélettel szemben napjainkra a pszichológia azért került előtérbe, – már ha bármikor is háttérbe került a természettudományos szemlélet megjelenése óta – mert a 80-as évek nagy, világpolitikai változása a neoliberális társadalmi rendet hozta el a fél világ számára. A rendszer maga – a korlátlan profit kitermelésének céljával – nem sokat törődött és törődik a természeti folyamatokkal, ahogy az emberrel sem. Azonban a pszichológia a modell ősállapotában már bizonyította, hogy képes rendszerszintű befolyást gyakorolni a társadalomra a mindenkori hatalom érdekében, egészen a család szintjén megvalósuló manipulációig bezárólag. (Ezért maradhattak fenn a pszichológusok a világra szóló felfedezések után Oroszországban is.) Igy a pszichológia az új világ és az annak megfelelő új emberi társadalom megvalósításához a legjobb szövetségesnek bizonyult – mint mindíg – a hatalom gyakorlóinak.
Ennek az új, globális szövetségnek a nyitánya volt az 1990-es New Yorki egyezmény a gyermekek jogairól és védelméről. Az egyezményt szinte minden neoliberális állam és társadalmi berendezkedésre áttérő ország aláírta. (Magyarország is.)
Senkit nem zavart, hogy az egyezménynek az Alabama-i fekete lakosság megrendszabályozására hozott törvény volt az elődje, amit kifejezetten az afro-amerikai polgárjogi harcosok és családjaik terrorizálására eszeltek ki. (Rosa Sparks mozgalom) Igaz a legtöbb „delegált szakértő” szakmai műveltsége nem is terjedt odáig, hogy tudja mit ír alá.
Az egyezménybe ültetett „gyerek és család védő” törvényt az akkori legjelesebb amerikai jogászok és pszichiáterek tervezték és véleményezték azzal a céllal, hogy lehetőség szerint atomizálják a családokat, szembeállítsanak egymással szülőket és gyerekeket a liberálisok új, a globális társadalmat alkotó embertipusról szóló álmainak megfelelően.
A törvény elsődleges hatásaként a családi összetartáson alapuló polgárjogi mozgalom meggyengülését remélték, ami végül ott és akkor nem következett be. (a törvény feljogosította a rendőrséget illetve a sheriff hivatalt a családi vitákba való beavatkozásba, szülői veszekedés esetén a gyerekek családból való kiemelésére, stb. amivel félelemben tarthatták a családokat.)
Néhány aggodalmaskodó, a munkáját komolyan vevő delegáltnak az amerikaiak szívszorító előadást adtak elő a világban elharapódzó nők és gyerekek elleni erőszakról – de az ok nyilván soha nem volt fontos – amit ez a csodás nemzetközi egyezmény majd csírájában fog elfojtani. Elhitték. Aláírták. (Abban az évben is sok ezer nőt és gyereket öltek meg a világ más tájain amerikai bombák, mert az egyezmény a családok és gyerekek elleni katonai cselekményeket nem tiltotta meg)
Viszont az amerikai törvénynek a New York-i egyezménybe való beültetése és tagállami ratifikálása után, Ausztráliában súlyos gaztetteket követtek el az állami szervezetek az őslakosok családjai ellen, erre az új nemzetközi jogra hivatkozva. De skandináv és magyar példa is akad, ami a globális pszichiátria és az Új Világrend (NWO) liberális nagyurainak szellemi és erkölcsi szövetségének számlájára írható. Valójában ezek az atrocitások mutattak rá a modern pszichológia strukturális szerepére és valódi céljaira – amiket természetesen a hatalom birtokosaitól kapott.
Az utóbbi 30 évben a pszichiátria (is) mint szakma elnőiesedett, de a szövetsége a hatalommal egyre mélyebbé válik. Hetente adnak hírt az általuk üzemeltetett „családvédelmi rendszer” állandó hatalmi megerősítéséről, ami első sorban pénzügyi támogatást jelent. Szükség is van erre, mert a hajdani divat – hogy pszichiáterrel tárgyalják ki az emberek a bosszúságaikat és örömeiket – a költségessége miatt nem akar ismét általánossá válni, így a rendszerben dolgozók jövedelem szerzési lehetősége a szakmai tudásukkal erősen közpénz függővé vált.
