Gazdasági értelemben viszont ez történt:
Ebből az állami költségvetésbe – járulékok nélkül – a cégek 217,65 mrd Ft-ot utaltak át, az APEH 227, 5 (Áfa) és 34,63 mrd Ft Szja-t fizetett be, vagyis a költségvetésbe a lakosságot terhelő adók összesen 262,13 mrd Ft-ot tettek ki.
A kormánytól, költségvetéstől független társadalombiztosítás az 1988 évi XXI. tv. alapján önálló szervezetként üzemelt – noha a törvényben meghatározott önkormányzata és társadalmi ellenőrző szerve nem alakult meg azóta sem – és 296 milliárd Forint járulék bevételre tett szert, (ÁSZ V-3/26/1990) valamint 533 milliárd forint részvény osztalékot könyvelt el. Ebből 300 mrd Ft nagyságrendben végzett beruházásokat az egészségügyi ellátórendszerben.
Mindeközben 1990-ben bekövetkezett a rendszerváltás. A gazdaság már nem köztulajdon, a társadalom önfenntartó rendszere, hanem magántulajdon volt.
A parlamentben már csak 5%-nyi volt az a képviselő, aki bármiféle, a gyakorlatban szerzett gazdasági és munka tapasztalatokkal rendelkezett. A lakossági ellátás megszervezése is roppant teherként nehezedett rájuk – de a neoliberális gazdasági rendszer, a globalista társadalom, és annak sajátosságainak kiépítése határozta meg nem csak a közbeszédet, de a gondolkodásukat is, pártállástól függetlenül! Rá se hederítettek a közgazdaság tudósok figyelmeztetésére, hogy egy működésképtelen rendszert építenek, aminek tragikus következményei lesznek.
Ebben az évben az állam a központi költségvetésbe az egy főre eső 8 561.- USD (6 800.- Euro) -ból, ami 66%-os csökkenést jelentett 1989-hez képest – a cégektől 120 mrd Ft-ot! szedett be adóban, amely viszont 50%-os csökkenés volt az 1989-hez képest.
Ám ennek az adósságtörlesztésnek azonban az 1997. évi költségvetésben látható fedezete egyszerűen nem volt!!
Ezen adósságtörlesztés fedezethiányától való kormányzati félelem indokolhatta Bokros Lajos hírhedten emlékezetes „megszorító csomag”-ját, amit az amúgy is brutális terhek alatt nyögő lakosságra vetett ki az előző évben (1996-ban)
A kisebb nagyobb Kft-k ekkor már százmilliárdos nagyságrendben halmoztak fel járuléktartozásokat. A legismertebb példa erre a későbbiekben nyilvánosságot kapott „Kaya Ibrahim és Josip Tot” nevével fémjelzett un. „Fdesz cégek” esete, amik egyedül több mint félmilliárd Ft köztartozást hagytak maguk után a fantomizálódásuk előtt.
Annak ellenére, hogy az állami vagyont 1989-től kezdődően egyszerűen kiárusították, a roppant vagyonnak az állami költségvetésben nincs nyoma, és idő közben 1996-os dollár árfolyamon számítva 31 460 mrd Ft áramlott ki az országból – adózatlanul – offshore számlákra. (a privatizáció legaktívabb, legnagyobb volumenű, 1990-92-es árfolyamán számolva meg a duplája!) Ez az összeg az akkori államadósság mindenkori összegének többszörösét teszi ki – vagyis az országnak nem lett volna szüksége hitelre.
Ettől a kortól kezdődően a magyar gazdaság nem létezik – az ország az időközben betelepült multinacionális termelő és kereskedő központok működésének, valamint a nemzetközi hitelezők szeszélyeinek kitett módon – gyakorlatilag azokkal szemben védtelenül – működik. (Kitettség, gyarmati lét)
Tehát alapos okkal állítható, hogy az az 1997-es rendkívüli, fedezet nélküli adósságtörlesztés – illetve az azt okozó, a megelőző 10 évben nyakló nélkül zajló, a politikai osztály által kitalált és támogatott, olykor végre is hajtott lopások sorozata – alapozta meg nem csak az ország végletes eladósodását, de a 2008-as hitelpiaci válság miatti magyarországi káoszt is. Vagyis Bokros Lajos ma is tartozik egy magyarázattal a társadalomnak!
Minderről 1998-ban Horn Gyula akkor leköszönő miniszterelnök a sajtónak büszkén ezt mondta:
Tessék mondani: nem lehet hogy nem így kellett volna ezt felépíteni?!
Utóirat:
