A napokban egy két éve tartó intenzív választási kampány zárult le, amiben a versengő liberális pártok fűt fát ígértek a választóknak, hogy a számos – az élet más területein amúgy teljesen alkalmatlan – képviselőiknek a világot jelentő ikszet a neve mellé firkantsák. A kampányban egyszerre rajzolódott ki egy romlott, közhatalmat bitorló illegitim tolvajkormány, az ő tolvajabb helyi kiskirályai, és egy a szegények, a munkások, és a prekariátus sorsát mélyen a szívén viselő „le buktunk de visszajönnénk” csoport által ígért két világ, az idealizált Magyarország képei.
Csak hogy a kampány lezárult, a pozíciók elosztattak, a szürreálisan nyomorúságos magyar valóság lassan elnyeli, felzabálja a kampányban tett ígéretek emlékét. A Magyarország néven emlegetett gigantikus bűnügyi helyszín továbbra is érintetlen marad, a tettesek szabadlábon folytatják amit abba se kellett hagyniuk..
Az már bizonyos, hogy az ígéretekkel szemben nem lesz európai minimálbér, és európai nyugdíj sem, hiába ígérgették a politikában, jogban, gazdaságban járatlan embereknek a csúcsra igyekvők, a megvalósulás esélye nélkül hitegették vele a választókat. (Igen, ez is ordas hazugság volt mint minden ami ezt a rendszert ma mozgatja, és életben tarja.)
Egyszerűen azért nem, mert az Európai Parlamentnek se hatalma se szándéka nincs arra, hogy ilyen gazdasági szabályokat alkosson, mert az sérti a liberális szabadság legfontosabb alapelveit, ami a tőkést feljogosítja a munkavállalók kifosztására. Az okok ennél persze összetettebbek, és bár súlyosan elbukott a liberális gondolat a gazdaságban, (erről ITT olvashattál) és a szószólói lapítanak, vagy „harcolva vonulnak vissza” a háttérbe, hogy végleg elfelejtsük őket, az EU továbbra is rendületlenül hű az alapítói érdekeihez. (Szén és acélkereskedők üzleti egylete)
A minimál-nyugdíjak intézménye is veszélyezteti a profitokat, hiszen a keleti országokba kihelyezett termelés legfőbb vonzereje, hogy azok adóparadicsomok. A nyugdíjak vásárlóértékének megemelése viszont veszélybe sodorná ezt a státuszt, és a mesés profitokat: a fogadó államoknak adó és járulék emeléseket kellene végrehajtania annak érdekében, hogy az ellátásokat valamiből kifizethessék. Ez ráadásul óriási elosztási reformot is maga után vonna, amit nem csak a liberális pápa: Williamson nálunk is hűséggel alkalmazott „szent” elvei akadályoznak, de megfelelő szürkeállomány sincs már a szükséges munka elvégzésére a hatalom birtokosainak köreiben. Nem is volt soha!
Az is bizonyos már, hogy a devizahiteleseket nem menti meg, és nem is kártalanítja senki sem. Az Európai Bíróság ítélete hiába minősítette tisztességtelennek a botrányos devizahitelezést, ez nem zavarja a hatalmat, továbbra is a Bajnai Gordon által megálmodott, a csalást legitimizálni, a felelősséget a károsultakra hárítani igyekvő „Kódex” van érvényben, aminek nevében tovább zajlanak a kilakoltatások télvíz idején is. Az így elrabolt életek munkái sem elegendőek: az uzsorások további abszurd költségeket és kamatokat követelnek az utcára tett bukott hiteleseken – amit a legtöbben több emberöltő munkájával szerzett bérből sem tudnának kifizetni!
Az is bizonyossá vált, hogy a helyhatóságok vezetését megszerző liberálisok ugyan leállítják a kifosztott, elszegényedett, legelesettebb honfitársaink kilakoltatását, de ez az intézkedés csak átmeneti lehet. Az önkormányzatot ugyan is (orbáni) törvény kötelezi az elmaradt bérleti díjak beszedésére, és a közüzemi szolgáltatások díjával magán cégeknek eladósodott emberek kilakoltatására. A megmentésükhöz ennél sokkal több kell, ám a szükséges pénzügyi forrás ehhez nem áll rendelkezésre. De a fennálló rendszer törvényei miatt ilyen szociális támogatás nem is volna adható! (Ha mégis az volna, munka, tisztességes bér, és nyugdíj hiányában a szerencsétlen emberek újra felhalmoznák ugyan ezt a tartozást – vagyis kezdődne minden elölröl.) A politikai osztályt – benne a szerves részét képező médiákat!! – az sem hatja meg, hogy a jelenség a küszöbön álló humanitárius katasztrófa első figyelmeztető jele, aminek megelőzésére további azonnali lépések megtételére volna szükség, – és nem csak a hátralékosok, és devizahitelesek körében!
Mindezt összevetve látható, hogy a társadalom legégetőbb problémái nem csak hogy az Európai Unió által befolyásolhatatlanok, de rendszerszintűek is. Hiú remény volt azt hinni, hogy újabb rendszerváltás nélkül is megoldhatóak ezek a súlyos és most már sokakat életveszélybe sodró problémák. Az ígértekben persze lehetett bízni, végig volt hideg sör, és szójával dúsított parizer is a CBA-ban az ingyen osztogatott krumpli mellé, de a kampánynak már vége. Felejtsük mindet el. Ám ideje volna már a mindenkit megvédő rendért kiáltani! Vagy örökre lent maradunk.
