A minapi, az NBB betelepülési szerződésének napvilágra kerülése tovább korbácsolta a kedélyeket – és a beteges oroszfóbiát is – de azt kell mondanom hogy: mindenki nyugodjon meg, az orosz fél nem tekinti normális, egyenrangú partnernek Orbánt, és nyakkendős-punk kinézetű, kissé hebehurgya külügyminiszterét sem.
Erre utal, hogy a bankban a nagy Orbáni kilépéskor 24,6 millió Euroja (6,4 milliárd HUF) maradt benn Magyarországnak, ami 15 éven át ott kamatozott. Ebből az orosz fél „nagyvonalúan” 20 millió Eurot az újbóli belépéssel visszaadott orbánnak, vagyis 4,6 millió Euróba került a ki és belépés egy valójában kis bankba, ami a hitekkel szemben nem a Kínai Fejlesztési Bank, hanem még hazai viszonylatban is csak egy kis, falusi bankocskának számító pénzintézet. Arra viszont teljesen alkalmas hogy óriási, állami ellenőrzés alól kivont összegek pihenjenek benne, vagy utazzanak át rajta, – akár ismeretlen céllal is, ami bámulatos lehetőségeket nyit meg az orbán üzleti köreiben található nemzetközi bűnözők, és Pharaon féle terrorista szervezeteket támogatók számára. Hiszen a betelepülést biztosító szerződés szerint Orbánon kívül halandó ember soha nem tudhatja meg, hogy mi zajlik a bank falain belül.
Egyébként van abban valami tipikusan magyar, valami semmi máshoz nem hasonlítható mulatságosság, ahogy a szájtépő és nárcisztikus, semmire sem alkalmasság állapotából kinőtt magyar politikai osztály újra meg újra bohócot csinál magából, a közönség meg önfeledten kacagja, vagy tapsolja. Mintha amikor vége van a show-nak, mindenki hazamehetne, hogy békében, boldogan éljen, és elfelejtse az egész ripacskodást. A közönség ugyan is nem tudja, vagy nem hiszi: ezért az előadásért mindenki – így vagy úgy, de – a vérével vagy az életével fog majd fizetni.
Biztosan van aki emlékszik még arra, hogy a Kárpátok ifjú, kanászlegényből kimosakodott géniusza első alkalommal megkapta Magyarország kormányzói posztját annak jutalmául, hogy akkor már ő hordta össze az egy főre jutó legtöbb ostobaságot és hazugságot a politikai közbeszédben. „Jókat” mondott a publikumnak, aminek halvány fogalma sem volt róla, hogy azokból mi az igaz és mi nem, mi az ami egy államférfi, és mi az, ami egy maffiózókkal seftelő, közpénzen élősködő felkapaszkodott senki kinyilatkoztatása.
Ebben az azóta is az egész társadalom által nyögött, az ezredfordulón átívelő hatalmi ciklusában, 2000-ben nyilatkozta ki, hogy Magyarország megszakít minden kapcsolatot a „kommunista múlt” részét képező KGST bankkal az NBB-vel, ami a tagországok egymás közti kereskedelmében a pénz konvertálásáért volt felelős. Valójában ugyan úgy működött, és ugyan azt tette mint az IMF, csak nem Dollár, hanem Rubel bázison.
Ezt a látványos szakítást simán megtehette abban az időben, hiszen a volt KGST tagországok közt már nem létezett olyan horribilis léptékű árucsere forgalom, mint 1990 előtt, a töredékre zsugorodott export-import pénzügyi bonyolítását meg elvégezték a nemzeti jegybankok.
A bejelentést hamarosan tett követte, Magyarország kilépett a bank tulajdonosi köréből, ezért az orosz partner így azonnal többségi tulajdonossá vált a bankban. Bent maradt a kasszában viszont Magyarország betétje – 6,4 milliárd Forint. Ezt a 24,6 millió Eurora tehető pénzt soha senki nem kereste azóta sem, talán azért, mert az valamiért a kincstár mérlegében sem szerepelt.
Az első orbán kormány a következő választáson elbukott, az aktus feledésbe merült. Ám 2010-ben ismét hatalomra kerülvén egy másik Orbánt láttunk megjelenni, legalábbis gyökeresen megváltozott Oroszország politikának lehettünk tanúi. Szó szerint udvarolni kezdett a mi géniuszunk Putinnak, aminek okai sokkal prózaibbak mint gondolnánk.
Tudni kell, hogy a nemzeti vagyonunk és gazdaságunk az 1990-ben választott gazdasági rendszer működésképtelensége miatt 1996-ra gyakorlatilag elveszett, azóta az ország a betelepült multi termelő,- és kereskedő központok jóvoltából vegetál. Ők határozzák meg a gyakorlatban nem csak a piaci árakat, de a bérszínvonalat is, az általuk folytatott (és be is vallott) tevékenységek jelentik az ország GDP-jének törzsösszegét. Ezért minden azóta regnált hatalom igyekezett a kedvükben járni, ami nem csak adókedvezményekben és közpénztámogatásokban, hanem a gazdasági törvénykezésben is látványos kereteket öltött. Az ország ennek a határtalan multi barátsága ellenére is az államhitelek, és az EU támogatások nélkül gyakorlatilag életképtelenné vált, a napi valóságban már 1996 óta az állandósult államcsőd állapotában agonizál.
Ennek a ténynek az ismeretében az Orbán banda csoport hamar levonta a konzekvenciákat, és megértette, hogy nem az ország, hanem a transznacionális tőke szolgálata jelenti számukra nem csak a túlélést, de a vagyoni gyarapodást is. Úgy léteznek a társadalom csúcsán azóta is, mint az egykori keleti gyarmatokon a hódítókkal kollaboráló bennszülött elit: nem csupán a rabszolgává tett lakosságuk, hanem a saját nemzeti törvényeik felett is.
A korábbi években kiderült óriási korrupciók és az államnak juttatott nemzetközi hitelek és támogatások durva megcsapolásai ezért tulajdonképpen azonosak a néhai gyarmatokon folyó bűntettekkel. Bár akkoriban a hódítók lefejeztek jó néhány bennszülött hatalmasságot az efféle lopásokért, – de ma már nincs halálbüntetés, sőt a profit is töretlenül árad a magyar impériumból a rendszerurak zsebébe, tehát az Orbán bandának csoportnak nincs mitől tartania e tekintetben sem.
Ám az is hamar kiderült a kollaboráns Orbán banda csoport számára, hogy a hitelek és támogatások megcsapolásából már nem sokáig növelhetik a vagyonukat, lévén hogy egyrészt a hozzájuk hasonlóan kapzsi rendszerurak nem nézik jó szemmel a lopásaikat, másrészt az ország szövetségi rendszerében álló (független) tagállamok valódi politikusai nem nézik jó szemmel a halott gazdaság miatt okszerűen kialakuló orbáni fasizmust – mint a modern rabszolgák társadalmának kordában tartására alkalmas egyetlen rendező elvet.
Ezen okok miatt a támogatások elébb rövidesen megszűnnek, aztán az államkölcsönök felvétele előtti „adósminősítő eljárás” is egyre szigorúbbá válik, és a hitelösszegek felhasználási elszámolása is problémásabb lesz mint eddig bármikor volt. Lépniük kellett, és a leglogikusabb lépés a szövetségi rendszerünk halálos ellensége – Oroszország – felé való nyitás volt. .
Mivel nagyon sokan ma is a néhai SU-val azonosítják Oroszországot, és sem az ország helyzetével, sem orbánnak a közhatalmi rendszer csúcsán betöltött szerepével nincsenek tisztában, hajlamosak azt hinni, hogy orbán a „kommunista” és a „kommunistákhoz” húz (minta Oroszország kommunista ország volna) Csak hogy ez egy roppant balgaság, a liberális ellenzéki – de attól még hidegháborús – média rossz szándékúan összehordott ostobaságaiban gyökerező súlyos téveszme.
Valójában az Orbán banda csoport csak a liberális szabadságjogok, a liberális szabad gondolkodás diktálta egyéni érdekből eredően új balekot keres, aki elég gazdag ahhoz, hogy majd új, és megcsapolható hiteleket és támogatásokat folyósítson az Orbán felügyelete alatt álló impériumnak. Hogy ezzel Orbán elárulja az eddigi urait? Igen, minden bizonnyal, de ez nem eshet túl nehezére, hiszen a hazáját is simán elárulta már.
S hogy az egyre inkább kirajzolódó oroszoktól való pénzügyi függőség visszavezetné az országot a Szovjetunióba? Ez a felvetés nem több eltúlzott liberális ellenzéki szidalomnál, hiszen nem csak a SU, de annak közös földfelszíni határa sem létezik már, ami biztonságot szolgáltatna a vele szövetséges magyar „elit” számára. Ráadásul ha valaki nem vette volna észre, az Orbán rendszer nem a nép rendszere, és távolról sem – deklaráltan nem – népjóléti, hanem atlanti liberális (globalista) rendszer, amiben képtelenség hasonlóságot felfedezni a hajdani SU blokkhoz tartozó országok fejlődési irányával.
