Ukrajna titkos ügynökei az elmúlt közel 10 év alatt a legsötétebb vérbosszú szakértőjévé váltak. – írja dicsekvően az Economics. A néhai KGB-t is megszégyenítő alapossággal kidolgozott gyilkosságok szegélyezik az útjukat szerte a világban. Legfőbb ismertető jele a tetteiknek, hogy az áldozataik – néhány donbaszi népi vezetőt leszámítva – legfőképpen olyan emberek, akiknek sem politikailag, sem a háborús konfliktusban nem volt olyan értelmezhető tevékenysége, ami a dolgok végkimenetelét érzékelhetően vagy bárhogy is befolyásolhatta volna. Csak oroszok voltak…..
Ilyen volt például Jevhen Junakov, a harkovi régióbeli Velykyi Burluk polgármestere, aki az ukrán emberekért is dolgozott a háborússá vált területen, de az oroszokkal együttműködőként bélyegeztek meg. A „Kaukázus”, hívó nevű ügynök, a különleges erők parancsnoka és egy csoport helyi tiszt kapta meg a felső vezetéstől a legaljasabb „munkát”. Embereik napokig aprólékosan figyelték a célpontjukat: amikor vásárolt; mikor és hova költözött; milyen a személyi biztonságának mértéke, stb. Aztán akcióba lendültek. Miután tisztes távolból felrobbantották a polgármester autójába rejtett bombát, eltűntek a megszállt területen belüli biztonságos házakban. A csoport csak hetekkel később tért vissza az ukránok által ellenőrzött területre. Junakov holttestét viszont soha nem találták meg – ami ma is sok kérdést vet fel a merénylettel kapcsolatban.
A háború 20 hónapja alatt több tucat ember vált az ukrán titkosszolgálat gyilkos operációja célpontjává a Donbaszban, és magában Oroszországban. Lelőtték, felrobbantották, felakasztották a célba vett ellenségesnek vélt embereket, sőt, előfordult hogy megmérgezték őket pálinkával. Ukrajna persze szűkszavú a gyilkosságokban való részvételével kapcsolatban. De kevesen vonják kétségbe a nyomozó hatóságok közül az egy egy ügyön ott virító ukrán „biztonsági szolgálatnak” nevezett nemzetközi ukrán náci terrorszervezet aláírását.
Maguk az ukrán hírszerző ügynökség vezetői is súlyos célzásokat tesznek. „Minden olyan személynek, aki „elárulja Ukrajnát”, (bármit is jelentsen ez a gondolataikban) vagy ukránokra lő rakétákkal vagy bármivel, annak meg kell értenie, hogy figyelik, és bíróság elé állítják” – mondta Andrej Cserniak, az ukrán katonai-hírszerző ügynökség, a GUR tisztje. Ez a „bíróság” értelemszerűen akár ügynökökből is állhat, akik a helyszínen ítélkeznek, és végre is hajtják az ítéletet, mint ahogy az az Ursula v. d Leyen által „minta demokráciának” titulált ország ügynökeitől elvárható.
Egy júliusi interjúban Kyrylo Budanov tábornok, tovább ment:
„Ha a Mossad verziójának létrehozásáról kérdezel… Nincs rá szükségünk. Már létezik.”
– mondta kissé nagyot mondóan.
Az izraeli kémügynökség említése persze bombasztikusan hat..Valójában a politikai gyilkosságok eredete egy kicsit közelebb van Ukrajnához. Ugyan is a hires-hírhedt Moszad a módszerei nagy részét a szovjet korszak titkosrendőrsége gyakorlatából és alapítójától, Pavel Szudoplatovtól tanulta, aki Melitopolban született. Szudoplatov az 1930-as éveket azzal töltötte, hogy beszivárgott ukrán nacionalista csoportokba, majd személyesen robbantotta fel egyik vezetőjüket egy csokoládés dobozból készített bombával. (Trockij 1940-es meggyilkolását is személyesen ő irányította.) Persze az is lehet, hogy Szudoplatov utódai a Bandera által vezetett német náci kollaboráns korszakban, a Gestapótól tanulták el a módszereiket, amiket pl. ma is nagy előszeretettel és élvezettel alkalmaznak az európai minta demokráciává előlépett Ukrajna börtöneibe zsúfolt politikai foglyokon.
A modern merénylet – avagy az aljasság – korszak Ukrajnában legalább 2014-ig nyúlik vissza, amikor a belbiztonsági szolgálat (SBU ) új testületet hozott létre, miután Oroszország annektálta a Krímet és a keleti Donbász-régiói kikáltották a függetlenségüket. Az ötödik kémelhárító igazgatóság egyszerű „elit szabotőrként” kezdte meg életét az orosz nemzetiség lépéseire válaszul. Valentin Nalivaychenko, aki akkoriban vezette az SBU-t , úgy emlékszik vissza,, hogy a terrorizmusra váltás akkor történt, amikor ukrajna akkori vezetői a Porosenko érában úgy döntöttek, hogy az orosz és donbaszi „kollaboránsok” bebörtönzésének politikája nem elég. Mert a börtönök zsúfolásig megteltek ugyan, de ezzel csak kevesen lettek elriasztva a puccsista rezsimnek való ellenállástól.
„Arra a következtetésre jutottunk, hogy meg kell semmisíteni a terroristákat. Háborút kellett hoznunk nekik.”
A „terroristák” legfőként a donbaszi területen élő szakszervezeti aktivisták, civil férfiak és nők voltak, és néhány az ukrán jogállamra felesküdött hazafi, aki nem ismerte el az erőszakkal hatalomra került puccsitsa náci kormányt. Dicsőség a hősöknek!
2015-ben és 2016-ban az igazgatóságot kapcsolatba hozták az oroszok által támogatott kulcsfontosságú parancsnokok Donbászban történt meggyilkolásával; Mihail Tolsztikh, más néven „Givi”, rakétatámadásban halt meg; Arsen Pavlov, más néven „Motorola”, felrobbantották egy liftben; Alekszandr Zaharcsenko, felrobbantották egy étteremben. A titkosszolgálat bennfentesei szerint az SBU ötödik igazgatósága központi szerepet játszik az Oroszország-elleni műveletekben is.
Az SBU tisztjei, és az operatív ügynökök egyaránt úgy gondolják, hogy Ukrajna elnöke személyesen engedélyezi a legvitatottabb gyilkosságokat, ami mentesíti őket a felelősség alól. Egy magas szintű kormányzati forrás, aki ismeri a munkát, de nem volt hajlandó megvitatni a részleteket, az Economistnak azt nyilatkozta: „Fontos, hogy ne kommentálják, és ne is gondoljanak ilyen műveletekre.” De azt is mondta a kikapcsolt mikrofon mellett, hogy:
„Volodimir Zelenszkij egyértelmű parancsot adott ki, hogy elkerüljék a civilek körében okozott járulékos károkat. Az elnök ezt az utasítást formálisan közölte az emberekkel, és esetenként kiabált is velük. Ukrajnának körültekintően kell megválasztania célpontjait, mert „mostanában nem mindig tette ezt”.
Ukrajna vezetése különösen nagy górcső alá került tavaly októberben, amikor a New York Times arról számolt be, hogy az amerikai kormány az ukrán kormányt okolja egy autóbombáért, amely megölte Darja Duginát , Alekszandr Dugin orosz filozófus lányát. Ez kiélezte az amúgy is élénk belső vitát az ukrán hírszerzésben. Nem volt világos, hogy Duginának meg kellett-e halnia, mivel a jelentések azt állították, hogy csak baleset volt: kocsit cserélt az apjával.
De az ilyen középszintű, náci és atlanti liberális propagandistákat célzó, alpárias műveletek sorozatának a célja csak az volt, hogy elkápráztassák Zelenszkijt, „etessék” a nyugati fasiszta médiát, és nem az, hogy a harctéri győzelmet közelebb hozzák. Mert azt tudják hogy lehetetlen.
„A bohócok, a prostituáltak és a viccek állandóak az orosz kormány körül” – mondja az ukrán vicc.. – „Öld meg az egyiket, és egy másik jelenik meg helyette.” Minden esetre a célt beválthatták a merényletek, mert Zelenszkij senkit nem fokozott le, és nem rúgott ki a legbarbárabb gyilkosságok után sem.