Másrészről az elhatalmasodó nyomorban előforduló erőszakot a hatalomnak is tetsző módon szakérteni, és kommunikálni kell, különösen ha a teljes lakosság hangulatát borzoló, véres események történnek. Hiteles magyarázat kell arra, hogy miért történik, s persze az nem lehet a politikai osztály hibája. A pszichiáterek látszólagos tudós volta, illetve a látszólagos közpénz függetlensége pedig a megbízható tudás látszatát kelti, és – más tudás hiányában – hitelességet ad a kinyilatkoztatásaiknak. Így válik érthetővé és értelmezhetővé, hogy a globális szövetségi alkuban vállalt szerepükhöz hogyan köti magát mind a globális területi állam, mind a liberális pszichiáter közösség.
Ennek tükrében kell értelmezni azt a minden magyar bulvárlapban propagált pszichiáter szakértői kijelentést, hogy ma Magyarországon évi kétszázezer!! erőszak történik párkapcsolaton belül. Ez matematikailag azt jelenti, hogy 15 éven belül minden felnőtt korú nő átesik egy sérelmére elkövetett erőszakon. Ez a kijelentés azonban azt tekintve, hogy csak néhány száz regisztrált eset létezik, egy még a szélsőségektől is elfogadhatatlan, alantas kinyilatkoztatás, hiszen az egész társadalmat rágalmazza meg. De a Freudi példa is igazolja, hogy ez egy vérbeli pszichiátert soha nem zavart még meg a teoriái népszerűsítésében.
A laikus tömeg persze borzad, és a szélsőséges feministák „karjaiba omolva” követeli a törvények brutálisabbá tételét, egy új egyezmény – az Isztambuli – bevezetését, ami legalizálja a törvény szigorítását azzal az egyszerűen hazug indoklással, hogy majd az fogja megelőzni az erőszakot.
Nem fogja! A társadalomtudomány – jog vagy pszichiátria – még soha egyetlen erőszakot nem akadályozott meg a történelemben! Ráadásul nem társadalom, hanem természettudományos tény: minden erőszak esetleges, az elkövetéshez rendkívül sok személyi és környezeti feltételnek kell együtt állnia ahhoz, hogy bekövetkezzen – ez pedig szabályozhatatlan!
S ha a lúd akkor legyen kövér: a kampányolók kizárólag „a nők ellen elkövetett erőszaktól mentes Európa”-ért kampányolnak, az erőszakot elszenvedő gyerekek és férfiak sorsáról nincs szó. Miért nem??
Mert bár mindenkinek egyformán fűződik alapvető emberi joga a személyes biztonsághoz, egy gyermekek és férfiak jogaiért is harcba szálló kampány nem volna értelmezhető a nagy többségnek – kvázi a legegyszerűbben komponált társadalom manipuláló koholmánnyal állunk szemben!
Mert bár mindenkinek egyformán fűződik alapvető emberi joga a személyes biztonsághoz, egy gyermekek és férfiak jogaiért is harcba szálló kampány nem volna értelmezhető a nagy többségnek – kvázi a legegyszerűbben komponált társadalom manipuláló koholmánnyal állunk szemben!
Megjegyzem: eddig a tárgyban megszólaltatott egyetlen „szakértő” sem természettudós volt, aki hitelesen és felvállaltan ki tudná mondani hogy a néha előforduló erőszakos emberi cselekményeket még soha nem sikerült efféle megosztó kampányokkal – és jogszabályokkal – megelőzni!
A társadalmi közbeszéd manipulálására persze jó a téma, briliánsak a felbukkanó pszichiáter szakértők is, és elterelik a figyelmet a súlyosabb társadalmi problémákról: százezrek éheznek az országban – köztük sok tízezer gyerek – évente egy kisvárosnyi ember csak azért hal meg, mert bangladeshi az egészségügyi rendszer színvonala, a politikai osztály egyre szemérmetlenebbűl hordja offshore cégekbe a lopott nemzeti vagyont, a közhatalmi ágak kézi vezérlésűvé válnak, a neoliberális álomország pedig megszünteti az autentikus társadalmat, és akár száz évre elveszi a társadalmi és gazdasági modernizálódásnak még az esélyét is!
Ehhez képest is súlyos persze minden személy elleni erőszak – főleg ha visszafordíthatatlan következményekkel jár – de nem szabad hagyni, hogy a társadalmi közbeszéd centrumába kerüljön. Már csak az ártatlan férfiakkal, és a jól működő párkapcsolatokkal, és családokkal való szolidaritás nevében sem!
