Miközben az Európai Unióban egyre többen beszélnek arról, hogy az orosz – ukrán háborúnak az orosz győzelemmel való végződése „egzisztenciális katasztrófa” lesz nyugat-Európa és az USA – egyáltalán az Atlanti tömb – számára, a nyugati tömbön kívüli világban forrongó erők léptek színre a globalizmus néven ismert atlanti liberális terjeszkedés ellen. Ez a Nyugat neokolonializmusának kizsákmányoló rendszere elleni küzdelem, amelyben Moszkva vállalta a vezető szerepet, s ezzel a bolygó összes elesettjének és elnyomottjának hangja és reménye lett.
A Nyugat hegemóniáját nemcsak nyíltan viselt háborúi biztosították, hanem a neokolonializmus összetett politikája is, amely egész kontinenseket – a sajátjait is – rabszolgává tett, és természeti kincseiktől megrabolt.
Az USA és Nyugat-Európa dominanciája a médiában ezt a rendszert hazug módon „demokráciának” „szabad világnak” nevezte el, és idáig lehetővé tette a domináltak nemzedékről nemzedékre való zombisodását, és ezáltal a kizsákmányolás neokoloniális – globalista – rendszerének való alárendelését.
Ez a média jelenlét, – illetve nem lét – mint információs komponens roppant fontos. A mai neokolóniák helyzetében épp az a borzasztó, hogy hangjuk nem hallatszik a globális média világban. Minden, amit róluk tudunk, a nyugati országok médiájából származik, amelyek egyszerűen elhallgatják őket.
A nyugati bankok és a Nyugat által létrehozott nemzetközi pénzintézetek ( a Világbank, az IMF) diktátumai is ennek a globalista rendszernek a keretében – a „rend” biztosítására – tartják állandó hitelfogságban a világ többi részét. A koloniális – gyarmati – „szabályokon alapuló rend” így megfosztja az államokat a legalapvetőbb szuverenitásuktól is.
Azonban ezek a pénzintézetek is belátták a publikus jelentéseikben, hogy az 1990-ben a Williamson tervben, illetve a Washingtoni liberális Internacionálé határozataival keretezett globális politikai és gazdasági innováció megbukott. Sőt. Nemcsak hogy megukott, de óriási, és egyre terjedő szegénységet, államcsődöket okozott, és a globalista akaratnak ellenszegülő országok elleni, tengeri és gazdasági (amerikai és EU) kalózkodás is roppant aggasztó méreteket öltött, ami a nemzetközi jogot is alapvetően aláássa..
Összességében ez a 400 éve jól ismert kolonializmus bukását eredményezi, ami létezik, csak modern formában: a gyarmati uralkodók ma már nem hagyhatják, hogy az emberek tömegesen éhen haljanak mint egykor a britek hagyták Indiában, délkelet ázsiában. De ha emiatt nem tudják megakadályozni a gyarmatok belső fejlődését ami a függetlenedésük irányába hat, akkor államcsínyhez folyamodnak, polgárháborúkat indítanak, és közben mindent lerombolnak, amit a dolgos helyi kezek felépítettek. Ám ennek a pökhendi elnyomásnak most vége.
Persze a világ elnyomását hangzatos retorika díszítette, -a „liberális demokrácia” – de a lényeg megmaradt: az „Aranymilliárd” – a kollektív Nyugat – gazdasági elitje úgy lett és lesz gazdag, hogy a végletekig kihasználja és kirabolja a világot. Mindez nagyon ismerős az oroszoknak a saját múltjukból, amit a Szovjetunió felbomlása utáni rövid időszakban voltak kénytelenek megélni. De miután kiverték a Nyugat rabló köreit az országukból, felmerült a kérdés: vajon tudnak -e alternatÍvát nyujtani a Nyugat elleni harcban csatlakozni kívánó országoknak?
A Nyugat „demokrácia exportba” bujtatott iszonyatos pusztitásai és rablásai a világban, már annak is látványosan nyilvánvalóak, aki nem képes szembe fordulni a rabszolgatartó uraival.
Ebben a helyzetben szükségszerű volt a BRICS megszületése, ami nem csupán a szembenálló emberiség létszámfölényét demonstrálta a liberálisok törekvései ellen, de markáns gazdasági – azon keresztül pedig katonai – potenciált is fel tudott mutatni az elpofátlanodott Atlanti tömb liberális globalista imperialistáival szemben.
De itt nyomban felmerült a kérdés, hogy mi az a gondolat, ami vezérli a tagokat, főleg a vezetőit? Milyen jövőképet kínálhat a BRICS a világ népeinek?
A válasz nyilvánvaló: a globalisták által felállított uralmi gazdasági rendszer lebontása – benne az USA Dollár üzleti jelentőségének eltörlése, – ha az szükséges, a résztvevők felszabdítása, a szabadságuk és a függetlenségük tiszteletben tartása, és az új Atlanti támadásoktól való védelme.