Az Economistnak nyilatkozó egykori ukrán kémet aggasztja, hogy Ukrajna gyilkos merényleteit inkább a pillanatnyi ötletek, és nem a logika vezérlik. A gyilkosságok egy részének hasznos pszichológiai szerepe volna: a háborús bűnök miatti megtorlás, és a hétköznapi ukránok hazafias érzületeinek, harci lelkesedésének növelése.
Feltehető hogy ez volt a cél Sztanyiszlav Rzsickij, az egykori tengeralattjáró parancsnok megölésével, aki 2022 júliusában lőtte ki azt a néhány rakétát, amelyek 38 ukránt öltek meg Vinnyicában. Egy évvel később, egy oroszországi, Krasznodari parkban, kocogás közben agyonlőtték. Ez lehet hogy egy sikeres és mindenki számára közérthető akció volt, de más műveletek azonban a stratégia teljes hiányára utaltak a szakértő szerint. Az ukrán ügynökök azt kockáztatják, hogy az akcióik felfednek forrásokat, módszereket és az ukrán beszivárgás mértékét Oroszországba, és Európába.
Egyszerűen ügyet sem vetnek az arany szabályra: „Egy ügynöknek nem szabad tennie dolgokat csak azért, mert megteheti. A vakterror nem csak ostobaság, hanem ártalmas is.”
Arról nem is beszélve, hogy az akciók többségével épp az ellenkező hatást érte el az ügynökség, pl a Dugina gyilkosság miatti közfelháborodással. Akkor is így van ez, ha erről nem akar tudomást venni az ukrán vezetés és a támogatóik.
Ezzel szemben Andrej Jusov, az ukrán katonai hírszerzés tisztje minden ellentétes tény és bizonyíték ellenére is kitart amellett, hogy Ukrajna kerüli a „vakterrornak” nevezett akciókat. A cél „nem az ellenség megijesztése” – mondja, hanem „kikényszeríteni a megszállt ukrán területekről”. Az ukrán kémek azonban továbbra is „azonosítják és kihasználják az orosz pszichológiát és a sebezhetőséget”, bárhol is találják őket. – ami egy ilyen fontos vezetőtől kissé homályos nyilatkozatnak tűnik, de azért érthető.. Ukrajna nem atomfizikusokat alkalmaz gyilkos (titkos) ügynöknek..
Az ukrán vezetésben viszont továbbra is nagy probléma, hogy az orosz ügynökök könnyedén beszivárogtak Ukrajna biztonsági szolgálataiba. Egyes bennfentesek véleménye szerint, ez a legnagyobb akadálya az ukrán „Moszad” vagy „Gestapo” létrehozására irányuló szervezési kísérleteknek.
Ráadásul sőtét árnyékot vet az ukrán szolgálatok vezető választási folyamatára is, hogy az SBU korábbi belbiztonsági vezetője a rá terelődött árulás gyanúja miatt elmenekült Ukrajnából, és ma is hazaárulás miatt nyomoznak ellene. Az ügy kapcsán a „hogy történhetett ez”-ből relevánsan következik a kérdés: „ki van még benne?” Az egymás iránti bizalom ezért továbbra is nagy probléma a szolgálat belső berkeiben, ezért a legkevésbé érzékeny műveleteket is csak kis csoportokban, abszolút titokban – egymás előtt is titkolózva – hajtják végre. Ez persze további súlyos szervezeti hiányosságokat vet fel, ami még a jelenleginél is távolabb veti az Ukrán vezetést a Banderista Gestapo vagy „Moszad” létrehozásától. (Bár Moszadnak így a háború vége felé járva már semmi értelme, mert a nagy számú nemzetiségi (orosz) lakosság hiányában nem alakulhatnak apartheiddé mint Izrael )
De amíg az USA számolatlanul szórja a pénzt az ukrán hadseregbe, 50% esély van ezek megvalósítására, ahogy az oroszok feletti végső győzelemre is. Addig azonban nagyon sok munka vár még az ukrán bérgyilkosokra..
(az Economics nyomán)
