A Janukovics és a legitim ukrán kormány ellen elkövetett 2014 febtuári fegyveres náci puccs de facto és de jure megölte az Ukrán Jogállamot. A hatalomra került nácik azonban nem szerezték meg az ukrán jogállam minden területét és jogát, és az államiság alapelveinek sem feleltek meg.
Leginkább az államiság legitimitásához szükséges belső, társadalmi legitimációt nem tudták produkálni, aminek megvalósulásához a társadalom tagjainak önkéntesen kell támogatni az állam létrejöttét, fennállását és működését.
A náci puccs nyomán a senki földjévé vált Krím félsziget lakói nem tekintették legitimnek a náci puccsista kormányt, és néhány nappal Janukovics elüldözése után, 2014 március 16-ára népszavazást írtak ki a félsziget állami státuszáról. A népszavazás szükséges volt, mert a lakosság nem tekintette jogszerű vezetőjének a kijevi puccsista kormányt, ezért a félszigeten gyakorlatilag nem volt állam és joghatalom.
A népszavazáson két lehetőség közül lehetett választani:
– az Oroszországi Föderációhoz való csatlakozás,
és
– az 1992-es krími alkotmány visszaállítása között, ami utóbbival szövetségi államot hozhattak volna létre a nácikkal.
A kétmilliós népességű Krim szavazásra jogosult lakossága végül az Orosz Föderációhoz való csatlakozás mellett döntött, mivel nem akart a nácikkal szövetkezni – önálló országként viszont esélytelennek érezték magukat a várható ukrán náci retorziókkal szemben. A hivatalos eredmény szerint a Krími Autonóm Köztársaság területén a lakosság 96,77% szavazta meg a csatlakozást Oroszországhoz 83,10%-os részvételi arány mellett.
Ennek a népszavazásnak az eredménye ma is fájdalom rohamokat vált ki az Atlanti tömb hithű szakértőiben és vazallusaiban, mert a népszavazás kérdései között nem szerepelt önállóan az a feltevés, hogy a lakosság a náci ukrajna része kíván-e lenni.
A népszavazás eredményét két rendkívül hamis és agresszív érveléssel utasitja el az Atlanti tömb – benne Magyarország is.
Az egyik nyugati kifogés az, hogy szerintük a náci puccs után pár nappal az orosz hadsereg megszállta a Krímet és a népszavazásra az orosz hadsereg szuronyai árnyékában került sor.
Azt leszámítva, hogy az állítólagos orosz csapatmozgást senki nem igazolta akkor, és azóta sem sikerült ezt senkinek sem bizonyítani, tény, hogy a Krím félszigeten Szevasztopolban található az orosz fekete-tengeri flotta központi bázisa, ahol akkor is volt orosz katonai legénység, de messze nem akkora létszámú, mint amekkora Krím félsziget „megszállásához” szükséges lett volna.
Ténylegesen a hajózó legénységen, a kiszolgáló és őrszemélyzeten felül semmilyen további orosz katonai erő nem volt a bázison.
Tény az is, hogy a népszavazás eredményének kihirdetése után az ukrajnához hű katonákat és tiszteket kitessékelték a félszigetről, s a kitessékelők nem véletlenül voltak orosz nemzetiségűek, merthogy krimi lakosok, az új Krími köztársaság polgárai voltak.
De azért is roppant fájdalmas a Nyugatnak a Krím elvesztése, mert addig a Szevasztopoli bázist az orosz hadsereg csak bérelte, (1991-től) nem tulajdonolta, és Ukrajna egy esetleges NATO-csatlakozás reményében 2017-ben akár fel is mondhatta volna a bázis bérleti szerződését. Ezt a Krím orosz annektálása nyilvánvalóan megakadályozta.
A másik kifogása a Nyugatnak az, hogy :
„precedenst teremt egy központi kormányzat szándékai ellenére bekövetkező határ módosítására, a népek önrendelkezésének az állami szuverenitás elé helyezésére.”
Nos, azon túl, hogy ez a nyugati érvelés a népek önrendelkezési jogát – mint az ENSZ által elismert alapvető emberi jogot, rendkívül felháborító módon egy puccsista náci banda uralmi szándékai alá helyezi, önleleplező is: a náci puccsot – amit valójában a Nyugat erőltetett ki és pénzelt – természetes államjognak ismeri el, ami de facto hadüzenet az azt vitató feleknek, és de jure a nemzetközi jog megtagadása. (A tényekhez tartozik hogy a nyugat 2014-ben azt hitte, hogy a világ ura lesz örökre, és ilyeneket is megengedhet magának.)
Arról nem is beszélve, hogy a határokért aggódó Nyugat anno de facto és de jure törvénytelenül megtámadta Jugoszláviát, és a „központi kormányzat szándékai ellenére” módositotta az ország határait – s ezzel az itt nyilvánosan és nagyon fájlalt precedenst ő saját maga teremtette meg -mint egy utat törve az európai népek önrendelkezési jogának kiteljesitéséhez.
Csak és csupán ezzel a Nyugat által újrateremtett joggal éltek a krímiek (és később a donbasziak).
A Nyugati kifogások ellenére az önállóvá vált Krími Köztársaságot Oroszország 2014 március 17-én elismerte, és az Orosz Föderáció tagállamai közé felvette. Az aktus után, az orosz hadsereg bevonult a Krím félszigetre hogy a várható ukrán náci támadástól mind a katonai bázisát, mind a lakosságot megvédje.