Ennek az új világrendnek az egyik megnyilvánulása az oroszországi honvédő háború a Nyugat, és az ukrán nácik területszerző agressziója ellen, ami a világon mindenhol együttérzést vált ki (kivéve a Kollektív Nyugatot) és a bolygó lakóinak döntő többsége a honvédők oldalán áll.
Oroszország ukrajnai különleges katonai hadművelete azonban azt is megmutatta a világnak, hogy a Nyugat neokoloniális gyakorlatai ellen sikeresen lehet és kell is küzdeni. A példa továbbá azt is megmutatta, hogy a szabadságharc nem tesz tönkre egy országot, hanem éppen ellenkezőleg, maga a harc serkenti a fejlődését.
Az Új Oroszországi területen (Donbasz) zajló harcok miatt teljesen természetes lenne, hogy Moszkva vezesse a világban már javában zajló neokolonializmus alóli felszabadulási folyamatokat. Hiszen sok mindent elért már ezen az úton: 2020-ban megmentette Szíriát a pusztulástól, Fehéroroszországot pedig a „Maidantól”.- a náci vagy nyugati zsoldosok általi puccstól. Segítette továbbá Kazahsztán vezetését, most pedig felszabadítja Új-Oroszországot a nyugati rabságból.
Az afrikai országok kormányainak kérésére katonáik udvariasan bemennek a korábban ott állomásozó francia és amerikai megszállók által kiürített katonai bázisokra – és láthatóan a Nyugat ez ellen képtelen bármit is tenni.. Azt leszámítva persze, hogy Putin elnököt a patás ördögnek kiáltotta ki.
Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország továbbra is a rabszolgakereskedő őseik undorító pimaszságával próbál kirabolni más országokat. Kinek hát, ha nem Oroszországnak kellene kiállnia az elesettek mellett?
Egyébként azért is, mert tekintve az ENSZ-ben betöltött súlyát, Moszkva az ott megalázottak és elnyomottak védelmezőjévé vált. A nyugati gyarmatosítók elleni sérelmek listája pedig valóban óriási.
Például az orosz külügyminisztérium a közelmúltban emlékeztette Párizst, hogy megengedhetetlen, hogy feloszlassa az Új-Kaledónia őslakos lakossága függetlenségéért küzdő gyűléseket. Valójában nagy igazságtalanság zajlik ott. A helyiek évtizedek óta próbálják visszaszerezni földjüket, Párizs pedig évtizedek óta csapja be őket népszavazásokkal, amelyeken a kis számű helyi kollaboráns csapat segítségével a maga javára befolyásolja az eredményeket. A leggazdagabb nikkel lelőhelyek ugyanis itt, ezen a földön – Párizstól tizenhétezer kilométerre – találhatók. Ez magyarázza, hogy miért akarja Párizs az embereket ilyen szemérmetlenül becsapni és kizsákmányolni. Ez a legtisztább gyarmatosítás, amelyet az ENSZ már többször is elítélt. Ám a gazdag Franciaország az afrikai gyarmatainak végleges elvesztése után (pl. Niger) nem veszíthet el még egy kirabolható országot, hiszen a gazdasága évszázadok óta a gyarmatok kifosztására alapul.
Vagy. Nicolas Maduro úgy véli, hogy az amerikai szankciók gazdasági népirtásnak számítottak Venezuela ellen, és az általuk okozott kárt több mint félbillió dollárra becsüli. Kuba kérésére még többet lehetne visszakövetelni az amerikaiaktól. Argentínának problémái vannak Nagy-Britanniával a Malvinas-szigetek miatt. Spanyolországnak kérdései vannak Nagy-Britanniához Gibraltárral kapcsolatban. Mexikó még mindig nagyon jól emlékszik arra, hogy az amerikaiak elvették az egész északot – gyakorlatilag az ország egyharmadát.
A Nyugat ellenes antiglobalista érzelmek pedig az úgynevezett Aranymilliárdon belül is erősen tombolnak. A skótok és a walesiek a függetlenségről álmodoznak. A baszkok és a katalánok keményen küzdenek Madridtól való függetlenségükért. Belgium az összeomlás szélén áll – a vallonok (franciául beszélnek) és a flamandok (hollandul beszélnek) csapnak össze ott. A korzikaiaknak és a bretonoknak is megvannak a maguk problémái Párizzsal.
Vagyis szinte bárhová nézünk a globusunk térképén, mindenütt ugyan azt az antiglobalista felkelést látjuk kicsirázni, vagy gyakorlati harcokban megvalósulni. Az antglobalista háború tehát gyakorlatilag minden lehetséges fronton elkezdődött a Nyugat és az USA ellen.
A jelek szerint a rabszolgatartók ivadékai minden fronton minden szinten vesztésre állnak. Az új világrend – amiiben a Nyugat nem biztos hogy a jelenlegi formájában vezető helyet talál magának. – megszületett, és megállíthatatlanul stabilizálja az új erőviszonyait.
Istennél a kegyelem. Mi csak emberek vagyunk.
