 |
| A harcoló katona felkészülten vár minden apró vagy nagyobb támadást, és azonnal reagál rá. |
Aki volt már katona, és volt már olyan bevetésen ahol nem túl kedves fogadtatásban volt része, az pontosan tudja hogy milyen érzés ellenséges területre lépni. Az emberre különös nyomás telepedik, az érzékszervei kiélesednek, a reflexei felgyorsulnak, a gyomorszája körül ólálkodásba kezd a félelem, a tarkója körül meg az agresszivitás kezd kibújni a bőr alól, hogy támadót vagy célpontot keresve széttárja a látómezőt, s a tenyér is diszkrét izzadásba kezd.
A nyugat-európai országokban élő magyar állampolgárok közül sokan látogatnak haza rokonaikhoz, s közülük nagyon sokan számolnak be egy különös érzésről, ami nyomban a határátlépést követően tör rájuk, de ahogy az országból távoznak, a határ átlépése után azonnal és nyomtalanul elmúlik. Az érzés a fent leírt, semmi máshoz nem hasonlítható un.: „harctéri ideg,- és elmeállapot”-nak felel meg. Sokan csak ebből a biológiai jelzésből értik meg, hogy nem közönséges gazdasági migránsok, – akik a jobb élet reményében hagyták el az országot,- hanem valójában emigránsok.
Az ellenséges terület katonai értelemben az a terület, amit az ellenérdekű fél tart ellenőrzése alatt, s azt fegyveres erőivel gyakorlatilag megszállva tartja. Nyilván nem is akar onnan önszántából távozni, s bárkit képes elpusztítani aki szóval vagy tettel a területről való távozásra akarja bírni.
A jelenlegi magyar viszonyok közt joggal állítható, hogy az orbáni állam egy magánállam, (erről ITT olvashattál) aminek – a külsőségeit leszámítva- nem sok köze van jogállamhoz. Ez a magánállam a jellegéből fakadóan egy megszálló hatalom, ami a hatalma védelmében nyomás alatt tartja a lakosságot. Ez a hatalmi nyomás pedig leglátványosabban a köznapi emberek közti megosztottságban ölt testet.
A markánsan, gazdasági érdekek mentén kialakult megosztottság azonban háború akkor is, ha nem ölik (még) egymást az emberek! A szemben álló felek pont úgy viselkednek mintha harctéren volnának, agresszívekké válnak, s ez az elébb utóbb mindent átható agresszivitás határozza meg az életüket. Ez a csendes háború teszi pokollá a magyarországi köznapokat.
Mondhatnánk: ebből azok akik nem ott élnek mit sem érezhetnek, de ez nem igaz. Az orbáni állam a sajátosságai miatt nem rendelkezik természetes szövetségessel a jogállamok között, így rendkívül harsányan közli a külfölddel is a szándékait, az uralkodásra való alkalmasságát, hogy mások elismerjék azt. Hiszen a létjogosultsága kerül veszélybe, ha nem ismerik el törvényes és életképes államnak! S hogy a legmesszebb élők is hallják, hangosan rikácsol mint a kakas a trágyadombon, amit épp most foglalt el. Ezt pedig egyetlen európai országban sem lehet nem meghallani.
A magyarok ráadásul nem csak orbán brüsszeli hadoválásaiból ismerik a belső viszonyokat, hanem az interneten még szabadon tájékoztató médiafelületek híreiből, és a rokonok beszámolóiból egyaránt. Így bizony azoknak, akiknek nem álma, hogy egy mocskos diktatúrában, háborús viszonyok közepette éljenek, a rokonlátogatáskor nagyot döccen a Magyar – Osztrák schengeni határ… Mert amikor azon átlépnek, mindjárt ellenséges területre is lépnek! Attól fogva pedig nem lehetnek biztosak benne, hogy visszatérhetnek-e majd a békés otthonaikba.
Neked is „döccen” a határ ha ki vagy beutazol?? Akkor mi nagyon hasonlóak vagyunk!
